* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 10.62 MB | |
| 2018-12-06 10:24:20 | |
 | |||||||
Nyilvános  632 | 1855 | Értesítő a Kegyes-Tanítórendiek | vezetése alatt álló Nagykanizsai Kath. Főgymnasiumról az 1887-88. tanévben. Közzéteszi: Janky Károly igazgató. Nagy-Kanizsa, nyomtatott Fischel Fülöp könyvnyomdájában 1888. A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: M A KEGYE S-TAN ÍTÓRENDIEK VEZETÉSE ALATT ÁLLÓ NAGYKANIZSAI KATH. FOGYMNASIUMRÓL AZ 1887—88. TANÉVBEN. KOZZETEPZI: JANKY KÁROLY IGAZGATÓ. \' V L ZALAS6ERS7EÍ1 lllhM LEVftUk Zílaegsrsiwg, Szá \'..«•>«- -;> 3. 334. PL 59. -- áí• J/í\' ^ v i\'\'.■•.!:• ;1 ■■ "" NAfiV\'KiKlZSA, NYOMATOTT FISCHEL FÜLÖP KÖNYVNYOMDÁJÁBAN 1888. \' \\ v \' 1 - F ^li^lk r.ir^fcï- fSTjUIk olU KEGYES-TANÍTÓ RENDIEK VEZETÉSE ALATT ALLO NAGYKANIZSAI KATH. FOGYMNASIUMROL AZ 1887—88. TANÉVBEN. KÖZZÉTESZI : JANKY KÁROLY IGAZGATÓ. Tim^ IWftTÜ* , Î. MUY-HAN1ZS4, NYOMATOTT FJSOHEL FÜLÖP KÖNYVNYOMDÁJÁBAN 1888. — Hjalmar TI. Boyesen után angolból. — I. »Remekmüvet a fej csak a szív segélyével foghat föl,« mondja Goethe. A szív szemei mélyebben látnak, mint a fej szemei; föltárják azok a rejtett élet-áramokat, melyek éltető lüktetést és mozgást lehelnek a költő müvébe. Semmiféle irodalmi termékre sem alkalmazható a mesternek ezen alapelve szorosabban, mint saját »Faust»-jára. Pusztán mint értelmi tüneményt tekintve »Faust« valóban bámulatos, sajátságosan ösztönző, — encyklopaediája bölcs és éleseszü mondásoknak. De hasonlóan a nemzetek szent irataihoz mélyebb, jelképes jellege van; kincsekben gazdag titkot rejleget, mely csak tiszteletteljes és rokonszenvező tanulmány előtt tárul föl. Van egy fölületes jelentése a felületes számára (mely azonban igen szép és értékes), és egy gazdagabb és értékesebb tanulsága annak számára, a ki elég mélyen ás, hogy azt megtalálja. A költemény annyira kibonthatatlanul össze van fonódva a költő életével, hogy az utóbbit helyesen lehet egy szakadatlan élő commentarnak tekinteni az előbbihez. Miután művének eszméje tanuló éveiben (1770) támadt benne, és azt csak néhány hónappal halála (1832) előtt fejezte be, e mű hosszú és eseménydús életét szivárványként hidalja át, felfödve ragyogó színekben ifjúsága viharzó szenvedélyeit, férfikorának küzdelmeit és törekvéseit, és derült aggkorának bölcseségét. Goethe életének részletes és beható ismerete ennélfogva elkerülhetetlenül szükséges »Faust« teljes megértéséhez; és hány embernek van ideje és türelme keresztül vergődni az életrajzok, com-mentarok, levelezések és beszélgetések folytonosan növekvő irodalmán, melyeket minden év oly megzavaró bőségben terem! És mégis alig van egy e sok kiadványok között, melyet a tudós büntetlenül figyelmen kivül hagyhat, — alig egy, mely nem vet 1* 4 uj világot Goethe labyrinthszerü életének valamely ki nem kutatott szögletére. Mert ezen élet összeségében jövendölése volt csaknem mindannak, a mit e század végrehajtott — egy jóslat, melyet saját korunk már részben igazolt, és a melyet következő korok még jobban igazolni fognak. Sok szemre van tehát szükség, hogy követni lehessen a sokféle gondolat-áramok előre törő folyását, melyeknek ő volt a kútfeje; minden uj.fölfedezés valami vonatkozással látszik lenni rá, és visszasugárzó fényével megvilágitni látszik valamely szavát, valamely részt irataiban, a mely talán addig homályos vagy érthetetlen volt. A tudományban például mily hasznosak voltak hozzávetései, mily ösztönzők sugalmazásai! Sőt nem voltak-e hibái is változatlanul valamely igazságra alapítva, mely igen óriási horderejű volt ahhoz, hogy korának hüledező specialistái mélyére tudtak volna hatolni? Sokat gyalázott tana valamennyi természeti tünemények egységéről, minden létezőnek alapjában azonosságáról, világosan mutatja az utat a modern theoriához a fejlődésről, melynek valamivel több mint homályos sejtelme. Szigorúan ragaszkodva ezen gondolathoz, és alkalmazva azt a természet minden országára, fölfedezte (pusztán a priori okoskodással) az állkapocsközi csontot, és fölállította elméletét a növények átalakulásáról, melyet most semmiféle tudósnak sem jutna eszébe tőle elvitatni És még sok mást, a mit az élesszemü költő, szemlélve a természetet egész nagy összeségében, előre látott vagy homályosan sejtett, a tudomány ma, saját tapasztalati módszerével, igyekszik bebizonyitni, haladva lassan de biztosan az uton, melyet ő megjelölt. Mert Goethe, Fausthoz hasonlóan, »leghomályosabb vágyaiban is mindig tudatában volt az igaz útnak.« Továbbá, hogy geniusának egyetemességéről megközelitő fogalmat nyerjünk, figyeljük meg mély műismeretét, sokat felölelő tanulmányait a mult és egykorú irodalomról, gyakorlati ügyességét és erélyét a kötelességek kivitelében, melyeket hivatalos állása rárótt. És mindezen változatos tevékenységnek értelmi eredményeit több mind hatvan év alatt megtestesitette könyvekben, a melyek mindannyian bizonyos mértékben ön életrajzi festései lévén egy pompásan fölszerelt és nagyszerű méretű szellemnek, királyi hagyatékot képeznek az emberiség számára, a mely sohasem vesztheti el értékét. Senki sem olvashatja azokat és nem hatolhat be értelmükbe a nélkül, hogy ne tapasztalna magában szellemi erősbülést, szellemi pókhálók enyészését, látkörének gyönyörteljes tágulását Kifogást fog talán 5 tenni sok dolog ellen, és talán alkalmilag előítéleteinek jól oda lesz mondva bennök; de gondolkodásra fog ébredni, és rövid idő alatt meg fog tanulni mélyebben látni, és látni sokat, a mire nézve vak volt azelőtt. Nem akarom azt állitani, hogy ezen ösztönzés a kutatásra »Faust«-nak fő varázsa Tudom azonban, hogy sohasem olvastam a lélekrázó magánbeszédeket vagy Faustnak vitáit Mephis-tophelessel a nélkül, hogy ne éreztem volna határozott idegenkedést arra nézve, hogy megelégedjem a mindennapi föladatok közönséges és sekély megoldásával; a nélkül, hogy ne óhajtottam volna leszállni a teremtés géphelyiségébe és megfigyelni rejtett gépezetének működését. A költemény fő ethikai értéke jelképes értelmében rejlik, mely a modern idők szellemének és törekvésének typikus értelme; a század legfinomabb lényege kristályodott e prometheusi szellem szenvedélyes sóhajaiban, elmélkedéseiben és kétségbeesésében, a mely túllépni vágyott az emberi tudás határait. A század valódi történetét irta meg Goethe; és egy oly hatalmas horderejű és athletai alkatú értelemre volt szükség, mint az övé, és egy oly szemre, a mely a kor egész szellemi látkörét áttekintette, egy typusnak teremtésére, a mely, habár világosan egyedi, léte körében és határaiban oly sok egyetemesen emberit egyesit, hogy minden nemzet kénytelen azt typikusnak elismerni. Strassburgban, a góth müvekérti lelkesülése kora napjaiban fordult Goethe figyelme először a Faust-legenda felé. A történet maga, melyet bábjáték alakjában gyakran adtak elő a köztereken a nagy német vásárok alatt, kétségtelenül gyermekkorától fogva ismeretes volt előtte. De Strassburgban, a hol a középkor még mindig ott borong a sötét és szűk utczákban, és a nagy székesegyház még mindig beszéli történetét a középkori hitről és áhitatról, a legenda uj értelmet kezdett magára ölteni, és az a gondolata támadt, hogy azt egy dramába önti, a melynek ki kellett fejezni saját góth természetének legmélyebb szükségeit és sovárgásait. Nem zavarták őt még akkor görög műelméletek, és aggkorának fönséges nyugalma nem merült még föl lelki szemei előtt mint egy követésre méltó ideál; nem látogatták még allegorikus maskok, nem volt benne kölcsönzött mythologia, hogy teremtő tevékenységét idegen utakra kényszerítse. Egy ifjú és büszke lélek derült meggyőződésével, ugy tekintett magára mint nemének typusára, és saját tapasztalatára mint az egész faj typikus tapasztalatára. Szóvirágokban gazdag beszédeket irt Shakspere-ről, és egy szenvedélyesen 6 dicsőítő értekezést a góth építészetről. Ő gólh volt és mint ilyen meg tudta érteni az értelemnek egész homályos mélységét egy góth legendában, és meleg és erélyes nyelvezetbe tudta önteni mindazt a pathost és szenvedélyt, a mely annak durva és zűrzavaros anyagán keresztül kifejezésre tört. Mindazonáltal szokása szerint nem tette eszméjét azonnal papirra, hanem számos éven át hordozta magában, a mig az határozott és tapintható alakot vett föl. Az első magánbeszédet, Faust első beszédét Wagnerrel és a thulei királyról szóló balladát Goethe 1774-ben és 1775-ben irta; az első talákozás Margittal, a jelenet a hálószobában, a kerti jelenet, és Faustnak és Mephistophelesnek sétája valószínűleg ugyanazon időben keletkezett. 1790-ben jelent meg az első kiadás, az úgynevezett Faust-töredék, magában foglalva az összes fönt emiitett jeleneteket, és azonkívül a székesegyházi jelenetet, a Boszorkány Konyháját és a második párbeszédet Mephistophelessel, kezdődve e szavakkal: „S mi az emberlét ősi osztályrésze, Benső valómban élni akarom," a beszélgetést a tanítvánnyal és Auerbach Pinczéjét. A teljes kiadásban tehát, a mely 1808-ban jelent meg, a következő jelenetek ujak: a két előjáték, Faust magánbeszéde Wagner távozása után, az öngyilkossági kisérlet és annak fél-beszakittatása a húsvéti énekektől, a séta a város kapuja előtt, Mephistopheles első idézése, és a második párbeszéd a íönt idézett szavakig; továbbá Bálint rövid megjelenése és mindaz, a mi a székesegyházi jelenet után következik. Az 1790-ből való töredék Margit kiáltásával: „Szomszédasszony! Az Üvegét!" és elájulásával végződik. Figyelemre méltó, hogy az »Erdő s Barlang« czimii jelenet a töredékben közvetlenül a jelenet után »A Kútnál,« tehát Margit bukása után van helyezve. A mint a drama későbbi tárgyalásában látni fogjuk, nem nehéz gyanilni, hogy miért változtatta meg Goethe annak helyét a teljes kiadásban. 7 VII. »Leszálltok újra, ingó képzetek« az érzelemre czéloz, a mellyel a költő (körülbelül 1797-ben) ismét ifjúsága kedvencz müvéhez fordul. Huszonnégy év folyt le, a mióta magára vonta figyelmét; a barátok, kik örömmel hallgatták dalát azon ifjú napokban, halva vannak vagy elszórva a világon; alakjok újra fölmerül emlékében, a mint szeme epedve csüng a meghitt lapokon. Ismeretes dolog, hogy Goethe mily ellenszenvvel tért vissza egy munkához, a melyet egyszer elhagyott; érdeklődése iránta általában pusztán történeti volt, és úgy hivatkozott rá, mint »viselt ruhakészletének egy darabjára,« mint »egy levetett kígyóbőrre.« Ha valamikor hibát fedezett föl valamely kiadott dramájában vagy költeményében, tréfásan megjegyezte, hogy bizonyos benne, hogy annak kijavítása közben ujat követ el. Oly tökéletesen kinőtt ifjúkori énjéből, hogy kénytelen volt ítéletét fölfüggeszteni azon müveit illetőleg, a melyek olasz útját megelőzték. Még a Faust-töredék, mely egykor létének valódi löladatát testesitette meg, a mely »hús volt húsából és csont csontjából,« sem látszott többé énje eleven részének, és főképen Schillernek nagyra becsülő véleménye vitte őt rá, hogy újra hozzáfogjon munkájához, mielőtt késő leit volna. Hogy mily kevésre becsülte azt kezdetben ő maga, következtetni lehet a kifejezésekből: »e barbár Compositio,« »Haszontalanság, * »Bohóság,« melyeket ismételve alkalmaz »Faust«-ra levelezésében Schillerrel. Nem is oly különös ez, mint a milyennek talán látszik. Goethe irálya, mely egykor szenvedélyesen megfelelt az emberi indulatok egész hangsorának, most bizonyos komoly méltósággal nyugodt trimeterekben és pentameterekben mozgott; művészi hitvallása gyökeres változáson ment keresztül, és életének egész jellege és czélja nem volt többé ugyanaz. A mi irályát illeti, ha azt a két végleten összehasonlitjuk, nehéz szemet hunyni a tény előtt, hogy elvesztette erőben azt, a mit választékosságban nyert; az 1808-adiki kiadás uj részeiben mindazonáltal még elég hajlékony és erőteljes, hogy alkalmazkodjék és föntartsa a hatalmas gondolatokat, a melyeket közölnie kell. A sorok: „Kiszáll dalom az ismeretlen népnek, Tetszésitől is fél az én szivem," 8 emlékeztetnek Goethe teljes közönyére közönségével szemben. Fölolvasta müveit meghitt barátainak, és örült, ha megértették és becsülték azokat; de sohasem volt meg benne a lelkesítő öntudat, hogy egy egész nemzet szivéhez beszél. Midőn általában hivatkozik az emberiségre, azt rendesen bizonyos ari-stokratikus lenézéssel teszi. »A tömeg, a többség,« jegyzé meg ő Miiller Kancellárnak, »szükségképen mindig képtelen és fonák ; mert szereti a kényelmet, és a hamisság mindig kényelmesebb mint az igazság.« Az utóbbit komoly kereséssel lehet megtalálni, tekintet nélkül a következményekre kell szemlélni és alkalmazni; a hamisság ellenben minden henye, önmagának mindent elnéző vagy balga egyénhez hozzá simul, és mázhoz hasonló, a mellyel mindent könnyen be lehet vonni. »Voltaképen,« mondja Goethe, »én a természetet és művészetet, mindig nagyon önző módon tanulmányoztam, tudniillik azért, hogy ismeretet szerezzek magamnak. Azért irtam e tárgyakról, hogy saját művelődésemet előmozditsam. Hogy mások mit nyernek belőle, az nem érdekel.