Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
2.72 MB
2018-06-20 13:56:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
580
1339
A Nagykanizsai Állami Kereskedelmi Középiskola, a vele kapcsolatos Dolgozók Kereskedelmi Középiskolája és a Női Kereskedelmi Szakiskola
évkönyve
az 1948-1949. iskolai évről.
az intézet fennállásának 92. évében
Közzétette:
Dr. Borsa Béla
igazgató.
Nagykanizsa, 1949.
Kiadta az iskola igazgatósága.

A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

A NAGYKANIZSAI ÁLLAMI KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLA,
Á VELE KAPCSOLATOS
DOLGOZÓK KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLÁJA
ÉS A
NŐI KERESKEDELMI SZAKISKOLA
ÉVKÖNYVE
AZ 1948—1949. ISKOLAI ÉYRŐL.
AZ INTÉZET FENNÁLLÁSÁNAK 92. ÉVÉBEN
KÖZZÉTETTE: DR. BORSA BÉLA I G A ZG ATÓ.
NAGYKANIZSA, 1949.
KIADTA AZ INTÉZET IGAZGATÓSÁGA.

REV 98
IBV2D10
/
I. Hz iskola múltja.
Az iskola 1857-ben a nyolcosztályos izr. elemi iskolával kapcsolatban mint magánjellegű kétosztályos „reáliskola" kezdte meg működését. 1889-ben háromosztályos középkereskedelmi iskolává, 1920-ban négyévfolyamu fiu felsőkereskedelmi iskolává, 1940-ben kereskedelmi középiskolává és 1949-ben közgazdasági gimnáziummá alakult. Fenntartója az 1933—34. tanévig az izr. hitközség, 1948—49. tanévig Nagykanizsa m. város volt, az 1948. VII. 1-től 1948. 33. t. c. alapján pedig a magyar állam. (Bővebb adatok az 1946—47. és az 1947—48. évkönyvben.)
II. Hz iskolai év története.
Beírások, évnyítás, évzárás. A kereskedelmi középiskola, a dolgozók tagozata és a kereskedelmi szakiskola alakuló értekezlete, javító, pótló és különbözeti vizsgálata VIII. 30—31.; beiratkozások IX. 1—2.; tanévnyítás IX. 3.; a keresk. középisk. és a szakisk. I. félévi ellenőrző és a D/I. első félévi osztályozó értek. XI. 21.; a keresk. középisk. és a szakisk. I. félévi osztályozó értek. I. 23.; D/I. első félévi oszt., évzáró és a szakisk. I. félévi osztályozó értek. I. 23.; D/I. második félévi oszt., évzáró és alakuló értek. II. 8.; D/II. beiratások február 14.; tanévnyitás II. 15.; a keresk. középisk. és a D/IV. oszt. utolsó tanítási napja V. 7.; éretts. irásb. vizsg. V. 17—20.; I. éretts. értek. é6 a D/II. első félévi oszt. értek. V. 24.; utolsó tanítási nap a keresk. középisk.-ban és befejező vizsgadolgozat a szakiskolában VI. 15.; tannévvégi oszt. értek. VI. 15.; bizonyítványkiosztás VI. 18.; szóbeli éretts. vizsg. a keresk. középisk.-ban és a D/tag.-on VI. 20—26-ig; a szakisk. záróvizsgálata VI. 26.; a D/II. utolsó tanítási napja VII. 17.; tanévvégi oszt. és záró értek. VII. 17.; bizonyítványkiosztás VII. 27.
Változások a tanári testületben. A keresk. szakokt. főigazgató ur 3.718/1947-48. sz. rendeletével 1948. IX. l.-i hatállyal dr. Horváth József r. tanárt a hódmezővásárhelyi; 629/1948-49. sz. rendeletével
1948. XI. l.-i hatállyal Farkas Judit r. tanárt a kaposvári áll. keresk. középisk.-hoz és Horváth Gizella óa. tanárt 629/1948 49. sz. rendeletével 1949. XI. 1-i hatállyal a kaposvári áll. keresk. középiskolától a nagykanizsai áll. keresk. középiskolához helyezte át. Hittantanárok
1949. február 15-ig: Csaba István, dr. Juhász Miklós, Szikrai Ferenc és Szita Imre, II. 15-től: Csaba István, Puska Ferenc, dr. Weisz György; a szakiskolában P. Horváth Sergius. 1949. II. 15-től az anyaszabadságra ment Meződy Jánosné Brónyai Anna helyettese Somlai Magda Á/szak. tanárj. (15.616/1949. VIII/1. K. Sz. M. r. a.)
r xy
Kinevezések, besorolások, előléptetések, jutalmak. A K. Sz. M. ur a volt városi kereskedelmi középiskolai alkalmazottakat áll. keresk. középisk. alkalmazottakká minősítette át. (Zárójelben szolg. id., fiz. fok., legközelebbi előlépés időpontja). — A 31.049/1948. VII/1. K. M. Sz. r. a.: 1. Dr. Borsa Béla igazgató (1925.1.1. — 11. — 1952.1.1.); 2. Beke Ferenc (1930.1. 1. — 9. — 1950.1. 1.); 3. Kósa Lajos (1939.1.1. — 7. — 1951.1.1.); 4. Küronya István (1937. I. 1. — 8. — 1953. I. 1.); 5. 21.737/1948. VII. 1. K. Sz. M. sz. r. Meződy Jánosné (1937. I. 1. - 8. — 1953. I. 1.); 6. 121/1949. VIII. 1. K. Sz. M. sz. r. Licsák József (1943. I. 1. — 6. — 1951. I. 1.); 7. 34.788/1948. VII./l. K. Sz. M. r. a. Dr. Daka Mihályné (1940. I. 1. — 7. — 1952. I. 1.); 8. Iváncsits Mária (1940.1. 1. — 4. — 1951. I. 1.); 32.200/1948. V1I/1. K. Sz. M. r. a.: Dr. Kováts Anna (1944. I. 1. — 6. — 1952. I. 1.); 40.980/1948. VIII/1. K. Sz. M. r. a.: Gerócs György (1947. I. 1. — 5. — 1951. I. 1-.); 38.029/1948. VII. 1. K. Sz. M. sz. r. a.: Nagy Lívia iroda s. tiszt (1945. I. 1. XI/3. 1952. I. 1.); Horváth István altiszt (1945.1. 1. - XIII/3. — 1952. I. 1.); 41.853/1948. K. Sz. M. sz. r. Horváth Istvánné takarítónő (1948. VIII. 1. - XIV/3. — 1951. I. 1.) Dr. Pillér Ernő soronkívül előlépett az 5.-ből a 6. fiz. fokba; (19.561/1949. V1II./1. K. Sz. M. r. a.: 1946.1. 1. — 6. — 1953. I. 1.); Horváth Gizella óa. tanárt a miniszter úr r. tannárrá nevezte ki a 5. f. fokba (1952. I. 1. 19.560/1949. VIII/1. K. Sz. M. r. a.); Iváncsits János óa. írástanítót a keresk. szakiskolához r. írástanítóvá nevezte ki a 4. f. fokba (1950. I. 1. 19.560/1949. VIII. K. Sz. M. r. a.). Pénzjutalomban részesültek: dr. Borsa Béla igazgató, dr. Kováts Anna r. tanár, Iváncsits Mária szakiskolai r. írásoktató, Horváth István altiszt és Horváth Istvánné takarítónő az iskola újjáépítése és a tanulóifjúság demokratikus nevelése terén elért eredményeikért. (250—200—1Ö0—100—100 Ft.)