« Aligha helyes dolog talán betű szerint értelmezni egy barátnak tett bizalmas szóbeli nyilatkozatot; de ha számos, nyilatkozat, elszórva évek hosszú során keresztül, ugyanazon irányba tör, azok bizonyára azon érzelem létezésére vallanak, a melyet kifejeznek. Riemer, ki harmincz évet töltött el folytonos érintkezésben Goethevei, igen nyomatékos e pontra nézve, és pazarul idéz levelezéséből és beszélgetéséből, hogy bebizonyítsa teljes közönyét a közönséggel szemben. És mégis elismeri, hogy a költőt bántotta a hidegség, a mellyel »Iphigenia«-ját és »Tasso«-ját fogadták, e müveket, a melyekbe »annyit átöntött legjobb szívvéréből;« és számos bizonyíték van annak kimutatására, hogy a fitymálás, a mellyel a tudományos világ fölfedezéseit a boncztan és növénytan terén, és elméletét a színekről illette, sohasem szűnt meg rá nézve az ingerültség forrása lenni. Ezen állitások nincsenek szükségképen ellenmondásban; csak azt bizonyítják, hogy Goethe, hasonlóan nemének többségéhez, habár óhajtotta magát meggyőzni arról, hogy csak magának és barátai választott körének számára dolgozott, mindazonáltal nem volt szivében oly teljesen közönyös a világ véleménye iránt, mint azt maga gondolta. Az ismert aesthetikus, Vischer Frigyes a Beköszöntőt a Színházban »humoros mentséglevélnek« nevezi, a mellyel a szerző torsóját a világba küldi. Az ő véleménye szerint a drama még abban az alakban is, a melyben most birtokunkban van, 9 torso, habár mint ilyen bizonyára herkulesi; véleménye szerint sok hézag, ugrás és egyenlőtlenség van benne, melyeknek megvilágításában sok tudományt és kritikai éleseiméjüséget fejt ki. A Beköszöntő eszméje a »Sacuntala« cz. hindu drámából van véve, melyet Goethe fordításban ismert. Az igazgató, ki pusztán gyakorlati és üzleti szempontból fogja föl a helyzetet, a költőhöz és a bohóczhoz fordul, kérve őket, hogy segitsék ki zavarából, igen ]ól ismeri ő a közönség Ízlését. »Nézni jönnek, de ámulni készen;« szeretik az uj és erőszakos eseményeket, a szertelen indulatokat és a látványosságok pazar kifejtését. Ne legyen hiány napokban, holdakban, csillagokban, tűzben és villámban, — egy halmaz legyen, melyben mindenből van egy kevés, és minél változatosabb, annál jobb. Akkor a bölcs és botor egyaránt találni fog benne valami élvezni valót és az ember a szerencséhez és népszerűséghez vezető széles országúton van. A közönség szerencsétlenségre már nem oly romlatlan, mint az ember óhajtaná; olvassa a napilapokat és hozzá van szokva szokatlan események hallásához. Feszítsétek meg tehát összes erőtöket, hogy követeléseinek eleget tegyetek; vessétek sarokba eszményképeiteket; vegyétek szorosabban figyelembe hallgatóságtokat és szálljatok le színvonalára. Ez az igazgató életbölcselete, megtestesítve oly sokat azon tetszetős, mephistophelesi józan észből, melynek hamisságát érezheti az ember, melyet azonban mégis oly nehéz érvekkel megczáfolni. Úgy tűnik föl, mintha Goethe előre fölvette volna a lélektani ellentétet Faust és Mephisto közt a költőben és az igazgatóban. Az előbbi, érezve magasztos hivatása méltóságát és megvetéssel fordulva el attól, hogy azt szolgai alkalmazkodással a »tarka sokasághoz« megszentségtelenítse, az igazgató kérésére szenvedélyes haraggal tör ki: „Ne szólj nekem e tarka sokaságról, A melynek láttán nemtőnk elborul." Azonnal fölismeri az ember Goethenek saját hangját, mely föllázad a kényszerűség ellen, mely a számos év alatt, mig a weimari színház superintendansa volt, arra vitte, hogy tekintettel legyen egy műveletlen közönség romlott Ízlésére, mely közvetve kicsikarta beleegyezését Kotzebue érzékeny tragoediái-nak és Werner Zacharias csodás martyr-darabjainak szinre-hozásába A költő magasztosan szenvedélyes tiltakozása (»Eredj! Szolgát másutt keress te!«) hivatásának az igazgatótól kép- 10 viselt piszkos, prózai fölfogása ellen, tüzének és hevének egy részét kétségtelenül a daczos érzésből meriti, mely Goethe keblében támadt a hidegség folytán, mellyel legnagyobb müveit fogadták, A Faust-töredéket például a szerzőnek néhány barátja (Jacobi, Schiller, Steffens) valódi értéke szerint becsülte és néhány élesebb szemű kritikus, mint Huber és Schlegel A. W., több vagy kevesebb megszorítással helyesléssel fogadta. De a nagy közönségre a könyv semmi hatással sem látszott lenni, és a nagyon kevés példányból álló kiadás elárusitása lassú és ki nem elégitő volt. »Tasso« és »Iphigenia« hasonló sorsban részesült, és tudományos értekezései számára Goethe hirének tetőpontján alig tudott kiadót találni. A bohócz körülbelül azonos a népszerű Paprika Jancsival, melyet Neuber Karolina 1737-ben Gottsched ösztönzésére ünnepélyesen száműzött a német színpadról. Vándor színtársulatokban, a milyennek a szóban forgó föl van tüntetve, a melyek rögtönzött fabódékban játsztak, mindazonáltal egyike volt a fő vonzó eszközöknek. Fölfogása a drámáról nem különbözik lényegesen az igazgatóétól; csakhogy miután semmit sem koczkáztat, módjában áll a helyzetet humoristicus oldaláról szemlélni. Ő képviselője a könnyelmű, élvhajhászó, magát szabadjára hagyó életbölcseletnek, melyben a közönségnek oly nagy száma osztozik, mely nem kevésbbé lefelé vonja a költőt, mint az igazgató durva hasznossági elve, kísértetbe hozva őt, hogy föláldozza legnemesebb törekvését, hogy lelkének hitványabb részében éljen, hogy múlékony sikert hajhásszon, piszkos egyességre lépve Mammonnak A Prologus a Mennyekben, a mint mindenki föl fogja ismerni, Job Könyvének azon jelenete után van mintázva, a hol az Űr összegyűjti maga körül az égi seregeket és Sátánt köztök találja. Az arkangyalok éneke, mely a jelenetet megnyitja, a rhythmusnak és dallamnak csodája. Ki gondolta volna, hogy a német nyelv, melyet meg vagyunk szokva durvának nevezni, ily rhythmikus segédforrásokkal rendelkezik — ily mély és csengő orgona-hangokkal és ily gazdag és változatos szótag-harmoniákkal, melyeken mégis bizonyos fönséges egyhangúság ömlik el, térbeli és időbeli végtelen kiterjedés sejtelmét ébresztve föl! Van bizonyos magasztos tisztaság e nyelvezetben és a nyugodt folytonosság bizonyos érzete a váltakozó férfi- és nőrímekben, melyeknek czélja emelni a végtelen derültség és szelídség benyomását, a mely megilleti e teremtményeket, a melyeknek szemei az egyetemes öszhang 11 és rend nagy panoramájának mélyére tudtak hatni az egyetemes mozgásnak közepette. A költő a három arkangyalt — Raphaelt, Gábort és Mihályt — állítja, elénk, a mint lenéznek naprendszerünkre és látják, hogy a nap miként végzi »előirt útját« az ürön át, körülvéve planétáitól, a melyek ismét a középponti test körül keringnek és tengelyök körül forognak, majd megvilágított, majd sötét felöket fordítva az égi szemlélők felé. Raphael megszólítja a napot : „Testvéri karban Hallelúját, Versenybe zengve zeng a nap, S dörgő futással végzi útját, Mit rendelő törvénye szab." Az eszme, hogy a nap hangot hallat, a mint dörgő futását (Donnergang) végzi a teremtésen át, az egész fönséges látványt csodálatosan elevenné és hatásossá teszi, Egy vonás a valóból, a mely mintegy egyéníti a jelenetet és nyugpontul szolgál az érzékeknek a környező végtelenségek szédítő nagysága közt. Gábor dicsőíti a föld szépségét váltakozó napjával s éjjelével, lova gördülve »gyors, örök, bolygó futással,« és Mihály figyelmét a hatalmas jelenségekre fordítva, melyek bolygónkat környezik s bőszült eréllyel »egymásba fogva és karöltve mélységes munkát végzenek,« énekel a szétdúlhatatlan öszhangról, mely mindenütt uralkodik, daczára, hogy »versenyt harsognak vad szelek« s »villámok lángnyomára kelve a mennykő bőszen elrobog.« Végre mindhárman karban ismétlik az első stanza refrainjét, hangsúlyozva az örök szabályosság és rend gondolatát, melyet a nap szelid járása fejez ki: „Megfoghatatlan teremtésed Mint első nap volt, oly dicső." A mennyei öszhang jelenetei közt Mephistopheles, a tagadás szelleme, a chaos fia megjelen. Rá nézve az erkölcsi világ, mely főképen magára vonja figyelmét, szánandóan hitvány, és ő semmit sem tud látni az egyetemes fényből és ragyogásból, melyet az arkangyalok magasztalnak. Sőt megkísérti éneköket kigúnyolni és humoristikus módon fölhívja az Istent, hogy adjon számot arról, hogy világa főlakóját oly nyomorult korcslénynek teremtette: „A föld kis Istene mindig csak egyenlő, S mint első nap\', ma is oly furcsa ő." 12 Most már közel állunk a gondolathoz, hogy a szerző az arkangyalok énekével nem pusztán a csillagászati világegyetem dicsőítését c/.élozta, és a nagyon élesen kifejezett erkölcsi ellentét, melyet Mephistopheles bevezetése létrehoz, elkerülhetetlenné teszi a következtetést, hogy az egész jelenetnek szembeszökő fölületes értelmén kivül mélyebb jelképes jelentősége van és rendeltetése kulcsul szolgálni a rákövetkező drama fejtegetéséhez. Nem valószinü-e, hogy Goethe ilyenformán okoskodott: Az érzéki világban az égi testek végtelen sorát örök, változhatatlan törvények vezérlik pályáiokon és sokféle forgásaik hatalmas és bonyolult rendje a legcsekélyebb összeütközés és zavar nélkül van föntartva; nem épen oly ésszerű a gondolat, hogy szintoly sokat felölelő és kikutathatatlan törvények munkálkodnak az emberi lét összeütközései és zűrzavara közt, habár látóerőnk igen korlátolt, hogy azokba belásson, és eszünk igen csekély ahhoz, hogy azokat fölfogja ? A mint a nap szelíd, egyenletes járása érintetlenül marad a villám, vihar és minden más pillanatnyi zavarok »mélységes munkájától,« nincs-e az erkölcsi világegyetemben is minden egyéni bánat, nyomor és romlás közepett állandó, szakadatlan fejlődés egy jobb állapot irányában? Ne húzna hasznot a sokaság (azaz a nem) a kevesek keserű tapasztalatából, sőt szembeszökő föláldozásából? Goethenek nem volt természete bölcselkedni; és még ha, a mit hajlandó vagyok hinni, ezek voltak is gondolatai, kerülte volna azoknak világos kifejezését ennyi szóval. De ő hatalmas élő jelképeiben gyakran megtestesített akkora horderejű és mélységű igazságokat, hogy a bölcsészek máig sem szűntek meg fejőket törni azoknak kimagyarázásában. Mephistopheles azután az Isten figyelmét az emberiség nyomorult állapotára fordítja: valóban oly nyomorultak ők, úgymond, hogy még neki is alig fér lelkéhez szaporítani terheiket. Ha az Isten nem látta volna el őket a fénynek ama csekély szikrájával, melyet észnek neveznek és a mely csak arra képesiti őket, hogy »állatiasabbak legyenek minden más állatnál,« úgy hiszi, hogy sokkal nyugodtabb és ésszerűbb életet élnének. Erre az Isten kérdezi Mephistótól, hogy ismeri-e szolgáját, Faustot (és ha van valami tisztelethiány abban, hogy e kérdést az Űr ajkára adta, kimenti azt a bibliában előforduló ugvanily eset), mire az ördög igen meglepő jellemzéssel felel, elárulva, hogy figyelnie kellett Faustot egy darab ideig, miután már oly alaposan ismeri természetét: 15 „Ugyancsak furcsa módon híved a\': Nem földi a bolondnak étke, itala. Forrása öt távolba hajtja, Hogy őrlilt, félig tudja tán, Az égtől legszebb csillagát óhajtja, A földtől minden üdvöt megkíván, S nem rejt olyant közelség, messzeség, Mi megnyugtassa fölkavart szivét." Itt találjuk az alaphangot Faust jelleméhez; a mit, jobb kifejezés hiányában, Titanismusának fogok nevezni, t. i. sóvárgó vágyát áttörni földi létének természetes korlátait, szenvedélyes törekvését valamely homályosan sejtett magasztosabb lét után. A Titán ez, ki még egyszer megkisérli fölhágni az elérhetetlen egekbe. Titani minőségében Faust úgy van föltüntetve mint neme legnemesebb törekvéseinek megtestesitője, — typusa is ő valóban nemének abban az értelemben, hogy egy faj legfejlettebb egyéne annak legvalódibb képviselője. Mutatja az, hogy mily rejtett lehetőségek vannak a fajban, mily viszonylagos tökéletességet képes elérni kedvező körülmények közt. Midőn tehát az Isten fölhívja Mephistophelest, hogy húzza el Faustot »ős kútfejétől«, hóditsa meg és alacsonyítsa le, saját uralmát az emberi nem fölött teszi koczkára. Ha meg tudod rontani és le tudod bilincselni ezen erős lelket, itéli ő, a többi kényedre lészen bízva Mephisto fogadást ajánl, melyet az Isten optimisticus bizalommal fogad el: „Kisértsd terelni, hogyha szédlil A magad utai felé : S ismerd majd szégyenülve bé, Hogy jó embernek jó utat Sugalmas ösztöne mutat." A fogadás díja Faust lelke; ha az ördögnek sikerül kiirtani belőle minden jót, legyen övé; különben az Űré marad. E fogadás typikus minőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mint egy szerencsejáték pusztán egy emberi lélek birtokáért határozottan meggondolatlannak tűnnék föl, a mellett hogy kegyetlenül igazságtalan a szóban forgó lélekre nézve, melyre most az ördög a hatalmában levő összes erélyét ösz-pontositja, míg az égi seregek (legalább a mennyiben a szövegből értesülhetünk) semmi eszközhöz sem nyúlnak védelmére. De még ha az utóbbi kifogás szembetünőleg jogérvényes is, az egész drama magasabb méltóságot és jelentőséget nyer az által, hogy az örök és egyetemes gondolatok birodalmába van 14 fölemelve. Az egész jelenet (bibliai mintaképéhez hasonlóan) mint kifejezője bizonyos hatalmas eszméknek, melyeket csak ezen alakba lehetett öltöztetni, oly világosan mythologiai jelképpé válik, hogy a fogadásban rejlő látszólagos tiszteletlenség elenyészik a gondolat óriási nagysága előtt. Ha valaki kételkedik ezen nézet helyességében, hasonlítsa össze ezt a stanzával, mellyel a Második Rész végződik. Természetes a föltevés, hogy a költő, ha valahol, úgy itt sejtetni akarta óhaját müve mikénti megitéltetését illetőleg. A jelenet ismét az égben van, hol a Chorus Mysticus énekeli: „Minden, mi eltűnő Csupán kasonlat; Az el nem érhető Itt létbe olvad." Az emberi nem sorsa van tehát, úgy a mint a költő azt fölfogta, jelképileg íöltüntetve Faust pályájában — merész törekvéseiben, bukásában és szenvedésében, és végső megmentésében. Az élet leglényegesebb és legbonyolultabb föladatai vannak a pathos és öröm ezen változatos jeleneteibe belevonva, és ha nincs is nyújtva azoknak positiv megoldása, Goethe mindenesetre tagadhatatlanul erélyes modorban tárgyalja azokat; egészséges erély és szabadság van szemlélődésében és hatalmas látóerő, mely törvényt és rendet lát és képesit látni a látszólagos chaosnak közepette. III. A magánbeszéd kezdő sorai úgy tüntetik föl Faustot mint egy encyklopaedikus tudományu férfiút, a ki magáévá tette mindazt, a mi korában tudható volt. A drama itt összevág a különféle bábjátékokkal, a melyek mindnyájan megegyeznek abban, hogy Faustnak türelmetlenségét az emberi tudás fölüle-tessége miatt hozzák föl okul arra nézve, hogy emberfölötti segélyhez fordul. Mindazonáltal úgy látszik, hogy eredeti példányképét, a mint a legenda őt leirja, nem vezette magasabb indok, mint a hirnév utáni vágy, »mivel kiváló boldogságnak tiint föl előtte az, hogy képes legyen hatalmas szellemeknek parancsolni és segélyökkel csodás tetteket végrehajtani.« De a régi legendának ezen árnyképe, mint Kreyssig kifejezi, »fölmelegült és megelevenült az ifjú és tüzes költő karjai közt.« 15 Goethe saját titani, szenvedélyes lelkét lehelte belé, és emberi szív kezdett dobogni, és emberi indulatok támadni és működni annak keblében. Faust, a mint most birjuk őt, egyike azon örök, tisztán emberi t.ypusoknak, melyek nincsenek kötve semmiféle korhoz vagy századhoz, hanem lesz hasonmásuk minden korban, a míg az emberiség a prometheusi szikrát keblében rejtegetni meg nem szűnik. Goethe, mint valamennyi társai a Sturm und Drang korszakból, kiváltképen rokonszenvezett a genius ezen alakjával. Ők mindnyájan ugyanazon egetverő törekvéseket táplálták, ugyanazt a megvetést a mult elért eredményei iránt a tudományban, irodalomban és vallásban, ugyanazon merész elhatározást, hogy a világot saját különös szemléleti körükön belül, szélesebb és szabadabb alapon, szorosabb öszhangban a természettel, újra épitik. Megvetették az akadémiák és egyetemek tudós pedansainak fáradságosan összeállított rendszereit, és ifjúi türelmetlenséggel vetették félre a lassú, tapasztalati módszereket, melyekkel azok az emberi tudás növelésén fáradoztak. Azt hitték, hogy úgynevezett visszatéréssel a természethez megoldották a lét összes talányait és azt remélték, hogy egy merész ugrással hatalmokba ejtik az absolut igazságot. Bizonyos, hogy Goethe sohasem osztozott e dőreségekben abban a mértékben, melyben az iskola hóbortosabb tagjai (Lenz, Klinger, Basedow); még legvadabb Titanismusának napjaiban is mindig megtartott a józan észből egy jókora sulyterhet, mely megmentette őt az émelyítő túlzásoktól, a melyek folytán némelyek társai közül tönkre jutottak. Mégis jelentőségteljes marad az, hogy »Faust« első jeleneteit akkor irta, midőn ezen iskolának befolyása alatt állott, és hogy a drama, habár igen nemesült alakban, sokat megtestesít a fő eszmékből, melyeket a Sturm und Drang hirdetett. Legbensőbb lényegében tehát Faustnak szelleme közel rokona Goethe szellemének, és Faust nyilatkozatainak nagyszerű, lyrikus önkéntiségéről és hevéről az első Töredékben annál könnyebb számot adni a veleszületett rokonszenv segélyével, mely a szerző és hőse közt fönnáll. Későbbi napjaiban, midőn a Faust-hangulat rég letűnt a múltban, hangjában nem volt meg többé az a terjedelem, a közvetlen, erőteljes és tüzes kifejezésnek az a tág hangsora. Hasztalan keresünk »Tasso«-ban, »Iphigenia«-ban, sőt későbbi lyrajában is ily meleg, tüzes és lüktető nyelvezetet, a hatalmas jelzők ily fölséges gazdagságát, ily korlátlan uralmat a hang és érzelem minden segédforrásai fölölt. 16 Német magyarázók sok fáradságot és kutatást fordítottak annak pontos megállapítására, hogy Goethe személyes indulataiból és tapasztalataiból mennyi ment át dramájába. Jól ismert lény, hogy ő ritkán irt valamit, a mi nem volt valami vonatkozással saját életének valamely eseményére vagy tapasztalatára; hogy iratai, mint ő maga kifejezte, egy élethossziglani vallomást képeznek. »Faust«-ra vonatkozólag a »Warheit und Dichtung«-ban a következő megjegyzést teszi: »Én is keresztül vergődtem a tanulmányok minden nemén, és elég korán tudatára jöttem értéktelenségöknek. Én is átmentem az életben a kalandok minden nemén, és mindegyikből mindig nagyobb undorral és gyötrelemmel tértem meg.« Ugyancsak az önéletrajzban egy igen gyönyörködtető fejezet van szentelve lipcsei tanuló életére és a sikertelen törekvésekre, melyeket tett, hogy érdeklődést keltsen föl magában a philosophia és jogtudomány pedáns tanárainak unalmas fölolvasásai iránt. Véleményében e tudományokról, és az okokban, melyeket fölhoz, hogy miért nem koronázta siker azoknak tanulmányozását, ismét Faust szavának viszhangját halljuk. De nincs szükség a példák szaporítására; alig van egy jelenet az egész dramában, melyből hasonló példákat ne lehetne levonni. A magánbeszéd a teljes csüggedés hangján nyílik meg: „Jurisprudentiát és Medikát, — Haj! — és még hozzá Filozofiát, Meg Theologiát is — fájdalom! Nagy hévvel áttanúltam — s mind tudom. S most itt vagyok, szegény bolond, S annyit tudok, mint egykoron." A szavak majdnem azonosak a bábjátékok szavaival, csak rhythmikus és lelkesebb alakba vannak öntve. És a bevégzés ugyanaz: „Mely eb viselné ezt az életet! Azért választám a blivészetet," stb. De itt fontos eltérés fordul elő. Nem hírvágyból, nem csodás tettek véghezvitelének czéljából szentelte magát Goethe hőse a bűvészet tanulmányozására. Azért tette ő ezt, hogy a világot legbensőbb lényegében megismerhesse, hogy kikutathassa annak csiráit és teremtő erőit, és hogy mint az ifjúság tanítója a jövőben meg legyen kímélve a megaláződástól, hogy »üres szavakkal kereskedjék,« hogy »oly dolgokról beszéljen, melyeket nem tud.« Nem az ifjúság fönhéjázó gőgje beszél így, hanem egy hosszú élet keserű tapasztalata, mely a tudomány puszta 17 sekélyeinek, melyek csak hétköznapi lelkeket elégítenek ki, túllépésére és az emberi tudás legmélyebb forrásainak kikutatására irányzott komoly, de sikertelen törekvésekben telt el. Mint a hold szépen bánatos megszólitása mutatja, a számos éveknek, melyek lombikok és poros foliansok közt teltek el, még nem sikerült eloltani az agg tudós lángoló szellemét: vére még mindig erőteljesen lüktet ereiben: „Bár szép színedben járhatnék, Barlangok körül, bércztetőkön, Fényedtől párolgó mezőkön, A szellemekkel szállhatnék, Lefttrdve a füledt tudást Új harmatodból innám gyógyulást!" Mind oly dolgok, melyeket ötvenes köszvényes tudósok megbocsáthatatlan különczködéspek tekintenének. Üditő természetesség nyilatkozik Faustnak következő, »átkos, fülledt kővermét« illető leírásában, — egészséges figyelembe nem vétele az akadémikus választékosság minden szabályainak. Sovárgása a Természet meztelen szemlélése után, el nem homályosítva »a füledt tudástól,« a földszellem idézéséhez vezet, mely szemé-lyesitése a természet életének nagy összewgében. De ezt a meztelen, absolut szemlélést halandó szem el nem viselheti; Faust visszaretten a szellem tekintetétől, elfordítva arczát attól, a minek látása után oly régóta sovárgott. Az ember mint véges lény képtelen az absolut igazság szemlélésére; csak számos homályositó közegen keresztül és rövid, futólagos villanásokban nyilvánulhat előtte az igazság. Ezért rettenetes a földszellem tekintete. De arra lehetne hivatkozni, hogy az ember maga része a természet élete ezen nagy összeségének, tehát része a földszellemnek, és következőleg hasonló hozzá; és, mint a görög bölcsészek állították, hasonlót csak hasonló foghat föl. Faust mégis képlelen fölfogni a szellemet: „Kit fölfogsz, ahhoz vagy hasonló, Én hozzám nem ! A különbség itt inkább mennyiségi, mint milyenségi. Hogy Vischer szavaival éljünk: »Természetünk szerint képeseknek kellene lennünk a földszellem fölfogására, mivel hasonlítunk hozzá, és hasonlítunk hozzá, mivel föl tudnók fogni őt; mert a gyermek ugyanazon húsból és vérből való, mint ősatyja. De ezen ősatya oly végtelenül nagyobb, mint bármelyik számtalan gyermekei közül, hogy a lét azonosságát nagyon is megnyir- 2 mmmm ILLAMT levéitís Z*lMg«ru\'.\'<;, Sí®. ti««\'v- - 18 bálja a mennyiségben különbség. Faustnak igaza van, midőn a megismerést milyenségi hasonlóságnak tekinti;... de nagyon is nincs igaza, midőn figyelmen kivül akarja hagyni a roppant különbséget terjedelemben és hatalomban, a mely elválasztja az egyént a lét lényegétől.« A szellem eltűnése uián Faustot heves fölkiálfásaiban fa-mulusának, Wagnernek belépése szakitja félbe, a ki azt gondolja, hogy görög tragoediát szaval, és nem akar egy ilyen önművelésére szolgáló alkalmat elszalasztani. Wagner a legpompásabb typusa a száraz, magát agyondolgozó és lelkiismeretes pedansnak, a milyent valamely irodalom csak fölmutathat, — egy typus, a melyben bővelkednek a mi egyetemeink úgy, mint a németek, és a mely épenséggel nem halt ki, a mióta Goethe megismertette vonásait a világgal. Lehet-e valami gyö-nyörteljesebb, mint az ellentét ezen poros, nedvtelen vén pergamen és a tüzes, sóvárgó Faust közt ? Az egyik oly sekély és oly becsületesen megelégedett sekélységével; a másik minden mélysége és ragyogó tehetségei mellett bánatosnak és megalázottnak érezve magát korlátozottsága miatt. A mi a philistert oly élvezetessé és ugyanazon időben oly emberileg érthetővé teszi, az épúgy a humor, mellyel rajzolva van, mint a humor teljes hiánya jellemében. Kinevetjük háta mögött, de ő sohasem tudja azt. Rendkívül boldogtalanná tenné őt a sejtelem, hogy humoristicus szinben tűnhetnék föl, hogy nem lenne oly tiszteletre méltó a mások szemében, mint a magáéban. Nyugodt öröme egy eredeti kézirat-szöveg megpillantásakor, jószivü önteltsége, nagyrabecsülő véleménye a szónoklattanról (a bámulatra méltó módon semmitmondás művészetéről), és feleleteinek jámbor bár tudós dőresége Faustnak szívből jövő skeptikus és önszemrehányó kitöréseire a sétán, — mindezek mesteri vonások, és összeségökben bevégzetlé teszik a legutá-nozhatatlanabb alakok egyikének szellemi és testi physignomiá-ját Goethe művészi teremtményeinek hosszú csarnokában. Alig van egy sor a magánbeszéd folyamában Wagner távozása után, a mely ne volna megterhelve mély bölcsészeti értelemmel. Nem állhatja meg az ember, midőn a túláradó gondolatgazdagságban gyönyörködik, mely itt mindenütt észt és érzékeket igézetként lekötve tart, hogy ne csodálkozzék azon, hogy mily hangulatban olvashatta Emerson »Faust«-ot, midőn ő azt »kissé igen modernnek és érthetőnek« találja. Minden lap erőteljes epigrammszerü alapelvektől hemzseg, melyek bár természetesen túlzottak, mint a hős hangulata kívánja, mindazon- 19 által kiváló értékű igazságokat testesitnek meg. E képességben, mely szerint az elvont szemlélődés eredményeit az érzelmi összeütközés, a forrongó és lángoló szenvedély világává alakítja át, nyilvánul a szerző geniusa a legragyogóbban. Szárazan és dogmatikusan előadva valamely egyetem tantermében, ezen bölcsészeti postulatumok meglehetősen ártatlanoknak tűnnének föl, de a költő megelevenítő érintése alatt emberi gyötrelem és pathos életétől lüktetnek és lángolnak. Csak egy pillanattal előbb azon a ponton állván, hogy leszakítsa a korlátot, mely elválasztotta őt az absolut igazság szemléletétől, Faust most annál keserűbb tudatában van legkedvesebb törekvései meghiúsulásának: „Ki az örök igazság tükörében Már tükröződtem, Isten mása én, Ki lényemet — levetve földi képem — Már égi tisztaságban élvezém — Én, több, mint Cherub, a ki lüktetőn A természet ereibe kiontok, S alkotva már-már isteni erőn Üdülni sejtem magam vakmerőn : Így lakolok — egy dörgő szó ledöntött. Ah, útját állja életünknek, Az is, a mit teszünk, az is, mit szenvedünk. A legdicsőbb, mit szellemünk megérhet, Böghöz tapad s rideg anyagba vesz; Mihelyt a földi jót elérted, Mindent, mi jobb, agyrémnek nevezesz. Mik létre szültek, dicső gerjedelmek A földi zajban meg-megdermedeznek." Megakadályozva minden lét forrásának fölfogására irányzott törekvésében, elkábítva és elvakítva a meztelen szemlélettől, mely után oly sokáig hasztalanul sovárgott, körülzárolva mindenfelől földi létének szűk korlátaitól, az életnek nincs többé értéke előtte, és elhatározza, hogy annak véget vet. Nincs benne gyermekes félelem a sorstól, mely vár reá: „Tüzes szekér lejt szárnyasan felém; És keblem újult kedvet érez, Uj útra kelni, át az ég lehén Űj működés tisztább köréhez/" »Vidám elhatározással« ragadja meg a méregpoharat és ajkához emeli, midőn hirtelen a harangszó és a karénekek, melyek német városokban a húsvét reggelét köszöntik, meg- 2* 20 állítják kezét; megállapodik, hallgatózik, és gyöngéd emlékek árja tör rá gyermekkorából s ifjúságából, társulva az Űr föltámadásának ünnepélyességével, könyek tódulnak szemébe, és »a fö\'dé újra gyermeke.