Hivatalos látogatások. 1948. VIII. 12-én Oltay József számellenőr; XI. 5-én Vidor Győző k. sz. főigazgató, XI. 9-én Tompa Miklós, 1949. V. 26-án Varga László és Haluszka Sándor min. számv. előadó számvizsgáló biztosok; IV. 19-20 21-én Bonyhádi Jenőné Szabó Emma, min. előadó, ált. tanúim, felügyelő, IV. 27—28-án dr. Bariska Mihály tan-ker. főig. előadó, társfelügyelő; VI. 8-án dr. Hubai Imre a N. J. mozgalom felügyelője látogatta meg iskolánkat.
A nevelj jobban és tanulj jobban mozgalom szellemében alakult az iskola oktató-nevelő munkája és a tanulók fegyelmi állapota. 4 tanári munkaközösség, 13 tanulókör, 7 szakkör alakult és a rendszeretet, valamint a tanulási kedv fokozására versenyeket rendeztünk. A budapesti országos tanulmányi versenyen Kálóczfai László IV. A oszt. tanuló a német keresk. levelezésben 5-ik lett. A gyorsírókör 3 tagja: Cserép Erzsébet, Kreszu Etelka és Horváth Anna szakisk. tan. a MSzSz. városi versenyén 3 különböző fokon első helyezést ért el. A városi iskoladíszítési versenyen iskolánk első lett. Kiemelkedő sporteredmények; labdarugó-, kosárlabda-, asztalitenisz- és sakkmérkőzéseink győzelemmel végződtek, egy döntetlen és egy vereség kivételével. Haszon János félnehézsúlyú birkózónk országos I. és II. helyezést; Sasvári Gizella 800 m. síkfutásban orsz ifjúsági bajnokságot és a L\'Humanité párizsi nemzetközi versenyén negyedik helyezést ért el. A tanári testület is cselekvőleg vett részt az MHK mozgalomban. — Az iskolai év végéig a fegyelmi és az általános tanulmányi eredmény javult. Az MDP műveltségvers. 3 első díját nyertük.
3
A szülői munkaközösség az MDP és az MNDSz támogatásával dicséretreméltó felvilágosító munkát végzett a szülők körében. Megszervezte a szülők iskoláját, farsangi ifjúsági mu\'atságot rendezett és 8.800 forinttal járult hozzá az iskola újjáépítéséhez.
A diákszövetség keretében működött: Az ifj. segitőegyesület, a Márciusi Gárda, a „DeákSFerenc" önképzőkör, a gyorsírókör, a sportkör, a Vöröskereszt Egyesület és a 125 tagból álló vegyeskar. Megszervezte a tanuló- és szakköröket, megrendezte az iskolai és városi ünnepélyeket, kulturgárdája a városban és környékén színielőadásokkal és énekszámokkal szerepelt. 4 tanuló jótanulási érdemrendet kapott.
Kirándulások. X. 4 én ált. tanúim, kirándulás a város környékére; X. 12—13 án a IV. A oszt. tanúim, kirándulása Kőszegre; IV. 22—24-én az énekkar kirándulása Pécsre; V. 21—22-én a III. B. o. kirándult Balatonberénybe és VI. 19-én I. B o. Magyarszerdahelyre.
Találkozó. Pünkösdvasárnap a 20 évvel ezelőtt végzett diákok tértek vissza találkozóra az iskola falai közé.
Jutalmak.
Sor sz.
Adományozó
Jutalmazottak száma
Összeg elszámolva
1. V.K.M. ... ..........., ...
2. K. Sz. M. (Nyári munkanap-
lóért) ... ............
3. Diákszóv. munkajutalma ...
4. Kirándulási alap... .........
5. Segitőegyesület (szegény-
sorsú, jóelőm.) ......
6. O. D. K. H. ösztöndíja ......
20 tanuló 3.600 —Ft Pénznapló
1
15
35
8 3
200.— . 1.000\'— . 64560
84-45 700--
411/1948-49. ikt. sz. Letéti napló
Pénznapló
Összesen 82 tanuló 6.230.05 Ft
6. Fischel-cég ...............tan.könyvt. 2 db. angol szótár (szaklelt.)
8. „ ............ ... 4 tanuló 4 db. könyv 411/1948-49. ikt. SZ.
9. MDP (intelligencia verseny
győzteseinek ......... 3 „ 2 db. könyv-f-sakk készül, u.o.
A helyiségek méretei.
1. Igazgatói iroda: 33.54 m2 és 18 71 m2; 2. sz. tanterem: 82.64 m2; 4. sz. tanterem: 45 m2; 7. sz. tanterem: 31.12 m2; 8. sz. tanári szoba: 12.86 m2; 9. sz. tanterem: 40.87 m2; 11. sz. tanterem: 55.55 m2; 13. sz. tanterem: 63.86 m2; 16. sz. tanterem: 63.56 m2; rdvar: cca 600 m2.
« >
4 « Tanári
a kereskedelmi középiskolában, a kereskedelmi szak-
;ám A tanár neve Szolgálati éve Melv táravakat melv osztálvhan.
n IZ léi
ü Sorsz képesítése, alkalmazásának minősége összese ennél a intézeti I./a I./b II/a Il./b Ilf./a III. b IV./a

1 Dr. Borsa Béla igazgató D/szakcs. 16 16 — — — — — mk 1, m 3 mk 1
2 Beke Ferenc r. tanár A/szakcs- 17 17 — — k 3 k 3 kg 2, i 2 kg 2, j 2 —
3 Búcsy Béla óa. \'anár számt., fiz**. 16 2 — — — — — — —
4 Csaba István óa. tanár rkat, hitokt. 3 ll — h 2 — h 2 — h 2 —
5 Dr.Daka Mihályné Mészáros Aug. r. tanár B/szakcs. 10 9 — sz 4, mt 2 sz2!mt2! sz 2! mt 2! mk 1! — sz 3 !
6 Gerócs György r. tan., magy., tört sz. 2 2 m 5 m 5 m3,12 m 3,1 2 — —
7 Horváth Gizella r. tanár, C/szakcs. 1 1 OV 3, ki 3, f 2 ov 3, ki 3, mkl kg 2 kg 2, uv 2, f 2 — — —
8 P. Horváth Sergius óa. hitoktató 1 1 — — — —— — — —
9 Iváncsits János r. tanár, irástanltó 2 2 g 4, mk 1 g 4 mk 1, g 4 g 4 1 2 1 2 —
10 Iváncslcs Mária r. irástanitó 14 4 — — gy 2 — gy i gy i _ t
11 Dr. Juhász Miklós oa. tanár, rkat. hitokt. !! h 2 — h 2 — ll 2 — h 2
12 Kósa Lajos r, tanár, A/szakcs. 12 9 — V — — k 3 k 3 kO 3, ¡2, k 3, sziv. 2
13 Dr. Kovács Anna r. tanár. E/szakcs. 4 4 t 2 t 2, f 2 t 2 t 2 t 2 t 2 t 2
14 Küronya István r. tanár, C/szakcs. 15 10 — — f 2 — "í 5 f 5 f 3
15 Licsák József r. tanár, D/szakcs. 5 4 — n 5 n 4 n 4 — — n 3, 1 3
16 Meződy Jánosné Brőnyaí Anna r. tanár, B/szakcs. □ 14 4 sz4, mt2 — — — sz2, mt 2 sz2,mt2 sz. 3
17 Molnár Sándor r. tanár, lestnevelés 7 4 tn 2 tn 2 tn 2 tn 2 mk l,tn2 tn 2 tn 2
18 Németh János óa. tanár, énekoktató 16 5 — é 1 — — é 1 é 1 —
19 Dr. Pillér Ernő r. tanár, D/szakcs. 3 3 n 5 — — —. m3, n 4 m 4 m 3
20 Dr. Pintér Dénes óa. tanár, B/szakcs. 37 3 — — tt 2 tt 2 — — —
21 Somlai Magda A/szakcs. óa. t. !!! 2 2 sz4, mt2 sz4, mt2 — — sz 2,mt2 sz2, mt2 —
22 Dr. Sörlei József óa. tanár, iskolaorvos 3 3 — \'— ■ — — — — e 1
23 Szikrai Ferenc óa. tanár, rkat. hitokt. 13 2 — — — — h 2 — h 2
24 Szita Imre óa. hitoktató 15 1 h 2 — h 2 — — — —
A rendes órarend keretén kivül tanító hitoktatók: Horváth Olivér evang., Kárpáti Gyula rabbi izr., Pomothy Dezső ref. hitoktató. Kezelő az igazgatói irodában: Nagy Livia. Altiszt: Horváth István, takarítónő: Horváth Istvánné.
\'Csak a dolgozók kereskedelmi közéDÍsk-ban tanít. **Csak a női kereskedelmi szakisk.-ban tanit. ! 19)9. II. 15-től. 11 1949 I 15-11. 15-ig (azután Puska Ferenc és dr. Weisz György), !!! 1949. II. 15-töl. 01949. II. 15-ig.
5
heti hány órában tan itott Heti óraszám Osztály- Egyéb tisztségek
K * | Sz. ö. Dt. •* Dny. főnök
IV./b Szakisk. 1. Szakisk. II. Dt./I. Dny/II. D/IV.
mk 1 6 1 2 — 2 m 3 m 3 n 3, m 3 9 9 — A sportkör és a segitő-egylet elnöke.
k 3 17 k 3 ki 2 k 3 ki 4 6 6 g 1, mk 1 mk 1 ka 2. i 2, mk 1 7 6 D I-II. A gyak. irod. szertár őre. A segitőegylet vezetője.
h 2 8 — — — h 1 h 1 h 1 2 2 —
sz 3! 15 sz 3 sz 3 6 — sz 4! sz 3 3 7! II. B
- 20 m 2 m 2, t 2 6 — - — — II. A A tanári könyvtár őre.
— 23 f 2 1 1 fi 3 2 2 3 — — — — — I. B Az ifj\\ Vöröskereszt vezetője.
— 22 _ _ _ _ _ __
— 4 BV 5, 0 10 sz 1. mk l ov3, sz 1, mk 1 22 — - — — — Szakisk. I. II. \'A gépirószertár őre ; a gyorsirőkör vezetője.
h 2 10 —
kO 3, i 2,szöv 2 23 — — — k 2 k 2 / gyí 3 5 5 — Igazgatóhelyettes.
t 2 18 t 2 — 2 t 2 t 2 t 2 4 4 IV. B A történél, szertár őre.
f 3 18 — f 3 3 f 2 I 1 2 í 2, tt 2 f 3 6 7 D IV: A földr.-árúism.-vegytani szertár őre, értek, jegyző, tandijkezelő.
n 3 22 — 1 2 2 1 2 — 2 2 IV. A
sz 3 20 — sz 3 3 sz 4 — — 4° — III. B
tn 2 17 tn 1 ■ tn 1 2 — — — — — III. A A sportkör vezetője; a sportköri szertár őre, tanácsadó tanár.
v- 3 — — — — — — — . — Az ifjúsági énekkar vez,
m 3,1 3 25 — — — m 3 m 3 — 3 3 I. A Az önkkör vez.; az ifj. könyvtár őre.
— 4 — — — — — — — — — A sakkör vezetője.
. — 20 — — — — — — — —
e 1 2 4 i —
— 4 — — — — — — — — — 1
Rövidítések: Hittan: h, magyar nyelv és irod.: m, mennyiségtan: mt, történelem: t, szövetkezeti ismeret: szöv, gyakorló iroda: gyi, földrajz és áruism.: f, német nyelv és levelezés: n, számtan: sz, természettan: tt, egészségtan: e, gazdasági ésjogiism.: gj, testnevelés: tn, könyvvitel: k, gyorsírás: gy, gépírás: g, kereskedelmi levelezés: 1, mindennapi kérdések: mk, kereskedelmi ismeretek: ki. Dolgozók téli iskolaéve: Dt, dolgozók nyári iskolaéve: Dny. *Ake-resk. középisk. összesen. ** 1949. II. 15 ig. *** 1949. Ií. 15-től.
6
Kimutatás
a javítóvizsgálatot tett tanulókról.
Sorszám Név Mely. osztályba járt? Melyik tantárgyból vizsgázott ? A vizsgálat eredménye
Mohácsi László I./a gyorsírás 3
Lehel Mária L/b mennyiségtan kereskedelmi ism. 4 4
Vincze Jolán I./b számtan 3
Vincze Mária I./b számtan 3
5 Molnár János Il./a számtan könyvvitel 3 3
Láng Katalin IL/b történelem könyvvitel 3 3
Papp István II./b könyvvitel 3
Sárdinecz Ilona IL/b történelem könyvvitel 3 3
Boros Ferenc IIL/a könyvvitel 3
10 Csákányi János I IL/a jogi ismeretek könyvvitel 3 3
Pápai Ferenc IlI./a német közgazdaságtan 3 3
Szanyi Lajos IlI./a német 3
Zadravecz György III/a német könyvvitel 3 3
Kalmár József lll./b német számtan 3 3
15 Kakrik Vendel IIL/b német 3
Németh Anna IIL/b német 3
Simon Erzsébet IlI./b Démet 3
Wentzely Dénes IIL/b német 3
Baranyai Kornél IV./a magyar német 3 3
20 Böröczi József IV./a könyvvitel 3
ifj. Horváth László IV./a magyar könyvvitel 3 3
Rufí Gyula IV./a német számtan 3 3
Varga Ferenc IV./a német \' 3
Varga Ottó IV./a történelem német 3 3
25 Varga Károly IV./a történelem 3
Varga Antal IV./b német történelem 3 3
Artner Károly D/m. könyvvitel 3
Bertalan József D/m. könyvvitel 3
Szobolics Mária D/III. német 3
7
III. Tanulók érdemsorozata.
I. A osztály. Beiratkozott: 43. Osztályfőnök: Dr. Pillér Ernő. Andris György javít sz., Bartol Antal közepes, Bölcz Imre közepes, Böröcz Nándor javít: t. n., Cserti Jenő kitűnő, Csondor László ismétel, Dombos László elégséges, Döme László közepes, Farkas Ferenc közepes, Fenyvesi László javít: m., Flór János javít: sz. g. j., Gálos Árpád közepes, Gelencsér József közepes, Gondozó György közepes, Gorza István javít: n. gy., Hederics Jeromos jó, Horváth Tivadar javít : n. gy., Izsán Viktor jeles, Kiss László javít: n. ny. sz., Kocsis László javít: n. sz., László Tibor közepes, Lázár Ernő jó, Márkus Zoltán közepes, Molnár István jeles, Nagy József javít: t., g. j, Nagy Károly jeles, Nádasi László jó, Németh Lajos elégséges, Petri Vilmos közepes, Simon György ismétel, Szerdahelyi Imre javít: m. t., Szilajka Sándor ismétel, Takács László közepes, Tkálecz István közepes, Tóth Zoltán javít: m. n., Varga Imre ismétel, Vágó László ismétel, Várszegi Tibor ismétel, Vlaszák Flórián ismétel, Vörös László ismétel, Zoványi László jó, Zsoldos Ferenc javít: m. mny. Kimaradt: Tar József.