« Az énekek folytatódnak és ő hallgatózva áll megindult, tiszteletteljes ünnepélyességgel: „Mig nyílik a sziklabolt, Hogy kirepüljön S mi isteni szikra volt Megdicsőüljön, S ő létre fakadva. Teremtve örül, Mi földre tapadva Sirunk egyedül. Krisztus a sír felett Feltámadott, Földi bilincseket Hagyjatok ott!" Legyen e jelenet akár dalműszerü akár nem (és német magyarázok ragaszkodnak azon véleményhez, hogy méltatlan a drama komoly czéljához), azt nem lehet tagadni, hogy szép, hogy tele van gyöngéd érzelemmel, és hogy, midőn színpadon előadják, bámulatosan hatásos. Faustnak szelid és emberiesen\' rokonszenves búskomorsága a legközelebbi jelenetben a város kapuja előtt, a következő napon, csak természetes meghosszab-bulása a hangulatnak, mely őt az éj tartama alatt elfogta. A húsvéti harangszó viszhangja még mindig cseng lelkében, és az angyaloknak, tanítványoknak és bűnbánó asszonyoknak énekei bánatos öszhangra hangolták őt a gondatlan tömeg örömével, bohóságával és küzdelmével. A bölcsész elvont szemlélődése fenkölt magányában érezi, hogy még vannak kötelékek, melyeket nem szeretne szétszakítani, melyek hozzákötik őt az emberek közös nyájához kicsinyes czéljaival és gondjaival, és a gondolat országának boldog tudatlanságával, melyben mozog és létezik. Mennyire másként szemléli Wagner a víg ünneplők tömegét! Értelmi gőggel mintegy fölfogja ruhája szegélyét, félve, hogy azt bepiszkolta az érintkezés az ignobile vulgus-sal: „A doktor úrral sétát ki ne tenne? Ez disz és haszon egyaránt, — De magam nem vetődném erre, Mert engem minden, a mi durva, bánt. 21 A hegedülés, kurjogatás, A játék, zaj roszúl esik. Tombolnak, akár a nyavalyás, S örömnek, dalnak nevezik." A tiszta realismus, mellyel mindegyik csoportozat, mesterkélt tartás nélkül az olvasóval szemben, magát jellemzi, a mint elvonul, épen oly szerencsés, mint (franczia értelemben) nem akadémiai. Különösen pompás és talajizü a kényelmes, testes polgár, ki semmit sem szeret jobban vasár- és ünnepnapokon, mint „így harczról, háborúról diskurálni, Ha messze, Isten háta megett, Török tatárral hajba esett." Fauslnak heves önvádolása következő beszélgetésében Wagnerrel a végre beálló visszahatás az éj emelkedett hangulata után, és mint ilyen alig magyarázható teljesen betüszerint. Midőn visszatekint mulljára lassú fáradalmával és jóhiszemű ábrándjaival az őt ezen órában körüllengő szellemvilágból, van ebben valami a lakoma-terem kinézéséből a vendégség utáni reggel, midőn a gyertyák el vannak oltva és az ablaktáblák ki vannak nyitva. Minden fáradozásai hiábavalóságának éles érzete keserűvé teszi Ítéletét mult tevékenységéről, és azt nevetségesnek, sőt elvetemülinek tünteti föl. És épen ezen hangulatban képes Sátán küldötje őt megközelitni és hálójába keritni. Mint a régi legendában egy fekete uszkár alakjában mutatkozik, mely mindig szűkülő körben fut a tudós pár körül. Faust azonnal fölismer valami szokatlant az állatban, míg Wagner tetszelgő csacskasággal kicsinybe veszi mestere aggodalmai, és ártatlan izetlenségeket fecseg a kutya erényeiről, »midőn jól van nevelve.« A sötétség sűrűbb lesz, az est csöndje borul a tájra, és Faust haza tér magányos dolgozószobájába, követve az uszkártól. „Elhagytam a mezőt, a berket, Mélységes éj takarta el. Fölkeltve bennünk a jobb lelket Borzalmas, szent sejtelmivel. Elszunnyad a vad ösztön itten, Melynek fulánkja sajgva bánt, És kél a szeretet az Isten, Es kél az emberek iránt. Ah, hogy ha szük szobánkba érve, A nyájas mécs munkára hív, 22 Megvirrad keblünk hosszú éje, S magára rá ismér a szív. Az ész újonnan szóra kelhet. Remény hajt uj virágokat, A lét patakja újra cserged, S az életforrás hivogat." Boldog nyugalom rejlik e sorokban, melyet egy tudós becsülhet, ki egy idegenszerű látványokkal és hangokkal\'telt nap után saját jól ismert dolgozószobájába visszatér, A húsvéti karoktól Faustban fölébresztett indulatokat föleleveníti a közösség érzete embertársaival, és az az ünnepélyes érzés, mely valamiképen áthatja az Óvilág légkörét a nagy történeti ünnepek alkalmával. Mert a bölcsész, még ha nem is hisz a hagyományos keresztény hitben, nem tudja magát megszabadilni ezen megfoghatatlan befolyásoktól, melyek gyermekkorától fogva körüllengik őt, és egy keresztény országban magát a levegőt képezik, a melyet beszí. Ila rokonszenvező és fogékony lélek, mint Faust, az istentisztelet tisztán emberi oldalának szükségképen halni kell rá; valószínűleg korábbi életének száz emléke csoportosul körülötte, és nem foglalhat el vele szemben teljesen részrehajlatlan és hidegen kritikai állást, mint például az iszlammal vagy buddhismussal szemben. Hogy Faust, miután meghiusult abbeli kísérlete, hogy az absolut igazságot észleges szemlélődés utján elérje, és miután a földszellem porig lealázta, még egyszer a kinyilatkoztatásban keresne menedéket, a melyről maga azt vélte, hogy kinőtt belőle, előttem igen természetes és igen szép motívum. Bármint legyen is, a jelenet mint egy pillanatnyi belső ösztön, hogy a bibliával még egy kísérletet tegyen, mielőtt elvetné, nem foglal magában semmi lélektani következetlenséget. Egymásután következő kudarczai után Faust természetesen ingadozóvá lett, és ő már vérmérsékleténél fogva heves és hirtelenkedő volt. Nehéz tehát megérteni a szigorúságot, mellyel Vischer megtámadja a biblia-magyarázás ezen kísérletét, »botlásnak nevezve azt az első jelenetek következetessége ellen.« Faust Szt. János évangéliomának kezdő szavait választja ki a görög eredetiben, és először az elfogadott fordítás szerint adja azokat vissza: »Kezdetben volt az Ige.« De hogy az ember a mindenség eredetét egy igének tulajdonítsa, még ha az Isten igéje is, az igen észellenesnek tűnik föl előtte, mint hogy komolyan el lehetne fogadni: 23 „Cak nem lehet, hogy annyit ige nyom? Másképen kell fordítanom. Ha jól esett megértenem, így áll: Kezdetben volt az Értelem." De egyiksem elégíti ki őt. Az értelem magában teremtő-e? Az Ige mögött fekszik, eredetibb erő mint az Ige. De nem föltételez-e valami már létezőt? Mit tehát? Erőt? A mondat tehát hangzanék: »Kezdetben volt az Erő.« Azt lehetett volna képzelni, hogy Faust itt megállapodik, ha nem tud mélyebben ásni. De ő igen sajátságos ugrással elveti előbbi szemlélődésének eredményét és merészen irja: »Kezdetben volt a Tett,« a mi bizonyára szellemi tönknek puszta kinyilvánítása. Gyakorlatilag véve Faust így szól: »Elvágom a gordiusi csomót, ha nem tudom megoldani.« A Tett, mint kezdetben levő — mint az első teremtő ok — mint azt Goethe kétségtelenül elismerte volna, sokkal sekélyebb megoldása a föladatnak, mint bármelyik a három megelőző közül; mert föltételezi az Értelemnek és Erőnek létezését, ha nem szükségképen az Igének is. Nyelvészeti szempontból Faustnak törekvései a görög lóyo? értelmének kibővítésére bírálat alá eshetnek talán, de ez alig kisebbíti a jelenet lélektani értékét. Ha nem volnának a szavak: »Szellem segít, egyszerre tiszta lelt,« melyek közvetlenül megelőzik az utolsó gondatlan fordítást, azt lehetett volna föltenni, hogy pusztán arra volt szánva, hogy kifejezze Faustnak türelmetlenségét és boszuságát a fölött, hogy képtelen még csak a végtelen fogalmával is megküzdeni. IMephisto, kinek a biblia-magyarázás nem megfelelő foglalkozás, e közben (még mindig kutya alakjában) kétségbeesett erőlködéseket tett, hogy Faustnak figyelmét attól elvonja. Erre következik az idézési jelenet, és az uszkár kényszerül álarczát levetni és végre kóbor diák alakjában jelen meg, oly alakban, mely iránt, római katholikus hagyomány szerint mindig kiváló előszeretettel viseltetett, mig protestánsok előtt inkább szeret papi ruhában megjelenni. IV. Mephistónak önjellemzése, mely most következik, talán a legnehezebb, a mint bizonyára egyike a legmélyebb részeknek az egész dramában. Feleletében Faust kérdésére, hogy ki legyen, így nevezi meg magát: 24 „ Azon erőből rész, Mely mindig rosszra tör és mindig jót idéz. Faust. Mi hát? Mit rejtesz ez alatt? Mephistopheles. Az a szellem vagyok, ki örökké tagad. És joggal; mert mi támad, mind Ugyancsak méltó, tönkre menni. Jobb hát, ha nem támadna semmi. S igy mind, mit ember úgy tekint, Mint romlást, bttnt: a rossz nekem Tulajdonképi elemem." Első tekintetre Mephisto önmeghatározásának rendkívüli nyíltsága majdnem együgyűség kinézésével bir; de közelebbről megfigyelve inkább a legkitanultabb ravaszságra vall. Első sorban nem lenne-e igen különös az ördögöt úgy állítni elénk, mint a ki ily alázatosan meg van győződve egész romboló munkásságának, sőt létének magának hiábavalóságáról? Azután az a kérdés merül föl, hogy vájjon hisz-e ő maga meghatározásának valódiságában ? Bizonyára nem. A positiv igazság ezen esetben két negatívnak eredménye: az ördög (egy negatív lény) az, a ki beszél, és azt beszéli, a mit nem hisz. Kézzelfogható-lag nagy ravaszsággal szabja eljárását Faust állapotához, alapjában ártatlannak tüntetve föl magát, és egyúttal feleletének rettenthetetlen és döntő logika kinézését adva, a minek igen üdítőnek kell lenni a tudósra, ki oly sokáig hiába küzdött e ködös föladatokkal. Továbbá azt mondja magáról, hogy »azon erőből rész,« stb.; t. i. az erő részbeli megtestesülése, egy egyed. Az erőnek nincs absolut léte egyetlen középponti, személyesítő lényben, hanem szét van szórva az egyedek ezreibe; más szavakkal (a szerző szerint) nincs ördög, hanem ördögök. Hogy vájjon Goethe ezt elfelejtette-e 1788-ban, midőn a jelenetet irta a Boszorkány Konyhájában és a boszorkány ajkára a fölkiáltást adta: „Jaj, elhagy eszem, hogy megint Sátán úrfi hozzám tekint!" azt nehéz eldönteni. Mindazonáltal nem lehetetlen, hogy a »Sátán« kifejezést általános értelemben használja, mint előbb az »ördög« kifejezést. A legendában Faust először egy rettenetes alakú és kinézésű szellemet idéz föl, a ki úgy mutatja be magát mint »fejedelmet és nem szolgát az alvilágban,« és a ki megígéri, hogy küld egyet a sötétség angyalai közül, hogy szolgáljon és segédkezzék neki; mire Mephistopheles megjelen. 