I. B osztály. Beiratkozott: 48. Osztályfőnök: Horváth Gizella. Ács Ilona jó, Balogh Mária jeles, Bérces Irén jó, Borda Mária javít : t. gy., Bráda Jolán ismétel, Czeglédi Éva jeles, Czvetkó Erzsébet közepes, Dávidovics Mária közepes, Dolmányos Mária jeles, Dómján Mária jeles, Entz Terézia javít: n. mny. sz., Farkas Éva ismétel, Grózner Zsuzsanna jeles, Gyimóthy Éva jó, Hajdú János javít,: t. n., Horváth Magdolna közepes, Kele Mária jeles, Kemenesy Éva jó, Kollarics Eleonóra közepes, Koronczy Edit jeles, Kovács Erzsébet jó, Kovács Ilona közepes, Kún Ernő javít: m. n., Licht Mária közepes, Móricz Anna javít: t. mny. sz., Németh Ilona jó, Nincsics Magdolna javít: f., Padányi Mártáid, Pávlicz István javít: f. n., Pujcsek Magdolna jó, Sabján Magdolna közepes, Sárdy László jó, Sólyom Ilona javít: m. t. sz., Süle Rozália közepes, Szilajka Mária javít: n., Tarsoly Margit jó, Tihanyi Erzsébet ismétel, Timár Magdolna javít; m„, Tóth Magdolna jó, Treuer Magdolna jeles, Vadlya Anna ismétel, Varga Ilona közepes, Vass Lenke ismétel, Völgyi Irén javít: t. Kimaradt : Hunyadi Erna. Kovács Borbála, Horváth Júlia, Horváth Karolin.
II. A osztály. Beiratkozott 41. Osztályfőnök: Gerócs György. Arnóczy László ismétel, Balazsin Márton közepes. Balogh Ferenc elégséges, Béli József jeles, Béres Gyula közepes, Cuppon Árpád közepes, Csesztregi József javít: n. sz., Dénes Sándor ismétel, Dobó László javít: t. sz., Horváth József közepes, Kiss Lajos javít: n. sz., Kocsis Ernő javít: t. mny. sz., Koszorú János jó, Kuti József jó, Kuzsner Ferenc jó, Lakatos Béla javít: n. mny., Lehel Ferenc javít: n., Lelkó Jenő javít: n. mny. sz., Mikó József közepes, Mohácsi László javít: sz. k., Móricz János ismétel, Nagy Antal Sándor jeles, Nagy Kálmán Ernő- közepes, Nagy Lajos közepes, Nagy Vitold elégséges, Nemes Ferenc elégséges, Nemes Gyula javít: mny., Németh József közepes,
8
Papp János jeles, Pataki József javít: n. gy., Pató Antal közepes, Sárdi Ottó javít: n. k., Szabó Ferenc jeles, Szabó János kitűnő, Szatmári Ferenc közepes, Szivás Lajos jeles, Szollár György javít; n. mny. sz., Varga László jó, Vincze Józef közepes. Kimaradt; Bencze László. Elbírálatlan: Haracsi Dezső.
II. B osztály. Beiratkozott: 42. Osztályfőnök : Dr. Daka Mihályné Mészáros Auguszta. Andri Gabriella kitűnő, Bakos Zoltán javít: t. n, Balázs Imre ismétel, Balogh Ibolya jó, Balogh Piroska jó, Bányai Gabriella jó, Benke Cecilia jó, Devecseri József kibukott, Dolmányos Zsuzsanna jeles, Fábos Ilona jó, HenCz Anna jeles, Horváth Gizella jeles, Horváth Magdolna jó, Jordán ics Mária közepes, Kapoli Mária javít: n., tt., Kádár Mária jeles, Kele Éva jeles, Kele Ottó ismétel, Kosztelnik Erzsébet jeles, Kövesi Jolán jó, Kriston Kálmán javít: n. sz., Miilei Ferenc közepes, Muczer Katalin javít: n. sz., ifj. Németh Anna jeles, id. Németh Anna közepes, Papp Olga közepes, Pálmai Matild javít: t. n. mny., Simon László javít: sz., Szablyás Mária közepes, Szabó Margit javít: t. sz., Szemes Margit jeles, Szentmiklósi Margit jó, Szíva Ferenc javít: n. sz., Szőke István javít; t. tt. gy., Tartó Margit jeles, Tóth Mária jeles, Varga László javít: n., Varga Miklós ismétel, Vargyas Margit jeles, Vincze Jolán javít: n. gy., Vincze Mária javít: n. mny. sz. Elbírálatlan: Bedő László.
III. A osztály. Beiratkozott: 35. Osztályfőnök: Molnár Sándor. Balázs József közepes, Balogh Tibor jeles, Bekő Géza közepes, Bis-kopics Márton közepes, Dávidovics Sándor javít: n. k., Dézsenyi Zoltán javít: k., Dómján László kitűnő, Fogaras János közepes, Gabi Géza közepes, Gáti József elégséges, Gönczöl János elégséges, Haszen János javít: k., Hegyi Pál közepes, Hencz Ferenc közepes, Horváth György javít: k., Horváth István közepes, Kardos Imre jeles, Kovács József közepes, Márkus János jó, Márton István javít: t., Mohácsi Lajos javít; t. sz., Molnár János ismétel, Mosdósi János jó, Nagypataki Imre jeles, Németh László közepes, Pápai Jenő .70, Rózsás György közepes, Sándor László közepes, Schwarcz Dezső jó. Szegvári László javít: k., Szollár László jó, Tóth József jeles, Tót Lajos javít: k., Vass Iván elégséges, Viola István közepes.
III. B osztály. Beiratkozott: 26. Osztályfőnök: Somlai Magda. Ács Gizella közepes, Bide József jó, Bocsák Édit javít: L, Bojtor Tibor ismétel, Csuka Gyula közepes, Fatér László közepes, Hajdú Margit jó, Haracsi Irén jeles, Harmath Mária javít: k., Horváth Margit javít: k., Kudlik Márta jó, Lukács Tibor elégséges, Mezei István jeles, Nagy László jó, Ónody Mária jeles, Papp István ismétel, Radics Klára közepes, Simon Ánna közepes, Simon Teréz jó, Sziva Ferenc javít: t. lt, Varga Margit közepes, Vogler Angéla jó, Wagner Klára közepes. Kimaradt: Böröcz Irén, Kulcsár Margit, Szatai Márta.
IV. A osztály. Beiratkozott: 40. Osztályfőnök: Licsák József. Balogh József közepes, Bizzer József elégséges, Bódai István közepes, Böröcz György közepes, Csákányi János javít: kg.j. k., Czinki Imre jeles, Fekete István elégséges, Gyöngy Miklós jeles, Gyuriga Károly közepes, Hegedűs József jó, Hohl István jó, Horváth István jeles, Horváth Zoltán jeles. Hosszú László jó, Kakrik Vendel közepes, Kálóczfai László közepes, Kollmann Pál elégséges, Kósi Endre közepes, Murányi István jó, Odor Zoltán elégséges. Őri László közepes, Pápai
9
Ferenc javít: t. j. k., Perkó József közepes, Petelei Jenő jó, Pétervári Ottó ism. javít: n. k., Pfeiffer Elemér közepes, Pozsegovics Béla jó. Róka István közepes, Schindlperger János jeles, Szabó Ferenc közepes, Szakács László közepes, Szakmáry József közepes, Szanyi Lajos javít: n. kg., Tihanyi István közepes, Vancsura Lipót elégséges, Végh Ferenc jő, Zadravecz György javít: n. kg. j. Kimaradtak: Boros Ferenc, Tóth Ferenc. Osztályozatlan: Takács László.
IV. B osztály. Beiratkozott: 27. Osztályfőnök: dr. Kováts Anna. Balassa Irén közepes, Bogdán Dezső javít: n. j., Bognár László jeles, Feiler Edit közepes, Gerócs Anna elégséges, Hajdú Zsuzsanna jeles, Hegedűs Magdolna közepes, Honfi József javít: n. szj., Horváth Gyula javít: kg. j., Horváth János jó, Iványi Miklós közepes, Kalmár József elégséges, Kalmár Zsuzsanna elégséges, Kárász Mihály közepes, Kán-nár Emma közepes, Kovács Ernő közepes, Kovács Klára jó, Mátés Katalin elégséges, Németh Anna elégséges, Sasvári Sándor közepes, Simon Erzsébet elégséges, Tálas Erzsébet elégséges, Trombitás Imre közepes, Török Mária jeles, Varga Magdolna jó, Wentzely Dénes közepes. Kimaradt: Balassa Erzsébet.
IV. Dolgozók kereskedelmi középiskolája.
D/I. osztály. Beiratkozott: 30. Osztályfőnök: Beke Ferenc. Aradvári István javít: m. n. k., Balogh Piroska elégséges, Bányai István közepes, Bor István javít: n. k, Borszéki János közepes, Entz László jeles, Fitos Irén elégséges, Husz Erzsébet elégséges, Karsai Jenő közepes, Kovács István közepes, Kovács Jenő József közepes, Lakatos Éva közepes, Nóvák Miklós Gyula közepes, Orbán Péter jeles, Orosz Pap Endre elégséges, Salamon Lajos elégséges, Sárdi Árpád János elégséges, Szepesi Miklós Mihály közepes, Szita Károly közepes, Tábori Márton elégséges, Termecz Lajos közepes, Tóth Boldizsár elégséges, Varga Károly elégséges. Kimaradt: Egyed István, Gál László, Honti Antal, Horváth László, Rózsa József, Schadt Edit, Sneff József.
D II. osztály. Beiratkozott: 25. Osztályfőnök: Beke Ferenc. Aradvári István javít: sz. l., Borszéki János jó, Entz László jó, Fitos Irén elégséges, Husz Erzsébet közepes, Karsai Jenő közepes, Kovács István közepes, Kovács Jenő közepes, Orbán Péter jó, Sárdi Árpád elégtelen sz. k. l., Szepesi Miklós közepes, Szita Károly közepes, Varga Károly közepes, Rezsek György jó. Kimaradt: Balogh Piroska, Bányai István, Bor István, Csillag Magdolna, Lakatos Éva, Nóvák Miklós, Orosz-Pap Endre, Salamon Lajos, Tábori Márton, Termecz Lajos, Tóth Boldizsár.
D/IV. osztály. Beiratkozott: 31. Osztályfőnök: Küronya István. Bertalan József elégséges, Csanádi Ferenc elégséges, Cserjés Károly elégséges, Dravecz László elégséges, Gáspár Endre László elégséges, Gödörházi Ferenc Lajos jeles, Hegedűs József közepes, Heringh Gyula jeles, Horváth József közepes, Iglódi József elégséges, Kálovits Anna jó, Kereskai János jó, Kosics Pál közepes, Kovács Elza Mária közepes, Kovács Győző János közepes, Kovács Károly jó, Kukucska Ferenc közepes, Lehoczki Gézáné Sneff Gizella elégséges, Molnár István kő-
10
zepes, Pozsonyi Imre József elégséges, Szabó István jó, Szilas Sándor jeles, Szobolits Mária elégséges, Szűcs Ferenc elégséges, Tóth Antal Sándor elégséges, Varga László közepes, Vida Lajos elégséges, Weigl Gyula jeles. Kimaradt; Artner Károly, Dér László, Tóth Sándor.
V. Kereskedelmi szakiskola.
Sz. I. osztály. Beiratkozott: 35. Osztályfőnök: Ivancsits Mária. Bali Mária javít: t. sz. k., Bajzik Ferenc javít; gy., Cserép Erzsébet közepes, Gallay Irén javít: sz. k., Gazda Éva közepes, Gál Margit közepes, Horváth Julianna jó, Horváth Karolin közepes, Hóbor Mária javít: sz. k., Kalmár Éva közepes, Katona Györgyi ismétel, Kot-nyek Ilona jeles, Koczán Jolán jeles, Kreszu Etelka jeles, Lambert Erzsébet jó, László Karolin jó, Lehel Mária javít: sz., Nagy Margit közepes, Nyerki Magdolna jó, Peresztegi Gyula jeles, Riszli Mária jó, Sasvári Gizella közepes, Seres Erzsébet, javít: sz. k., Simon Mária közepes, Sipos Mária javít: sz., Sümegi Mária javít; sz. k, Tizedes Klára közepes, Tóth Magdolna közepes, Varga Blanka javít: sz., Vidéki Etelka közepes.
Sz. II. osztály. Beiratkozott: 15. Osztályfőnök: Ivancsits Mária. Gerócs Erzsébet közepes, Gróf Edit jó, Horváth Anna kitűnő, Kádas Margit közepes, Kerék Irma jó, Kékkövi Mária jó, Koronya Mária kitűnő, Molvarecz Jolán jó, Stimecz Julianna jeles, Tóth Éva jeles.
VI. Érettségi vizsgálatok.
Az érettségi írásbeli vizsgálatok május 17—18—19 és 20 án, a szóbeli vizsgálatok a keresk. középisk.-ban 20—24-ig, a D/tag.-on 24— 26-ig folytak. Teljes vizsgálatra jelentkezett a IV. A oszt.-ban 32, a IV. B oszt.-ban 24, a D/tag.-on 26, javítóvizsgálatra a IV. B oszt.-ban 1 tanuló. A vizsgálatok elnöke Kanizsai Nagy Antal áll. keresk. közép-isk. tanár, társelnöke Csernay László a helybeli áll. gimn. igazgatója volt.
A központi írásbeli tételeket a főigazgatói hivatal jelölte\' ki.
)
11
KIMUTATAS
az érettségi vizsgálatot tett tanulók személyi adatairól, érettségi vizsgálati eredményükről és foglalkozásukról.
D IV. osztály.