25 Az a fölfogás, hogy a rossz puszta negativitas — nem a jóval örökké szembeállított positiv erő — az alapgondolat »Faust«-ban. Mephisto tehát így jellemzi magát tovább: „Én rész vagyok részből, mely egykor egész volt, A sötétségből rész, melyből a fényesség folyt, A btiszke fény, mely most az anya-éjtftl Rangját és ős helyét elvenni készül." Rendkívül nehéz egy ily mélyen rejtett fogalmat kifejteni; de mégis kísérletet teszek, haladva legalább addig, a míg logikám rávehető, hogy kisérjen. Ha valamiről el lehet mondani, hogy a teremtésnél előbb volt, az az ür, a sötétség, mellyel Faust magát azonosítja. És a sötétség nem lét, — csak a világosság hiánya, — tehát negatív fogalom. De most ez a föladat merül föl: hogyan lehet létté testesitni valami negatívot, a mi csak a lét tagadása ? Egy negatív lény, habár föntebb szándékosan használtam ezt a kifejezést, alapjában önmagának ellentmond; és mégis ez az, a mi Faust az ő legbensőbb lényegében. Ha a költő logikáját a legvégsőig vitte volna, Mephistót egyáltalában nem tudta volna előállitni,és nélküle mi lett volna Faust? Vessük tehát ideiglenesen félre logikánkat és tegyük föl, hogy a negativ egy erő, és mint ilyen előállítható. Mephisto lesz az eredmény. És mily bevégzett művészettel és következetességgel rajzolta őt a szerző! Mily emberileg érthetővé tette őt, a nélkül, hogy teljesen mellőzte volna az iszonyatos elemet, mely mindig ott leskelődik homályosan sejtve jelleme hátterében, és hideg borzadályt kelt bennünk, midőn legke-vésbbé várjuk. Dante, Milton és Klopstock ördögüket fönséges és daczos, rettentő méltóságában fenkölt teremtménnyé tették; de senkinek sem jutott eszébe Goethe előtt úrias magatartással, a kópéság mázával és a humor becsülésével ruházni fel őt. A gyermekszobák vén ördöge, a diabnlus vulgáris, nem volt többé rettegés tárgya modern férfiak és nők előtt. Szarvai, hasadt patája és tüzes lehelete megfosztották a valóságtól; igen világosan puszta mythologiai ékítmények voltak, mint hogy tiszteletet parancsoljanak a 19-edik század salonjaihan. Az ördög, ha meg akarja tartani hatalmát, nem hagyhatja figyelmen kivül Spencert, Huxleyt és Darwint. Lépést kell tartania a korral tudományban, irodalomban és bölcsészetben. Tetszetősnek és úriasnak kell lennie urakkal szemben, csípősnek és mulattatónak a hölgyekkel szemben, finomnak és értelmesnek Bostonban, gavallérnak és piperkőcznek New Yorkban, mélynek 26 és bölcselkedőnek Németországban. Az ördögnek, hogy veszélyes legyen, szellemileg közeli rokonunknak kell lennie, és ártalmatlanná válik, ha műveltségre nézve alattunk áll. Ugyanaz a Mephisto, ki Faust korában skárlát köpenyben, trikóban és kakastollal sapkájában járt-kelt, állhatatosan lépést tartott a divat változásaival, és most kifogástalanul a legújabb divat szerint öltözködik; vagy, hogy elhagyjuk a metaphorát, fogalmunk az ördögről, mint minden más fogalmunk, folytonos változásnak van alávetve. Goethe kétségtelenül jól tudta, hogy mihelyt személyesített negativitasát (az ür, a sötétség, az ős-éj mind negatív fogalmak lévén) a rombolás, azaz a saját állapotára juttatás rosszakaró szándékával ruházta föl, nem ragaszkodhatott többé szorosan saját logikájához; az akkor positiv erővé lett,, és mint ilyen csak kevéssé különbözött a rossznak keresztény fogalmától, mely ellen küzdeni akart. Azonban ez a föladat nem nagyon nyugtalanította őt; megoldotta azt, a mennyiben megoldható volt, az által, hogy bölcsészeti czélját a Faust-legendában megtestesített népszerű hagyományba öltöztette, és az ellenmondást saját gondjaira bízta. Mephistopheles nyíltan kifejti negativ természetét, és azután az egész drámán keresztül úgy tesz, mint egy ily teremtmény, föltéve, hogy létezhetnék, kétségtelenül tett volna De Mephistopheles teremtésében más czél is volt, a mely a szerzőnek kézzelfoghatólag sokkal inkább szivén feküdt, és a mely nem foglalt magában semmi logikai ellenmondást. A Prologusban a Mennyekben az Isten úgy van föltüntetve, mint a ki nemcsak hogy megtűri ezt a rossz szellemet, hanem még társul is adja az ember mellé: „Fajod terhemre sohse volt. A tagadók szellemhadában Leginkább tűröm a bohót. Az emberösztön gyorsan fásul, S elszunnyad, hogyha megpihen: Te állj mellé ingerlő, czéda társul S alkotni tégy mint ördög kénytelen Az Isten tehát Goethe szerint nem gyűlöli a rosszat, hanem a nagy világrendben szükséges elemnek, a jó véghezvitelére elengedhetetlen eszköznek ismeri el. »A rosszat az Istentől pusztán megtűrt valaminek tekinteni, mondja Vischer, fölületes fogalom; eleve el van az rendelve az isteni világtervben, mindazonáltal nem mint rossz, nem mint elválasztott va- 27 lami az emberi haladástól, a mely, összeségében tekintve, eredménye.... A rossz a cselszövő az emberi történelem drámájában, mely nélkül az elakadna, a mely nélkül nem létezhetnék cselekvés, haladó mozgás.« Pusztán az Istentől előre nem látott véletlennek, olyas valaminek tekintve, a minek, ha már egyszer megvolt, a legjobb végét kellett fogni, méltatlan saját fogalmunkhoz az Istenről és összeütközésbe jön az isteni mindentudással. így okoskodott Goethe véleményem szerint. Az, hogy vájjon ez, mint első pillanatra föltűnhetnék, kimenti-e a rosszat tevőt, oly kérdés, melybe alig merek belebocsátkozni, mivel igen messze vinne közvetlen czélomtól. De ha Goethet helyesen értettem, ő határozott tagadással felelt volna. A rossz mint inger tettre, teremtő tevékenységre, a haladás eleme; mint önző elnézés, mely közönyt és értelmi tétlenséget hoz létre, lefelé tör és a szellemi élet megszűnését idézi elő. Ebben a tekintetben azon mérgekkel hasonlitható össze, melyek bizonyos oldatokban az emberi szervezet életerőit serkentik és mint gyógyszerek hasznosak, míg higitatlan állapotukban épen ellenkező hatásuk van, az állati élet rögtöni megszűnését idézve elő. Ha vannak anyagi dolgok, melyek ezzel a kettős hatással vannak a testi szervezetre, nem lehetnek-e erkölcsi hatóerők is, melyek hasonló hatással vannak az erkölcsi szervezetre ? A végső következtetés, melyet ezen előtételekből le lehetne vonni, az lenne tehát, hogy a rossz lényegében nem absolut, hanem relatív fogalom. Teljes tudatában vagyok, hogy ez a magyarázat tárt kaput nyit egy sereg rokon kérdésnek, melyek tulajdonképen az ethika körébe tartoznak és egy széptani műbirálatban nem tárgyalhatók. Czélom az volt, hogy megvilágítsam, a mennyire képes voltam, a föladatot, melyet a jelen drama magában foglal. Nem hizelgek magamnak, hogy megoldottam azt. Teljesen megegyező Mephistopheles negatív természetével, hogy a tüzet választotta ki magának saját illő eleméül, — az egyetlent, melyben semmiféle csirája az életnek nem fejlődhetik, sőt nem is létezhetik, Továbbá teljesen öszhangban van a föntebbi meghatározással, hogy ő gyűlöl minden jóakaró tevékenységet, és folytonosan arra törekszik, hogy Faustot túlzott érzéki kicsapongásokra csábítsa, hogy így értelmi ereje fokonként gyöngüljön és nemesebb énje álomba merüljön. De hogy ezt logikailag érthetővé tegyük, szükséges, hogy még egyszer figyelembe vegyük előtételeinket. A negatív principiummal min dennapi életünkben a korlátoltság alakjában találkozunk. Mint egyedek természetünk minden oldalán szorosan korlátolva 28 vagyunk; és Faustnak első vétke abban állt, bogy lerontani törekedett ezen korlátokat, nem annyira kifelé embertársai irányában, mint fölfelé a végtelen irányában. Hogy Goethe maga jelentékenyen rokonszenvezett ezen hősében levő Titanismus-sal, nyilvánvaló az egész költeményen keresztül. A legendában ez képezi Faustnak fő bűnét, és kárhozatának eszközévé válik; Goethe azt üdvözülésének eszközévé teszi. Minden bűn eredetileg a korlátoltság ezen érzetéből származik és a természetes vágyból, hogy azon keresztül törjünk. Szomszédunk erkölcsi vagy physikai jogkörébe vágás az, tagadása jogainak, kiterjesztése határainknak és megsértése az övéinek. Lopás, házasságtörés, gyilkosság mind könnyen csoportosul ezen kategória alá. A hol ez a törekvés kiterjeszteni határainkat a becsvágy, vetélkedés, üzleti versengés alakját ölti magára, ott, habár lényegében nem önzetlen és nemes, egyike a legerősebb mozgató erőknek az emberi művelődésben, és oly eredményeket hoz létre, melyek tagadhatatlanul jók. A hol azonban nem veszi figyelembe a törvényt, — a korlátokat, melyeket a társadalom emelt saját védelmére, — rossznak nevezzük. De legmélyebb, rejtett gyökerében csak ugyanazon principiumnak kétféle nyilvánulása. A szomszédunk jogkörébe vágásnak ezen egyetemes emberi ösztönét önzésnek nevezzük és örökös fölebbezéssel ezen ösztönhöz Faustban nyeri Mephisto fölötte ideiglenes győzelmeit. A benne levő ördög az, a ki készségesen felel a kivül levő ördögnek. Ez mutat neki egy szép nőt; az önző szenvedély, mely csak saját kielégitését óhajtja, nem törődve a nő jogaival, boldogságával és sorsával, mindkeltőjöket romlásba dönli; és ezen első rossz tett a végzetes következmények egész sorát vonja maga után. Valahányszor Faust, mint az »Erdő s Barlang« cz. jelenetben, egy pillanatra ismét fenkölt tárgyak szemléletére emelkedik; valahányszor, mint Margit hálószobájában, gyöngéd indulat ejti őt hatalmába, Mephisto mindig kéznél van könyörtelen cynismusával, »fagyos sátáni öklével« szétzúzva a rövid életű ábrándot. Bavasz, világias érvelése oly elfogadható, a józan ész tagadhatatlanul oldalán van ; ha szavazásra kerülne a sor, a szomszédság minden solid embere egyetértene vele. Továbbá bennünk van az ösztön, mely viszhangozza a kisértő szavát, arra inditva, hogy hideg és érzéketlen szempontból tekintsük a helyzetet, óva a nemeslelküség minden túlzásától, mely alapjában csak nevetségességet vagy szánakozó vállvonitást hozna fejünkre. Ezen minőségében, mint a józan észnek személyesi- 29 tése, a legveszélyesebb Mephisto. És mily bámulatosan éles belátásra vall a költő részéről, hogy e változékony és állhatatlan démonnak belátott szive mélyébe és kényszeritette őt, hogy sokféle álarczát levesse! Jóllehet csak egy elvont eszmének meg-testesitése, mily életteljes és szervezetileg közetkezetes mégis ő! Mily elevenen merül föl képzeletünk előtt éles, sápadt arczulata gúnyos mosolyával! Van bennünk bizonyos természetes kegyelet (a mit a németek Pietdt-nek neveznek), melynél fogva irtózunk attól, hogy egy eleven, művészi alkotást széttaglaljunk és azt az elemző kutatásnak vessük alá; a kritikusok mégis kétségkívül igen hajlanak a lélektani elevenen bonczolás ezen nemére. De daczára Buckle-nek és Taine-nek még mindig marad valami félig csodálatos egy nagy ember és munkája körül, a mit semmiféle elemzés nem tud sem megfejteni sem eltüntetni. Mindazonáltal Goethe önéletrajzában számos czélzást tett, melyeket a kritikusok nem mulasztottak el lehetőleg fölhasználni. így czélzást tesz arra, hogy Mephistopheles, ha nincs is teljesen barátja Merck után mintázva, legföllünőbb jellemvonásaiból néhányat tőle örökölt. Merck azon időben, midőn Goethe megismerkedett vele, katonai fizetőmester volt Durmsladtban. Sokoldalú műveltségű férfiú volt, különösen igen jártas a modem irodalomban, és tevékeny és ügyes hivatalában. Csalódásai elkeserítették őt a világ ellen, és szokása volt szabad kifejezést adni cynismusának, semmit sem kiméivé, a mit az emberiség drágának tartott, lett légyen az akár szent akár szentségtelen. Ügy látszik, hogy a szembetűnő vonás jellemében bizonyos végzetes képtelenség volt minden ábrándra. Irodalmi müvei, melyek közül Goethenek saját vallomása szerint néhány birtokában volt, kimélellen, maró elmésséggel fűszerezett romboló szelleműkről nevezetesek. Goethe buja termékenységü geniusára nézve azonban az ő kíméletlen kritikájának inkább egészségesen ösztönzőnek kellett lennie, mint elnyomónak; és a félig palástolt érdeknek, mellyel barátjának munkálkodása iránt viseltetett, bizonyára igen bátoritónak kellett lennie. Riemer beszéli, hogy Merck osztozott a »Götz von Berlichingen« kiadásával járó költségekben, a mi bizonyára arra vall, hogy nem hiányzott benne a nagylelkűség és nemes érzés. És kiadott levelezése Goethevei bizonyilja, hogy ez nem volt az egyedüli eset, melyben magát, habár a saját durva modorában, a költő őszinte és jóindulatu barátjának mutatta. De, mint az utóbbi megjegyzi, sajátságos dualismus volt természetében, és, mint sokan mások, 30 bizonyos örömet talált abban, hogy durvábbik oldalát fordítsa a világ felé. Könnyű átlátni, hogy miként tudott Goethe, azáltal, hogy egy ily jellemnek pusztán negatív vonásait emelte ki és emberszerető és gyöngéd oldalát kihagyta, illő külső alakot találni, a melybe a vakmerő, tagadó szellem lelkét belehelhette. Mindazonáltal, mint Schmidt Julián és Kreyssig már megjegyezték, Goethenek alig volt szüksége egy Merckre mintául Mephistophelese számára; a jellemnek ugyanaz a dűalismusa létezett benne magában, csak azzal a különbséggel, hogy benne a nagyratörő eszményi Faust-természet túlysulyban volt és létének alapját képezte, míg a negatív Mephistophelesi irány pusztán józanító, fékező elmélkedés alakjában érvényesült, megmentve őt a túlzásoktól, melyekbe őt Titanismusa különben csábíthatta volna. Csaknem minden müvében erősen kiemelve találjuk ezen lélektani ellentétet hideg, gyakorlati értelem és egetverő idealismus között; Antonióban és Tassóban, Werner-ben és Meisterben, és hozzátehetném, Weisslingenben és Götzben saját jellemét bontja szét alkotó részeire, megmutatva nékünk annak két sarkát. Mindegyik Mephistophelesnek és Faustnak különféleképen módosított typusa. Az altató dalnak jelentőségét, mely e jelenetet bezárja, Taylor Bayard »Faust«-forditásához irt jegyzeteiben oly világosan megállapítja, hogy nem tehetek jobbat, mint hogy idézem magyarázatát : »Faust alig veszi észre (habár Mephistopheles látja), hogy csaknem kétségbeeső türelmetlenségének egy része az érzéki élet minden élvezetének hiányából ered; ezen szolgáló szellemeknek első föladata az, hogy elbűvölt szemei előtt érzéki gyönyörrel telt homályás, tova enyésző — édes, alaktalan, áb-rándszerü, és így annál inkább veszélyesen csábító — látomásoknak sorát fejtsék ki. A képek homályosak, mint egy félálomban ; nem nyújtanak semmi ténylegest, a min Faust lelke megállapodhatnék, vagy a mely azt fölrezzenthetné; hanem egy benyomást hagynak hátra, a mely lassankint alakot ölt. A vad, bűbájos, lánczolatos dallamnak viszhangja megmarad lelkében, és nem lehet föltenni, hogy tudatában lenne hatásának, még akkor sem, midőn a következő jelenetben fölkiált: „A testiség mélyébe szállva, Oltsunk hát vágyat forró vágyba." A kis cabalisticus fogás a pentagrammával, mely Mephistopheles távozását akadályozza, maradványa Goethe korai my- 31 sticus tanulmányainak Lavater és Klettenberg Kisasszony társaságában, melyekről oly részletes értesítést ad önéletraizában. Kétségkívül része a legendái függönyzetnek, mely kellemdúsan takarja a drama bölcsészeti czélját és azt értelmünkre nézve fölfoghatóvá teszi, de a melynek egyébként igen csekély jelentősége van. így Mephistónak kimenekülését egy patkány segélyével szintén helyesen lehet a szerzőnek saját kifejezése szerint »dramai képtelenségnek« jellemezni. V. A második párbeszéd Faust és Mephisto között tovább változtatja és fejti a tárgyat, mely a megnyitó magánbeszéd fő gondolatát képezte : „Lemondjatok, lemondjatok! Jtíz az a szakadatlan nóta, Mely mindnyájunk fülébe zúg, Melyet végünkig kezdet óta Rekedtté minden óra búg." Faust életbölcselete lényegében eudaemonistikus; boldogság a fő czélja, és boldogság alatt élvezetet, személyes jólétet ért. Nincs mit csodálkozni azon, hogy oly kevéssé elégítették ki őt bölcsészeti és tudományos tanulmányai; ha lelkét, mint ő maga képzelte, mély sóvárgás ösztönözte volna az igazság után, nem tekintett volna pusztán a végső, elérhetetlen czél felé, hanem minden lépés az uton meghozta volna a maga csalhatatlan gyönyörét. Ebben a tekintetben Wagner, az ő aprólékos, magát törő pedanteriájában, bölcsebb mint ő. Az áldásokról, melyek szűk körben kifejtett hasznosságból folynak, Faustnak még nincs fogalma. Képességeit nem becsüli hasznosságukért másokra nézve, hanem csak az örömért, melyet neki magának szerezniök kell; és miután nem tudják neki megadni azt a boldogságot, mely után oly hévvel sovárog, félreveti őket mint értékteleneket. -Hogy magát mint egyikét a munkások millióinak alárendelje egy nagy, egyetemes czélnak, mely még saját látkörén kívül eshetik, ellenkezik természetével. Épen belátásának mélysége végzetes boldogságára nézve, mert megrabolja őt az ábrándtól, a melyből fakad alapjában boldogságunk nagyobb része ezen a világon. Értelmi látkörének roppant terjedelme képessé teszi, hogy önmagát és saját tetteit megközelítőleg igazi arányukban lássa az egyetemes világélettel, és ez 32 uj forrása a gyötrelemnek. Ha kevésbbé nagyszerűen volna fölszerelve, kétségtelenül boldogabb ember lenne. Lelkének elemző iránya arra vezeti őt, hogy előre szétbonczoljon minden gyönyört, a mely várhat rá, és üresnek találván azt, félreveti. „Iszonnyal ébredek hajnal felé, Keserves könnyel, hogy köszöntsem Az új napot, mely nem töltendi bé Egy vágyamat, de egyetlent sem; Mely kedvemet kelőben is Megrögzött gánccsal elriasztja, S teremtő lelkem\' a lét száz hamis Torzképeivel megakasztja." Azt kellene következtetnünk, hogy Faust, meggyőződvén minden földi örömöknek értéktelenségéről, inkább kerülte mint óhajtotta azokat; de itt egy új elem van bevezetve, melynek nagyszerűsége közvetlenül megnemesiti a vad életpályát, melyre lépni készül. Miután a tapasztalat megtanította őt, hogy az emberiség czélját nem érheti el értelmi tevékenység utján a szenvedélynek egy magasztosan ékesszóló kitörésében megátkozza mindazon csalóka tüneményeket, melyeknek hajhászásá-ban eddig erejét vesztegette: „Átok a gőgös véleményre, Melyet magára költ az ész, Átok rád, kiilszin kába fénye, Melyen az érzék legelész! Átok reád is, álmainkat Kijátszó hírnév, hosszú lét! Átok rá, mi uralva bíztat, Mint hitves, gyermek, ház cseléd. Átok a kincsre, mellyel Mammon Merész vállalkozásra szít, S henye gyönyörre duzzadt álmon Csábító vánkost igazit; És átok rád is, mámor ikre, Tüzes bor, mézes szerelem! Átok reményre, átok hitre, S rád átkok átka — türelem!" Az átok, a mint majd észre fogjuk venni, nem foglalja magában csak a nagyravágyást, türelmet, reményt, a mult bálványait, hanem felölel földi kincseket is, érzéki élvet, a szerelem legmagasztosabb ajándokát, — épen azön dolgokat, melyeknek birtokáért Faust a legközelebbi pillanatban alkuját Mephistóval megköti. Nem várja ő azt, hogy boldogságot fognak hozni néki. Micsoda nyereséget remél hát húzni alkujából? Heves buzgalma 33 a szellemi kutatásban csak arra szolgált, hogy tudomására hozza végzetes korlátoltságát; nem tudott milyenségileg földi állapota fölé emelkedni; nem tudta megközelitni az isteni absolutot. Most elhatározza, hogy az emberi élet mélyébe merül, hogy saját keblébe gyűjti a nem összes tapasztalatát, hogy saját énjét mennyiségileg az emberiség énjévé bőviti ki. Miután, daczára a benne rejlő erő fenkölt tudatának, istenné nem lehet, elhatározza, hogy a typikus emberré lesz. Ez az a nagy titani gondolat, nagyon méltó egy természethez, melynek még hibái is nagyszerűbbek mint közönségesebb emberek erényei: „Hisz mondom: itt örömről nincs a szó A mámort űzöm én, a fájó kéjfulánkot, Szerelmes gyülölést, iiditő boszúságot. Keblembe, hol kihalt a tudvágy vésze, Hasson be minden földi fájdalom, S mi az emberlét ősi osztályrésze, Benső valómban élni akarom; Lelkemmel mélyit és csúcsát elérni, Szivemre búját, örömét tetézni, S valómat így kitárva az övére, Mint ő maga, rommá zúzódni végre,." Az ábránd teljes hiánya nyilvánvaló. Az élet legmagasabb és legmélyebb formáját, a fájdalmat, a gyűlöletet, a bánatot, — mindent, mi emberré tesz embert, — tapasztalni akarja legbensőbb lényegében. Egy ily nagyszerűen óriási termetű lelket az érzéki gyönyör összes változatain pusztán értök mago kért keresztül vezetni — a boldogság keresésében, melyet, a tudomány nem tudott megadni — annyit tenne, mint azt le-alacsonyitni, és Goethe, teljes tudatában a typus méltóságának, melyet teremtett, képtelen volt ily művészietlen és az emberi érzéssel ennyire ellenkező valamit tenni. Ő maga nem volt kéjencz, jóllehet »kikutatta az érzékiség mélységeit.« Egy részlet egy Lavaterhez intézett levélből (melyet Vischer idéz) mutatja, hogy ő szokása szerint saját tapasztalatának tárházából meritett: »Tartson addig, a meddig akar, én mégis derekasan élveztem egy minta-falatocskát a világból (ein Musterstüchchen t\\er Welt.) Undor, remény, szerelem, munka, szükség, kalandok, unalom, gyűlölet, bolondság, dőreségek, gyönyör, előre látott és váratlan, mély és sekély dolgok, a mint a vakeset magával hozta, vegyülve ünnepélyekkel, tánczokkal, csörgőkkel, selyemmel és álcsillogással, — fölséges életmód (Wirthschaft).« És a levél e jelentős szavakkal végződik: »Egészben véve, kedves bátyám, hála Isten, boldog vagyok magamban és végczélomban teljesen. 3 34 Nincsenek vágyaim azokon kiviil, melyeket szilárd lépéssel felém jönni látok.« Mephisto figyelmeztetését, hogy egy ily egyetemes tapasztalat összeférhetetlen egyéni korlátoltságaival, Faust a parancsoló fölkiáltással szakítja félbe: »De én akarom!« Az élet az epés vérmérsékletben egyféleképen tükröződik vissza, míg a nyálkás számára egészen másféle kinézése van, és mindkettőnek összekapcsolása az egyéniség tagadása lenne, vagyis inkább annak fölemelése a magasabb egységbe, — a typusba. Hogy egy egyszerű magyarázatot használjunk, egy domború tükörben a környező táj képe egyféle alakot ölt magára és egy homorú tükörben másfélét; és a domboruság és homoruság kölcsönösen kizárják egymást. Ezt foglalja magában Mephisto felelete, midőn félig humoristicusan tanácsolja Faustnak, hogy menjen és csatlakozzék egy költőhöz, a ki ért hozzá, hogy miként egyesitse képzeletében az: „Oroszlán bátorságát, Gímszarvas gyorsaságát, Az olasz vér tttzárját, Az éjszak megbirását. 0 lássa nyitját annak is, Mint légy nagylelkű és hamis, S ttizes erővel, ifjúként Hogyan szeress plánum szerént. Ily úrra volnék magam is kíváncsi: Úgy hívnám: Mikrokozmus bácsi." A daemon azonban, a nélkül, hogy a lehetetlent igérné, ravaszul ért hozzá, hogy miként illesse Faustnak természetét ott, a hol leggyöngébb, és hivatkozása készséges feleletre talál. Lefesti előtte az érzékiség gyönyöreit (melyekre, mint modottuk, Faust, ki még nem hagyta el titani ábrándját, nem magokért vágyik), és buzdítja őt, hogy mondjon le minden szemlélődő dőreségéről és »jöjjön egyenest ki a világba.« „Hidd el: az ily speculativ bohó Mind állat, melyet egy manó Kopár sikon hurczol körben körül, Míg tőszomszédba zsíros gyep terül." De mielőtt követnők őket vészes pályájokon, figyeljük meg röviden az alku föltételeit. Valamivel bonyolultabbak, mint a legenda egyszerű szerződése, a hol az ördög azt igéri, hogy teljesiti Faustnak minden óhaját huszonnégy év tartamára azon föltétel alatt, hogy ezen határidő letelte után Faust testestől 35 lelkestől övé legyen. Goethe hőse, heves elégületlenségének közepette, világosan elég körültekintő, hogy ily meggondolatlan alkura ne lépjen: „Mikor heverő ágyra dttlök, Az nap, legyen, megsemmisülök. Ha valaha belém hizelged, Hogy van magamban örömem, Ha kéjjel szedsz rá, az lehellet Legyen végső lehelletem! És ennek állok. Mephistopheles. Áll! Faust. Kezem! Ha szólok majd a tünde perczhez: Maradj! Oly szép vagy énnekem! Akkor mindjárt bilincsre verhetsz, Elhullok akkor szívesen." Az értelem itt szembetünőleg ez: »Ha minden magasztosabb törekvést el tudsz ölni bennem, úgy hogy teljesen kielé-gitnek a gyönyörök, melyeket nékem fölajánlsz, úgy hogy megszűnöm sovárogni a pillanatnyi élven kívül bármi más után, akkor, és nem addig, tied vagyok.« Ez egészben véve, eltekintve a veszélyektől, melyeknek Faust magát Mephisto társaságában kiteszi, igen veszélytelen alkunak látszik. Ha az isteni szikra oly tökéletesen el lenne oltva lelkében, hogy megelégednék egy puszta állati léttel (mert a gyönyörök, melyeket Mephisto nyújthat, pusztán érzékiek), akkor, épen ezen tény folytán, az ördög áldozatává lenne. Mephisto szemmelláthalólag azt gondolja, hogy a rombolás ezen müvét végre tudja hajtani, és, fogadása az Űrral forogván eszében, mohón vágyik az alkalom után. Mint rövid magánbeszéde a tanítvány belépése előtt bizonyítja, igen jól tudja, hogy Faustnak jelenlegi törekvése fölfelé irányul és tőle távol esik: „Cakk vesd te meg az észt s tudást, Az embererő java részit; Csak hígyj kápráztató varázst, Mit ármány hazug lelke készit: S enyém is vagy foltét nekül. — Neki oly elme jutott részéül, Mely féke oldva mind előre tör. Ételt, italt ajkától ttínni lát, S nem lesz soha Udülten része benne. 3" 36 S ha el nem adja is az ördögnek magát. A milyen ember, mégis tönkre menne!" A »Hazugság Szellemének« rosszakaró szándéka itt merészen föl van tárva saját tökéletes ábránd-hiányában. Ő maga igen jól tudja a csábitó szereknek aljasságát és értéktelenségét, a melyeknek segélyével reméli, hogy Faustot elhúzza »ős kútfejétől,« és tudja továbbá, hogy ő, ha megengedné neki, hogy megmaradjon jelenlegi viharos küzdelme mellett az igazságért, minden tévedései és fölsülései mellett, végre megtalálná az igazi utat és folyvást kívül esnék ellenségének hatáskörén. Szükséges figyelemben tartani az egész drámán keresztül ezen alkunak föltételeit. Faust részéről az egy szilaj vadászat az »absolut gyönyörre,« a tökéletes boldogság pillanatára, melyhez így szólhatna: »Maradj! Oly szép vagy énnekem!«. A következő jelenetek Auerbach pinczéjében, a szerelmi epizódok Margittal, a Walpurgis Éjszakája, stb., az érzéki gyönyör különféle változatait állítják elénk, melyekkel Mephistophelesnek, a szerződés értelmében, Faustot meg kell ismertetnie; de egyik sem képes a boldogságnak azon mértékét nyújtani, mely egyedül elégítheti ki Faustnak titani természetét. És midőn végre, a Második Részben, az esengve óhajtott pillanat elérkezik, látni fogjuk, hogy miként járt túl a kisértő saját eszén, és miként ment Urának jövendölése az előjátékban teljesedésbe, hogy »az ember leghomályosabb törekvésében is mindig tudatában van az igaz útnak.« A következő jelenet, a hol Mephistopheles Faustnak tanári palástjában oktatja a jámbor újonczot, összes maró satirája mellett oly könnyen érthető, hogy csak futólagos magyarázatot igényel. Az ifjoncznak fölséges tapasztalatlansága, ki épen most szabadult meg anyja szoknyája mellől, és az álruhába öltözött ördögnek fagyos, mérges iróniája, — mily utánozhatatlan ellentétet képeznek ezek! Tisztán dogmatikus beszélgetésük mögött az élő félelemnek bizonyos eleme lappang, mely a jelenetet élénken drámáivá teszi. Nevetünk ugyan, de titkon ahhoz hasonló aggodalomtól reszketünk, melyet egykor éreztünk a piros sapkás kis leányért, midőn ártatlan kérdéseit intézte a nagyanyja párnáin nyugvó farkashoz. A bizalom, mellyel a szegény fiu a kisértő csalárd tanácsát a tiszta bölcseség sugallatai gyanánt fogadja — mily páratlanul van lefestve! „Az undort bennem növeled még. Oh, boldog az, ki itt tanúi!" 