A jelölt
neve szülétésének osztályzatai minősítése pályaválasztása
Magyar oy. f>s íród. 1 Történelem Földrajz és áruism. Német ny. és lev. | Számtan | Gazd. és jogi ism. Könyvvitel Levelezés
helye éve
Csanádi Ferenc Nagykanizsa 1910 2 2 2 3 2 1 3 3 XII. tiőban teljes ism. éietts. fűszeres
Cserjés Károly Nagykanizsa 1908 4 4 3 3 4 3 3 3 megfelelt v. művezető
Dravecz László Lenti 1926 3 4 3 3 3 3 3 3 megfelelt Moszk tisztv.
Gödörházi Lajos Nagykanizsa 1918 6 7 7 6 6 5 4 6 jó keresk. főisk.
5 Hegedűs József Abony 1915 4 5 5 4 4 4 3 4 közepes Maort tisztv.
Heringh Gyula Nagykanizsa 1923 5 7 6 6 5 5 7 6 jó keresk. segéd
Horváth József Nagykanizsa 1919 4 4 4 3 3 3 3 3 megfelelt villanyszer.
Iglódi József Sződ 1906 3 4 3 3 3 3 3 3 megfelelt Máv s. tiszt
Kálovits Anna Nagykanizsa 1920 5 4 4 5 4 5 3 3 közepes tisztviselő
10 Kereskai János B. szentgyörgy 1916 3 5 3 3 4 3 3 3 megfelelt Maort tisztv.
Kosics Pál Lentiszombath. 1925 5 4 4 3 3 3 3 4 megfelelt kőműves
Kovács ,Elza Zalagyömrő 1925 4 4 4 3 3 4 3 3 megfelelt keresk. főisk.
Kovács Győző Nagykanizsa 1925 3 5 3 3 4 3 5 5 megfelelt Maort tisztv.
Kovács Károly Kemenespálfa 1924 6 5 5 4 3 5 3 4 közepes Maort lakat.
15 Kukucska Ferenc Vát 1922 3 4 4 3 3 4 3 4 megfelelt Maort eszter.
Lehoczky Gézáné Nagykanizsa 1913 3 3 3 3 3 3 3 3 megfelelt női szabó
Molnár István Szécsisziget 1920 4 3 3 3 4 3 3 4 megfelelt gépkocsivez.
Pozsonyi Imre Budapest 1927 3 3 J 3 3 2 3 3 IX. hóban javít keresk.segéd
Szabó István Tapsony 1928 3 3 4 4 4 4 3 3 megfelelt keresk. főisk.
20 Szilas Sándor Nagykanizsa 1911 4 5 6 4 5 5 5 5 jó kereskedő
Szobolits Mária Nagykanizsa 1928 3 3 3 3 3 2 2 4 IX. hóban javít tanárnő
Szűcs Ferenc Nagykanizsa 1923 3 3 3 3 3 3 3 3 megfelelt Maort árukia.
Tóth Antal Nagykanizsa 1919 3 3 3 3 3 3 3 4 megfelelt honv. tiszth.
Varga László Hahót 1927 3 3 3 4 4 3 3 3 megfelelt keresk. segéd
25 Vida Lajos Iharos 1923 2 3 3 3 3 2 3 4 IX. hóban javít borbélysegéd
Weigl Gyula Kőszeg 1916 4 5 5 6 5 4 6 7 jó Maort tisztv.
Teljes érettségi vizsgálatra jelentkezett 26 jelölt (100°/o). Kitűnően felelt meg — (—\'°/o); jelesen felelt meg — ( a/o); jól felelt meg 4 (15°/o); közepesen felelt meg 3 (12°/o); megfelelt 15 (58°/o); az első határidőben javító érettségi vizsgát tehet 3 (ll°/o); a második határidőben teljes érettségi vizsgát tehet 1 (4*1o).
KIMUTATÁS
az érettségi vizsgálatot tett tanulók személyi adatairól, érettségi vizsgálati eredményükről és pályaválasztásukról.
IV. A osztály.
A jelölt
születésének osztályzatai
Földr. és áruism.
neve helye éve Magyar Tör;énelem Néme nv. és lev. ! Számtan Gazd. és jogi ism. Könyvvitel Levelezés minősítése pályaválasztása
Balog József Kislakos 1928 3 3 | 3 3 4 3 4 4 megfelelt technikus
Bizzer József Nova 1926 3 3 3 3 3 3 3 3 megfelelt kádár
Bódai István Nagykanizsa 1929 4 5 4 4 3 3 4 5 közepes közg. egyet.
Böröcz György Nagykanizsa Gelseszfget 1930 3 3 2 3 3 3 3 4 IX. hóban javít tengerész(ker.)
5 Czinki Imre 1927 5 6 6 6 5 6 6 6 jeles szöv. szakm.
Fekete István Marcali 1927 3 2 3 3 3 2 3 3 IX. hóban javít szövetkezet
Gyöngy Miklós Budapest 1930 5 5 5 6\'4 4 41 4 4 3 6 6 jó mérnöki p.
Gyuriga Károly Kerkasztkirály 1929 4 4 3 Ö! közepes. pap
Hegedűs József Bagolasánc 1929 6 6 5,5 5 6 5:6 jó gépészmérn.
10 Ho\'hl István Magyarsztmikl. 1928 5 5 5 5 4 5 4 5, jó épitész
Horváth István Nagykanizsa 1929 4 5 6 7 5 4 6 7| jó vasutas
Horváth Zoltán Nagykanizsa 1930 6 6 7 5 5 4 4 6 jó kereskedő
Hosszú László Szombathely 1929 3 4 5 4 5 3 5 6 közepes állatorvos
Kakrik Vendel Berzence 1929 3 4 4 3 3 4 3 4 megfelelt szöv. szakm.
15 Kálócfai László Nagykanizsa 1930 4 3 7 7 3 4 4 6 közepes tanár
Koümann Pál Celldömölk 1928 3 3 3 3 3 3 3 4 megfelelt testn. tanár
Kósi Endre Letenye 1931 ¡4 3 3 3 4 3 4 4 megfelelt technikus
Murányi István Szepetnek 1929 7 6 6| 6 4 6 4 6 jó vegyészmérn.
Ódor Zoltán Batyk 1927 4 3 3 3 3 3 3 4 megfelelt közgazd.
20 Öri" László Nagykapornak 1929 3 1 3 3 3 3 3 4 IX. hóban javít iparos jegyző
Perkó József Magyarsztmikl. 1930 5 4 3 4 4 3 4 5 közepes
Petelei Jenő Marosvásárhely 1928 5 6 6 6 4 6 4 6 jó közg. pálya
Pfeiffer Elemér Szepetnek 1930 7 3 5 4 3 3 3 5 megfelelt gazd. tanár
Pozsegovics Béla Iháros 1929 |3 4 4 5 6 4 5 6 közepes revizor
25 Róka István Csörnyeföld 1929 4 4 3 3 3 4 3 5 megfelelt mérnök
Schindslpsrger János Magyarsztmikl. 1930 5 6 6 6 5 6 6 6 jeles állatorvos
Szabó Ferenc Kislakos 1928 5 5 3 4 4 4 4 5 közepes szöv.szakem.
Szakács László Hahót 1931 5 54 3 4 4 3 4 közepes keresk. pilóta
Szakmáry József Nagyszakácsi 1929 3 3 3 3 4 4 5 4 megfelelt tanár
30 Tihanyi István Nagykanizsa 1931 5 3 3 6 4 3 3 6 megfelelt sportriporter
Vancsura Lipót Somogyvár 1927 4 4 3 3 3 4 3 4\' megfelelt közgazd.
Végh Ferenc Kőszeg 1928 4 4 5 4 4 4 3 5| közepes magántiszv.
Télies érettségi vizsgálatra jelentkezett 32 tanuló (100°/o). Kitüvöen — (—°/o), jelesen 2 (6°/o), jól 7 (22\'>/o), közepesén 9 (28°/o) felelt meg; megfelelt 11 (35°/o), nem feleit m<-g, az első határidőben javító vizsgálatot tehet 3 (9°/oj, a második határidőben teljes érettségi vizsgálatot tehet — (—1°/o).
13
KIMUTATÁS az érettségi vizsgálatott tett tanulók személyi adatairól, érettségi vizsgálati eredményükről és pályaválasztásukról.
IV. B osztály.
A jelölt
születésének helye éve osztályzatai
neve ! Magyar ny. és írod. 1 1 Történelem I Földr és áruism. j : Német ny. és levei. Számtan ; Gazd és jogi ism. 1 Könyvvitel Levelezés minősi tése pályaválasztása
Balassa Irén Marócz 1930 5 4 4 3 3 4 4 5 közepes tisztviselő
Bognár László Zalasztmihály 1930 6 7 5 6 6 6 5 6 jeles szövetkezet
Feiíer Edit Nagykanizsa 1931 4 3 5 3 3 ,3 3 4 megfelelt tisztviselő
öerócs Anna Nagykanizsa 1929 3 2 3 4 3 3 3 4 IX. hóban javít varrónő
Hajdú Zsuzsa Nagykanizsa 1931 7 7 6 4 4 6 3 5 közepes tisztviselő
Hegedűs Magda Szigetvár 1931 5 4 4 4 3 4 5 6 közepes háztartásb.
Horváth Jár)os Alsónemesapáti 1927 6! 5 6 4 4 5 5 6, jó szövetkezeti
Iványi Miklós Balatonfenyves 1929 4 4 4 4 3 3 4 4 közepes szövetkezeti
Kalmár József Nagykanizsa 1930 3 3 3 3 3 3 1 5 IX. hóban javít tisztviselő
Kalmár Zsuzsa Nagykanizsa 1930 3 3 3 3 3 2 3 4 IX. hóban javít tisztviselő
Kánnár Emma Galambok 1930 4 4 4 3 3 3 3 5 megfelelt tisztviselő
Kárász Mihály Murakeresztúr 1929 3 4 3 4 5 4 5 4 közepes szövetkezeti
Kovács Ernő Mumor 1929 1 3 3 3 3 4 3 4 IX. hóban javít tisztviselő
Kovács Klára Murakeresztur 1930 4 3 4 4 4 5 3 5 közepes tisztviselő
Mátés Katalin Somogysztmikl. 1929 3 3 2 3 3 2 3 4; IX. hóban javít énektanár
Németh Anna Nagykanizsa 1931 3 2 3 3 3 2 3 4 IX. hóban javít tisztviselő
Sasvári Sándor Nagykanizsa 1929 3 3 3 3 3 3 3 4 megfelelt tisztviselő
Simon Erzsébet Nagykanizsa 1929 3 2 3 3 3 3 2 3 IX. hótían javít háztartásb.
Tálos Erzsébet Kerecseny 1930 3! 3 4 3 3 3 3 4 megfelelt tisztviselő
Török Mária Nagykanizsa 1929 5 5 6 5 4 5 4 5 jó tisztviselő
Trombitás Iliire Zalaszántó 1930 4 5 3 3 3 4 3 5 megfelelt szövetkezeti
Varga Antal Nagykanizsa 1928 1 2 3| 3 1 2 3 2 XII. hóban teljes ism. éretts. szabó
Varga Mária Nagykanizsa 1930 6 5 5 5 4 5 4 0 jó tisztviselő
Wentzely Dénes Baiatonboglár 1929 4 4 3j 3 3; 4 3! 4 megfelelt erdész
Teljes érettségi vizsgálatra jelentkezett 24 tanuló (IOO°/o). Kitűnően — (—°/o), jelesen 1 (4°la); jól 3 (Í3°/o); közepesen (i (25°/o); felelt meg; 6 (25°/oJ nem felelt meg, az első határidőben javító vizsgálatot tehet 7 (29°/o\'; második határidőben teljes érettségi vizsgálatot
tehet 1 (4°/o).
írásbeli érettségi dolgozatok eredményei: IV. ArB-D
I. Magyar fogalmazás: 7:----; 6:4—1—3; 5:7—5—4;
4:12—6—6; 3:9—li—10; 2:--2; 1:—1—1.
11. Könyvvitel: 7 :---2; 6:4-1; 5 : 4—1—2; 4 :10—3—1;
3:14-13-19; 2:-8—1; 1:---!
III. Számtan: 7:---; 6:---; 5:1—2—; 4:11-3-4;
3 :17—14—14; 2 : 3-3—8; 1: —2—.
IV. Idegennyelvi levelezés: 7 : 4---; 6 :12—5—1; 5 :10—10—4;
4:4-7-5; 3:2—1-6; 2:—1—7; 1:--3.
V. Magyar kereskedelmi levelezés: 7 : 4—1; 6 : 12—5—2; 5 :10—10-2;\' 4: 4-7—8; 3:2—1—13; 2 : —1—; 1:---.
1. Tanulmányi eredmény.
Tantárgy 0 s z t á 1 v o k Tanulók szám a Érdemjegyek
I./A o. 42 I, B 44 0. 11. A 39 o. II./B o. 41 III. /A 35 o. III. B 23 0
kitűnő jeles jó közepes elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közepes elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közepes elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közeoes elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közepes elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közepes elégséges gyenge elégtelen
l Magatartás ... ............ 12 22 8 34 9 1 28 10 1 19 20 2 15 19 1 16 7
2 Hittan .................. 6 12 9 10 5 — — 9 6 14 9 6 — — 10 6 10 10 3 — — 22 2 5 7 5 — — 16 8 8 — 3 — — 9 5 6 1 2 — —
3 Magyar nyelv és irod....... 1 3 2 5 19 10 2 O L* 10 7 5 12 8 — 6 6 6 12 9 — — 10 9 3 8 9 2 — — 2 5 5 22 1 — 2 3 5 5 6 1 1
4 Történelem............... — 2 6 10 16 5 3 2 5 7 6 15 7 2 2 6 2 5 21 2 1 4 7 15 3 6 5 1 1 3 6 9 13 3 _ 1 — 8 7 5 2 —
5 Földrajz ............... 2 2 7 8 19 3 1 2 6 6 8 17 3 2 2 5 1 9 22 — — 5 8 7 fi 14 - 1 3 2 7 8 15 — — — 2 6 7 8 — —
6 Áruismeret............... — _ — — — — — __ — — _ — _ _ — — — — — — _ — - — _ — 2 3 5 7 18 _ _ — 2 6 7 8 — —
7 Idegen nyelv és lev....... — — 4 6 21 10 1 1 5 3 6 20 4 5 — — 5 3 20 7 4 1 1 3 7 16 7 6 — — 4 4 25 1 1 — 2 3 3 13 2 —
8 Számtan ............... — 3 5 9 14 7 4 — 5 6 fi 20 5 2 1 1 5 8 16 7 1 — 5 9 9 8 9 1 1 2 8 4 18 1 1 — 3 3 6 9 - 2
9 Mennyiségtan ............ 2 1 9 5 17 6 2 — 3 14 5 16 3 3 — 1 9 10 13 5 1 — 2 5 14 14 5 1 — 4 7 0 18 — 1 — 3 6 7 5 1 1
10 Természettan ........... — — — — — — — — — — — — — — 3 3 6 7 20 — — 8 7 2 7 12 4 1 — — — ... — — — — — — — — — —
11

12 Közgazdaságtan............ — 3 3 10 17 7 2 2 7 8 9 14 3 1 4 5 5 10 15 — — 11 4 7 8 9 2 — 3 3 7 13 8 1 — 1 3 5 11 3 — —