37 A mi a satirát az akadémiai tanitás módszereire illeti, nyilvánvaló, hogy Mephistopheles majdnem Goethenek saját nézeteit fejezi ki. Számos részletet lehetne az önéletrajzból idézni, mely bizonyitaná, hogy saját benyomásai a logikából, metaphysikából és jogtudományból nem nagyon ellenkeztek azokkal, melyeket itt az ördög szájába ad. És Mephistopheles-nek tisztán a józan ész szempontjából alapjában igaza van, és a közönségnek nagyobb része, a »négy facultáson« kivül, kétségkívül egyetértene vele: „Hjali, szürke minden elmélet, barátom, De zöld az élet arany fája!" Azonban csakhamar beleun a paedagog szerepébe, és, képleg szólva, a tanári palást alól kinyújtja a hagyományos karmokat és a hasadt patát. Beszédében az orvostudományról hirtelen elejti tudós arczát, és tapasztalt, világias irónia hangján ravaszul íölébreszti növendékében az érzéki ösztönt, ajánlva néki az orvos tisztét mint eszközt érzékiségének kielégítésére. A mint látni fogjuk a Második Részben, a csira, melyet az iíju keblébe ültetett, gazdag aratást, hoz. Faust és Mephisto most együtt útra kelnek, hogy megnézzék »a kis és nagy világot.« Az érzéki gyönyör első változata, melybe Faustot vezeti, a tivornya Auerbach Pinczéjében Lipcsében, a hol Mephistopheles, mint a legendában, először mulattatja és végre megrettenti a víg nyeglék társaságát bű-vészeti fogásaival. Faust a művelt és büszke undor magatartását foglalva el, alig nyitja meg ajkát az egész jelenet alatt. A részeg bolondok durva és bárgyú tréfái undorral töltik el, és csak azon van, hogy távozzék. Ily olcsó és finomabb természetétől ennyire idegen csábok szembetünőleg nem ejtik tőrbe őt. Az érzékiségnek ily aljas alakban nincs varázsa és veszélye rá nézve. Czimborája ellenben elemében van; de látva, hogy kísérlete, a mi hatását Faustra illeti, fölsülés, távozik uj jelenetekhez, hol tevékenysége hasznosabb lesz. Mielőtt útra keltek volna, Faust panaszkodott, hogy hosszú szakállával a mozdulatok minden könnyedsége és kelleme hiányozni fog belőle. Mint egy tudós, kinek élete dolgozószobájának magányában telt el, nincs hozzászokva az emberek útjaihoz, és nem könnyen tud alkalmazkodni egy megváltozott életmódhoz. Oly kicsinynek érzi magát mások jelenlétében, és oly könnyen zavarba jön. A realismusnak igen elragadó vonása van megtestesülve Faustnak ezen félig naiv vallomásában. A 38 férfiú, a ki a lét legmagasztosabb föladataival síkra szállt, ki a benne rejlő isten szózatának és erejének tudatában van, és a végtelen rettenthetetlen szemléletére emelkedett, zavarba jön és csaknem szégyenlős azoknak jelenlétében, kik tehetség és szellemi képesség dolgában messze alatta állanak. A nyugodt világias modort és azt az úrias föllépést, melyet csak hosszú bizalmas érintkezés »a legjobb társasággal« szerez meg, nem tudja és nem akarja utánozni. Mint a jellemzés egy puszta része, ez a vonás kifejezésteljesebb, mint a hires magánbeszédek összes dacza és szenvedélye. A titkos vonzalom bizonyos nemével tölti meg az embert az agg tudós iránt az a tudat, hogy lelkének összes nagysága mellett egy piperkőcz sodrából kihozná. Hogy Faustot tudós elvonultságának ezen hátrányos eredményeitől megszabadítsa, Mephistopheles őt a Boszorkány Konyhájába vezeti, a hol egy varázsitalt készitnek neki, melynek őt harmincz évvel ifjabbá kell tennie. Hogy az érzékiség csábjai rá nézve vonzókká legyenek, szükséges vérének lomha lüktetését ösztökélni, szenvedélye erejét fölelevenitni, — szóval ismét ifjúvá tenni őt. Mint a megelőző jelenetben, Faustot most ismét visszariasztja a cabalisticus esztelenség, melyben Mephisto gyönyörűségét leli, és ésszerűbb módot kér elvesztett ifjúságának visszanyerésére. De az ásó, eke és vegyitetlen étel, melyeket Mephisto gúnyosan ajánl, nincsenek ínyére, és vonakodva beleegyezik, hogy a boszorkány mesterségével tegyenek próbát. Nehéz valami magyarázatot nyújtani e jelenetre a nélkül, hogy azon veszélybe ne jutnánk, hogy ismételjük azt, a mit már százszor elmondtak előbb. Minden hüvelknyi tér be van már födve úgy fontos kritikával, mint sok haszontalan hozzá-vetéssel. Ha egy találó gondolatra jövünk, kellő kutatás gyakran bebizonyitja, hogy valamelyik német magyarázó már régen kimondta azt. Ezen föntartással azonban, nem tartva jogtalan igényt az eredetiségre, meg fogom próbálni a jelenet értelmét annyira világossá tenni, a mennyire számos rejtett czélzásai megengedik. Goethet Falk szerint igen mulattatta magyarázóinak találékonysága, és aggkorának derült magaslatáról, midőn már rég kinőtt életének góth időszakából, a Boszorkány Konyhájának homályos allegóriáit kissé átsurranólag úgy jellemezte, mint »dramai-humoristicus képtelenséget.« Az a tény, hogy ő azt a Villa Borghesenél, Róma falain kivül írta, a hol az észak zűrzavaros csodavilágának szokatlanul határozatlannak és kifejezéstelennek (abgeschm.aclrt a saját kedvencz kifejezése rá) 39 kellelt előtte föltűnnie, kétségtelenül fontos, a mennyiben megfejti az alaknak és kifejezésnek sajátságos időtlenségeit, a melyekben az bővelkedik. Egészen természetes, hogy az antik művészet nyugodt kellemének és méltóságának jelenlétében, mely akkor hajtotta végre művészi újjászületését, türelmetlenséget kellett éreznie a góth képzelem durván szeszélyes alkotásaival szemben, és igen valószínű, hogy, a mint Taylor Ba-yard gondolja, a képtelen ötletek ezen sorát bohózatnak szánta a boszorkányság gépezetére és annak használatára az irodalomban. De ha jobb czélja. nem volt, beillesztése »Faust <-ba alig volt ajánlatos Weisse és Kreyssig egy elméletet állítottak föl, mely igen elmésen kifejti annak, mint elengedhetetlen tényezőnek, létjogát a dramában, és azonfölül teljes öszhangban van Goethe szokásaival művészi alkotását illetőleg. Szerintök Faust alkuját Mephistophelessel az erkölcsi lazaság és kétségbeesés egy pillanatában kötötte meg. De egy férfiúnál, kinek jelleme alapjában nemes volt, és a ki fenkölt gondolatok tiszta légkörében mozgott és lehelt, rögtöni szellemi lealjasodás nem lehetséges. Az egyetlen tett, mely a bukást alkotja, nem alja-sitja őt le állandóan. A második engedékenységet könnyebbé teheti, de még nem könnyűvé. A finomult ízlés és szokások, melyek egy hosszú, magasztos czélokra szentelt életnek eredményei, ismét érvényesitik magokat és védő fal gyanánt emelkednek föl körülötte a támadó kísértések ellenében. Láttuk, hogy Faust eddig határozott idegenkedést mutatott az érzékiség formái iránt, melyekkel Mephistopheles megpróbálta elcsábitni őt; de miután megitta a varázsitalt, nem fedezzük föl többé benne (kivéve, talán, az »Erdő s Barlang« cz. jelenetet) semmi nyomát a tudós félénkségnek, finom undornak, sőt lélekfurda-lásoknak sem. Már a legközelebbi jelenetben, Margit első megpillantásakor, egy tapasztalt roué módjára fölkiált: „Te, azt a lányt kerítsd kezemre!" És midőn Mephisto szabadkozik, hogy oly tiszta lélek fölött nincs hatalma, így folytatja: „Nagytiszteletű praeceptorom, Nekem itt föl ne emlegesse A törvény paragrafusát; S egy szó mint száz, ha még ma este Nem lesz enyém szép, ifjú teste, Éjfélkor voltam a komád." Még az ördög is megbotránkozni látszik a kívánat erősza- 40 kosságán és ideiglenesen kibújni próbál kötelezettségei alól. Faust, úgymond, egy igazi Korhely Miska, és csaknem úgy beszél mint egy franczia. Ezen szembetűnő következetlenséget a fönt emiitett magyarázók azzal hántották el, hogy a jelenetnek a Boszorkány Konyhájában, egész összeségében, és különösen a varázsitalnak, jelképes értelmet tulajdonítottak, mint a mely különféle érzéki kihágások hosszú sorát képviseli, a melyeket nem lehetett külön bevezetni a dramába, a nélkül, hogy azt Illő határain messze túl ne terjessze az ember. Tudvalevőleg Goethe a Második Részben hasonló módszert alkalmazott; midőn az emberi életet óhajtotta előállitni összeségében, mint a mely megmutatja a nevelési folyamokat, melyeken Faustnak keresztül kellett mennie, megelégedett azzal, hogy különféle allegorikus masko-kat vezetett be, jelképesen föltüntetve így egyetlen jelenetben azt, a mihez máskép a drama kiterjedése in infinitum kívántatott volna. A dramai müvek jól megállapított határai arra kényszeritették őt, hogy vagy hagyjon fel tervével, vagy fogadja el ezen kissé dramaiatlan módszert. Vischer, a ki szemmelláthatólag nem hajlandó elfogadni a jelenetnek ezen jelképes magyarázatát, megrója Goethet, hogy hősét ily erőszakosan alakította át egy vakmerő és gőgös roué-vá. Kézzelfoghatóiag nincs más választás. Hogy mennyi jelképes értelem van megtestesítve a majmok gyötrő verseiben, az valószínűleg örökre nyílt kérdés marad. Hogy vájjon a verejtékkel és vérrel enyvezett korona a fenyegető franczia forradalom jóslata-e, vájjon a boszorkány egyszeregye satira akar-e lenni a Háromság tanára és a tudomány homályos műnyelvére, és a hím és nőstény majmoknak, fecse-gésökkel koczkáról és nyereségről és homályos politikai czél-zásaikkal, azt a társaságot kell-e ábrázolniok, melynek körében Faustnak részesülnie kell az aljas élvekben, melyeket Mephi-stopheles számára készletben tart, ezek oly hozzávetések, melyeket a jelenet minden olvasója kénye kedve szerint elfogadhat vagy elvethet. A magyarázónak kötelessége egészben véve az, hogy inkább gondolatokat sugalljon és azokra ösztönözzön vitás kérdésekben, mint hogy azokat önkényes ítélettel eldöntse. Az eszményileg szép női alak, melyet Faust a varázstükörben megpillant, hasonló czélra szolgál, mint a megifjitó ital, — t. i. hogy fölébressze physikai erélyét egyesitett hivatkozással érzéki és szépészeti ösztöneire. Goetheben magában, mint összes iratai és főképen »Római Elégiái« bizonyítják, volt 41 valami a görög tiszteletből az emberi alak szépsége iránt, és a gyönyör, melyet annak tanulmányozásából meritett, tisztán széptani természetű volt. Nem valószínű tehát, hogy az volt a szándéka, hogy Faustnak elragadtatása a szép ábrándkép megpillantásakor pusztán aljas és érzéki eredetű legyen. Inkább valami naiv és ártatlan van az élemedett tudós lelkesült fölkiáltásaiban, kit egy női alak szépsége uj fölfedezésként lep meg : „Ha bátorkodom közelébe, Csak ködön át tekinthetem. Oh, asszonyember mintaképe ! Valóé kát? A no ily szép-e? Hát minden lidvestől a menny Egy testbe szállt, mely ott pihen V S való, hogy ez a földön éljen?" Ez uj elragadó vonást csatol a hős physiognomiájához. Minden mély tanulmányai mellett, eddig ártatlan tudatlanságában maradt a lét egyik legnyilvánvalóbb tényének. Látni véljük a szerző gyönyörködő mosolyát, midőn, a Dél buja, érzéki éleiének közepette, ezt a szép jellemvonást rajzolta északi tudósának arczképébe. VI. Hogy az ivást a boszorkány italából, akár elfogadjuk allegorikus értelmét akár nem, a betűszerinti értelemben is kell venni, melyet a szavak magokban foglalnak, kiviláglik abból a tényből, hogy Faust ezentúl többé nem a hosszú szakállú, élemedett tanár, hanem egy ifjú ember az ifjúság kinézésével és szenvedélyes erőteljességével. Érzéki kihágások sora, még ha, a mint láttuk, a drama lélektani logikája kivánja is azt, inkább arra alkalmas, hogy a kicsapongónak erejét aláássa, mint hogy őt megifjitsa. És mégis, ha el is fogadjuk a cselekvénynek úgy betűszerinti mint jelképes értelmét, hajlandó vagyok hinni, hogy abban nincs valódi ellenmondás, miután az, hogy a szerző bűvészeihez fordul, egyszer mindenkorra kívül helyezi a jelenetet a természeti törvények körén. Az erőt, melyet Faust elvesztett úgy az által, hogy magát egész éltén át tanulmányra szentelte, mint képzelt kihágásai folytán, visszaadja tehát néki az ital, és ő most, a túlbő életerő mámorító érzetében, kész (mint Me-phisto kifejezi) »minden némberben Helénát látni.« Ennek kell megfejteni úgy a csaknem brutális erőszakosságot, mellyel Margitot megszólítja, midőn először látja meg őt a székesegyház lépcsőin, mint parancsoló követelését Mephistophelessel szemben, egy pillanattal később, hogy »azt a lányt keritse kezére.