13 Jogi ismeretek ............ — — — — — — — — — — — — — — — — - — — — — — — — — — — 3 2 7 13 9 1 — 3 3 2 11 4 — —
14 Szövetkezeti ismeretek ......
15 Könyvvitel ... .......... — — — — — — — — — — — — — — 1 3 10 7 14 4 — — 6 10 9 16 — — — 1 5 8 14 3 4 — 1 2 1 13 2 4
16 Gyorsírás ............... 2 4 6 9 13 4 4 5 9 7 10 9 3 1 3 9 7 8 10 — 2 8 3 5 9 12 4 — 3 1 5 6 19 1 — — 4 5 5 8 — 1
17 17 n 1 14 10 11 12 0 0 7 13 R 0 0 6

1H g g 10 7 10 19 7 it 1 « 9 f) g g r; 1 K, \\
19 Testnevelés............... 5 6 29 1 — lm 1 7 8 24 1 — (Hl 4 8 9 14 2 lm 6 11 8 13 lm 9 9 9 12 4 1 — lm 4 9 7 lm 3
21 Szépírás ...............
Osztályok Tanulók szám a É r d 8 m i e 8 Y e k
IV./A 37 o IV B 26 o Keresk. középisk. összesen 287 Szakiskola I 30 Szakiskola 10 II. Dt/I. 23 o. Dny II. o D/IV 28 o •
kitűnő jeles M<> _________ közepes elégséges | gyenge 1 elégtelen | kitűnő 1 jeles 1 jó 1 közepes 1 elégséges 1 gyenge , elégtelen | kitűnő jeles 1 JÓ | közepes 1 elégséges | gyenge | elégtelen 1 kitűnő jeles íó 1 közepes elégséges | gyenge elégtelen kitűnő jeles jó , közepes elégséges | gyenge elégtelen kitűnő jeles íó 1 közepes . elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közepes elégséges gyenge elégtelen kitűnő jeles jó közepes elégséges | gyenge 1 elégtelen
1 2 3 4 5 fi 37 37 1 7 7 8 7 5 8 5 10 21 17 14 1 — 21 9 1 5 4 2 3 5 4 4 3 1 3 7 5 4 6 13 14 16 — — IS 2 118 21 11 15 92 43 35 33 37 13 56 40 54 40 40 55 50 60 30 111 107 125 22 25 6 3 7 4 23 13 4 4 2 7 1 2 7 8 5 2 2 7 5 7 7 14 16 1 2 1 — 10 10 3 4 3 1 5 2 3 1 2 1 3 1 1 — — 23 21 1 4 5 1 1 4 4 5 7 4 7 6 10 10 2 — 11 13 3 4 1 1 6 2 8 5 6 3 3 2 2 — _ 25 28 3 3 4 4 6 6 1 _J_ 13 7 10 3 3j7 _ 3 4 7 1 2 1
7 8 9 10 11 1? 1 2 37 4 7 3 7 10 8 17 12 2 1 - 1 26 9 1 1 1 8 10 15 12 1 1 1 3 5 2 11 63 23 7 4 12 26 47 27 44 60 14 50 46 10 814 117 109 83 32 34 31 20 4 18 11 9 1 z _ 3 1 17 5 4 — 2 — 1 7 — — — 1 2 7 3 5 7 7 10 3 1 — — 1 4 6 7 3 2 5 7 4 1 2 — 1 2 4 2 5 411 8 8 ~T 7 2 2
1 8 3 99 3 ? 17 15 10 1 26 7 4 16 30 26 29 70 47 66 18 33 13 15 38 33 3C A7 Ml 17 7 3 3 1 i 9 3 2 ~8 4 410 10 9 3 1
13 14 1 1 3 6 7 6 9 20 17 4 — 1 3 1 1 3 fi 3 6 2 1 48 27 92 71 20 47 lm 1 3 1 1 5 19 1 2 —
15 16 17 18 19 20 21 2 6 4 22 2 1 1 3 5 4 13 — — 2 21 46 34 63 11 12 1 28 9 0 3 4 1 13 27 7 2 (i 9 3 5 10 2 5 5 12 3 20 7 2 13 1 5 1 1 3 4 1 7 2 1 2 1 3 1 3 1 9 6 - — — 5 1 4 8 5 — — - 5 3 5 1 — — 3 1 6 7 9 2
4 14 23 4 6 11 16 9 9 lm 1 — 5 16 5 15 7 3 io 4 lm 3 - 43 46 118 31 44 8 í? 12 9 1 4 2 6 „ 2 — — 6 1 6 2 2 7 5 4 4 9 — — 1 2 4 5 2 - — — — - — - —
2. Iskolai felszerelések értéke
1948. december 31-i állapot szerint.
Gyarapodás Állomány
Tételek Vétel Ajándék Érték Darab Érték
darab Ft fill. Ft fill.
1. Segitőegyesületi könyvtár... 18 133 2074 71 421 4266 96
2. Tanári könyvtár ......... 16 524 854 80 837 4797 85
3. Ifjúsági könyvtár ......... 20 129 647 — 1394 11121 62
4. Helyiségek felszerelése 71 — 10186 68 290 26736 29
5. Történelmi szertár......... — — — — 3 161 —
6. Földrajzi szertár ......... 1 — 69 16 16 362 92
7. Vegytan—áruismereti szertár 1 — 11 80 115 878 20
8. Gépírói felszerelés... ...... 1 — 2987 42 32 19307 36
9. Sportköri felszerelés ...... — 7 244 68- 72 3053 78
10. Irodai felszerelés ......... 12 78 547 65 254 3090 45
Összesen 140 871 17623 90 3434 73776 43
Leírás 1 tételből 96 585 60
» 8. „ 2 1497 40
98 | 2083 —
Állomány 1948. december 31-én 3336 71693 43
3. Visszatekintő kimutatás az iskola osztályozott tanulóinak
. számáról.
Tanév Keresk. kSzápisk. tanulók Összesen Szak. is*. 1. II. Dolgozók kereskedelmi középiskolája
I. II. III. IV. I. t I. ny- II. ny. II. t III. t III. ny. IV. ny.
o s z t á 1 y
1940-41 82 37 41 35 195 58
1941—42 84 61 23 36 204 49
1942—43 39 60 46 17 162 40
1943-44 89 41 60 45 235 55
1944-45 29 43 20 25 117 52
1945—46 85 66 79 37 267 24 —
1946—47 79 77 65 76 297 20 30 29 28" — — — —
1947—48 86 69 70 59 284 24 — — — 29 26 25 29
1948-49 86 80 58 63 287 40 23 16 28
2213 Közgazdasági R. T. Nagykanizsa nyomdája. A nyomdáért felel: Szendrői Gé/a.
"¿y-ico\' y^Y^^ ui/i^A^
\\