« A dramai költészet egyetlen alkotása sem ragadta meg oly erősen modern vagy régi időkben a nép képzelmét, mint ez a szép és bizalomteljes lányka, kinek rövid, tragikus pályájában erő, pathos és tiszteletteljes félelem rejlik, mintha magának a Végzetnek könyörtelen ujja irta volna meg azt. A mű (ha nem szentségtelen dolog műről beszélni ily szervezetileg tökéletes és önkéntes valamiben) a Természet önnön művészetének magasztos egyszerűségét hordja magán. Mint a költő maga, született, nem csinálták. Érzelme az első jelenetekben oly előre meg nem gondolt, mint a kora tavasz madarainak első próba-csicsergése, és midőn a Szerelem fölébreszti annak teljesebb és mélyebb hangjait, a fülemüle elragadtatása, szenvedélye és bánata van benne. És mind e mellett Margit teljességgel nem eszményképe a nőiségnek, a mivé őt sok kritikus tenni igyekezett; nincs ok annak föltevésére sem, hogy a költőnek szándéka volt az ő pályájával nemének typikus tragoediáját nyújtani. A teljes (mindkét részt felölelő) dramában viszonya Fausthoz talán inkább magán viseli egy puszta epizódnak jellegét, mint természetes érzésünk azt elismerni kész; sohasem kellemes egy egyén föláldozására gondolni egy másik tökéletesité-seért. És mégis ezt az eljárást alkalmazza a Természet folytonosan ; majdnem kétségbevonhatatlan igazság azt mondani, hogy tékozolja az egyéneket, de gyöngéden aggódik a typusért. Margit életének gyönge, elkülönített folyamát ellenállhatatlan erő ragadja egy gazdagabb, mélyebb és erőszakosabb lét örvényeibe és ragadó árjaiba; és terjedelme igen csekély és sodra igen gyönge, hogy érvényesítse magát az erők hatalmas összetorlódásának közepette, melyek a nagyobb életet folyton ragadják kitűzött czélja felé. Semmiképen sem összeegyeztethetetlen azzal, a mit Margit jellemének szervezeti tökéletességéről mondtam, hogy az Goethe kezében teljesen alá van vetve a drama czéljának. Faustnak meg kell ismernie a rosszat, nem pusztán mint egy elméletet, hanem mint egy tevékeny hatalmat saját tapasztalatában. Abbeli törekvésében, hogy saját lényében az emberiség egyetemes tapasztalatának mélyére hatoljon, osztoznia kell annak vétkében is. Ki kell innia az élet kelyhét a söprüig. Csak egy ponton sérthető, és ott kell Mephistophelesnek az első rést ütnie 43 erkölcsi jellemének erősségében. Benne vannak egy férfiú szenvedélyei, és különösen most, hirtelen megifjulása után, mohón vágyik engedelmeskedni a benne lévő daemon sugalmazásai-nak. Nincs többé szó puszta ködös, bölcsészeti óhajról, hanem a hús erős sovárgásairól. Margitnak tehát úgy kell rajzolva lennie, hogy logikai valószínűség legyen bukásában. Ártatlansága a tudatos erényé, mely jó távol esik a rossz nem ismerésétől. Önszemrehányása beszélgetése után Lidivel a kútnál, habár természetesen túlozva van lelkifurdalásától, mégis bizonyítja, hogy először azért volt erényes, mert tudta, hogy a bűn rossz, és másodszor, mert a társadalom elitélte azt: „Hogy tudtam én szapulni hősen, Ha megbotlott egy ismerősem! Hogy járt a más bűne felett A nyelvem, hogyha megeredt! Hogy feketitém feketébbé S nem feketéltem még eléggé, S fenn voltam, s égnelc hálát adtam — >S most magam is bűnben maradtam." A beszéd fürgesége és készséges élessége, mellyel az idegennek válaszol, ki durván megszólítja őt, szintén jellemvonásai a »tisztességes« középosztálynak, melynek őt a szerző kétségtelenül képviselőjévé akarta tenni. Azt lehetne fölhozni, hogy a tisztesség, mellyel ez az osztály büszkélkedik, talán még jobb oltalom a kísértés ellen, mint a tudatlanság ártatlansága; de az a tény, hogy nem föltétlen oltalom, a költő czéljára elég. Érdemes megjegyezni, hogy gyermeki ragaszkodásának első tárgya, a ki mintául szolgált Margitjához., és a kit oly bájosan ir le önéletrajzában, a társadalom ezen osztályához tartozott, és még ha ujabb emlékei jegyeséről, Liláról, gazdagították és elevenítették is a képet, a nyugodt és mesterkéletlen Margit vonásai még mindig világosan fölismerhetők a teljes képben. Alig hiszem, hogy ezen egyszerű lányka kevésbbé bájos és szeretetreméltó, ha leszállítjuk őt az eszményi egekből. A meleg emberi színárnyalatok képében sokkal erősebben vonják magokra rokonszenvemet, mint valami szent dicsfény, vagy egy eszményi elvonás vértelen tökéletessége. Mesterkéletlen hiúsága, gyönyörteljes csevegése a síró csecsemőt illetőleg, ki megzavarta éji nyugalmát, és anyját illetőleg, ki oly szigorú volt a házi dolgokban, sőt ártatlan büszkesége tisztességére, — mindezek egészséges emberi vonások, melyek őt eszünkre nézve fölfoghatóvá és szivünk előtt kedvessé teszik. Látni véljük 44 bennök egy emberi kéznek erőteljes fogását és egy emberi léleknek meleg lehelletét. Nincs semmi nagyszerű és hősi, de más oldalról van valami édesen lányos és természetes rövid elmélkedéseiben a tükör előtt, a mint szőke fürleit fonja, miután első találkozásából Fausttal visszatért: „Sokért nem adnám, liogy ha tudnám, Ki volt ma az az úr az utczán! A formája olyan derék, Bizonnyal, úri nemzetség; Szeméből is kinéztem ott — Hiszen azért bátorkodott." Homályos és szűkkörü létének pathosa csak annál meg-inditóbbá válik a lény folytán, hogy nincsenek benne, mint Faustban, nagy szellemi segédforrások, melyekből bölcsészeti vigaszt meritsen; nem tud a szemlélődés fönséges magaslataira emelkedni; nincs fogalma az egyetemes világ-törvényekről, melyek sorsát kormányozzák. Eredménytelenül küzd és vergődik, mint valami szegény vak teremtmény, melynek egyedüli méltósága abban van, hogy képes szenvedni. A névtelen és figyelemre nem méltatott tragoediát az »átlagos emberiség« nagy, vak nyájának sorsában gyűjtötte a költő egy gócpontba ezen egy typikus életben, a mint valóban Faust maga kifejezi azt a börtön-jelenetben : „Rég elfelejtett borzadály lel engem ; A lét egész siralma sír szivemben." De hogy visszatérjünk a szöveghez, Margit távozása után Faust és Mephistopheles belépnek hálószobájába és egy drága ékszerekkel telt ládikát helyeznek szekrényébe. Faust félig öntudatlanul meghatva a tisztaság, rend és megelégedés légkörétől, mely áthatja a szobát, egy bőr karszékbe veti magát, melyet a legérzelgősebb szerelmeshez méltó hangon szólít meg. Kedvesét piros pozsgás gyermekarcczal képzeli el, hálásan az ajándékokért, melyeket a szent Kalácson adott néki, megcsókolva az ük fonnyadt kezét; és tiszteletteljesen fölemelve az ágy függönyét, folytatja: „Gyüngéded, hő élettel telve, Itt nyugodott a gyermek keble, És szűz titkából mind üdébbre Itt ért e nőnek istenképe! S te, Faust! Ide mi vezetett? Mi mélyen érzem fájni szívemet! 45 Itt vagy! Mi bánt? Hiszen te akarád! Nyomorú Faust! Nem ismerek reád." Egy tiszta és gyöngéd szerelem hatalma, mely oly távol van a puszta érzéki vonzalomtól, érvényesül most először benne. Mephisto nem rokonszenvez ezen érzelemmel; annyira messze túl van látkörén, hogy nem tudja fölfogni azt. Csak azt érzi, hogy a míg Faust ezen érzések fölügyelete alatt van, kicsúszik martából. Szokásos ironiájához folyamodik tehát, a szerelmest saját szemében nevetségessé téve. A tanár nyilván nincs még kihalva benne; így szól: „S ő néz olyképen, Miként ha paelegálna épen; 8 szürkén előtte állana A Fizika és Metafizika!" Nem kell feledni azt, a mit az összes következő jelenetek eléggé bizonyi Inak, hogy Faust ezentúl nem keres többé pusztán érzéki kedvtöltést. Tévedéseit, sőt bűnét is megváltja né-mikép az a tény, hogy erős természetének összes háborgó erőit fölkelti most egy mély, uralkodó szerelem. Zavarba hozza az érzelem újsága; vaktában és zavartan küzd, és folytonosan egyik tévedésből a másik rosszabbikba merül Az érzelemnek ezen szakadatlan háborgásában nincs többé tudatában előbbi óhajának, hogy saját keblében az emberiség összes örömének, bánatának és vétkének mélyére hatoljon; saját elfelejtett czél-ját oly módon hajtja végre, a melyről előbb sohasem volt sejtelme. De meg kell azt is fontolnunk, hogy egy csak gyöngén szemlélődő természet nem tévedhetne úgy, mint Faust téved; egy hideg, előre meggondolt terv tévedését aljassá és kétszeresen gyűlöletessé tenné. De ez a meleg, mindent felölelő emberi érzelem még Faust vétkébe is azt a gazdag eleven tüzet leheli, a mely képessé teszi az embert, hogy mindenen keresztül érezze a hatalmasan dobbanó szívverést. Nem menekülhetünk a benyomástól, hogy az valamiképen, ha nem eredménye mindannak, legalább szervezetileg összefügg mindazzal, a mi benne a legjobb és legnemesebb. Vétkezik, nem megfontoltan, hanem hővérü életerővel, mely nem áll el befolyásától rokonszenvünkre. Legrosszabb vétkeiben, mint Bálint megölésében, és abban, hogy rábeszéli Margitot, hogy az álomitalt anyjának adja be, csak félig felelős, mert Mephistopheles játssza mindegyik esetben a kimagaslóbb szerepet; főképen az utóbbi esetben, méltán bizonyosnak tekinthetjük, hogy Faust nem 46 tudta az italnak halálthozó hatását. És mégis, vétke így is súlyos marad. A következő jelenetekben a cselekvény rohamosan halad előre; Margitnak istenfélő anyja a rejtélyes ékszekrénykét a templomnak adja; pap után küldenek, a ki, mint Mephisto kifejezi: „Csak mint fapolturát Lánczot, gyűrűt — besöpri hát, Meg se köszöni, épen mint-Ha kosár dió volna mind — És tartja őket égmalaszton, És szörnyen épült a két asszony." És búcsu-tanácsának kenetteljes ünnepélyessége valóban pompás; egyszerre tudjuk, hogy főtisztelendőségének tokája és tisztességes hasa volt; mindazonáltal nem hiányzott belőle egészen a humor, és hallani véljük, a mint markába nevet, mihelyt az ajtó bezárult mögötte: „Ez hamar érti el a tréfát, Nagyon örül a szép köveknek, És mond: Ezek az igaz elvek; Az gyöz, ki küzd hatalmasan. Az egyháznak jó gyomra van, Országokat is nyelt le noha, Még sem zabált meg gyomra soha. Ebül gyűlt jószágot, ha kell, Csupán az egyház birhat el." De midőn a második ékszekrényke megjelenik ugyanazon megfejthetetlen módon, Margit enged szomszédnője, Schwerdt-lein Márta rábeszéléseinek, és megtartja azt. Azután következik Mephisto kis cselfogásának gyors lebonyolodása, hogy Faustot és a fiatal lányt összehozza, és végre a találka Márta kertjében. Nyílt, gyermekded csacskasággal írja le Margit Faustnak kicsiny napi kötelességeit és gondjait, és ő komoly, szerelmeshez illő odaadással hallgatja őt, mintha szavai a legmélyebb bölcseséget foglalnák magokban. Tapasztalatának magányos szobáiból mindez igen csodálatosnak és szépnek tűnik föl Eszméinek korlátolt köre, szerény veleménye saját értékéről, sőt beszédének hibássága az igéző, üditő újság ingerével lepik meg őt. Sohasem gyanitotta, hogy egy világban, melyben oly sok bonyolult föladat kinálkozik megoldásra, egy ily mesterkéletlen és egyszerű, kételyektől és vágyaktól ennyire nem gyötört lény egyáltalában lehetséges. Szerelmi vallomása nem késik sokáig, és Margit tapasztalatlan szive könnyen megadja magát. Az első 49 csók követi ezt, és a viszontlátás Ígérete. Mily gyönyörteljesen naiv Margit kicsiny magánbeszéde, miután Faust elhagyta őt: „Én Istenem! Egy ilyen férfi Mi sok, sok mindent tud beszélni! (Jsak hallgatom én szégyenszemmel, Es erősítem igen s nemmel. Beh árva vagyok és tudatlan, Nem foghatom meg, mit lel rajtam." Bevégezvén dicstelen hódítását, Faust még egyszer visszatér magasztos elmélkedésének régi erősségébe, vagy, mint Mephistopheles kifejezné, a tanár ismét fölébred benne. Homályosan érzi, hogy viszonya sohasem hozhat Margitra tartós boldogságot, és habozik, mielőtt romlásba döntené. Ha most visszavonul, midőn még szerelme iránta semmi több, mint egy gyöngéd, lányos érzelem, élte csakhamar ismét fölveszi egyenletes folyását; találkájok puszta közbejött esetté sülyed, és idővel el fog felejtődni. »A benne lévő Istent nem győzte még le az állat; létének csírája még romlatlan.« A lelkiismeret szavát nem hallgattatta még el a szenvedély szava; jobb természete újult erővel érvényesiti magát A kiíejezés fenkölt erélyére és az értelem mélységére nézve ezen jelenet nincs fölülhaladva az egész dramában. Faust megszólítja a földszellemet, a ki, úgymond, megadta néki mindazt, miért könyörgött. A Természet, a mely előbb egy elszigetelt és talányszerü jelenségekkel telt vadonnak benyomását keltette föl benne, most leleplezetlenül fekszik előtte nagyszerű egységében. »Mélységébe pillanthat most, mint jó barátnak szive fenekére.« Fölismerte az összes élő teremtmények (die Reihe der Lebendigen) előrehaladó fejlődését, látja »véreit csöndes bokorban, vízben, levegőben.« Hogy vájjon szerelme tette látását ily egyszerre tisztává, vagy az érzéki benyomások hosszú sora, melyeken Mephistopheles őt keresztül vezette, nehéz eldönteni. Bármikép legyen is, szellemi természete nem lehetett ezen egész idő alatt oly tétlen, mint az talán föltűnhetnék, ha tapasztalata egy ily értékes leczkét adott néki. Hogy gyönyörökben töltölt élete elevenítette volna benne azt az érzetet, hogy minden élő lénynek rokona, és így leleplezte volna előtte saját szervi összefüggését a lelkes és lelketlen természettel, teljességgel nem ésszerűtlen következtetés. Nem emel-kedett-e a költő maga az emberi élet sokféle tapasztalatából fenkölt szemléletére az egyetemes törvényeknek, melyek fön-tartják és kormányozzák a létnek látszólag elkülönített tényeit? 48 Úgy az erkölcsi, mint a physikai világegyetemben egyformán alkalmazható ez a szabály. Munkás empirismus elkülönitve a veleszületett költői nézlettől bizonyára sohasem íog ezen nagyszerű eredményhez vezetni; de Faustban, mint Goetheben, ez a két fö feltétel szerencsésen egyesülve van. Faust még nem oldotta meg a lét talányát, még abban az értelemben sem, a melyben Goethe szerint, megoldható. A látszólag magától értődő tétel, hogy »embernek nem jutott tökélyes« egy nehezen kiküzdött leczkét állit ezen egetverő Prometheus szeme elé, hogy azt nem kell vaktában elfogadni és annál kevésbbé magát alávetve belenyugodni. Ha ő pályájának kezdetén könnyedén elfogadta volna ezt az alapelvet, mint az átlagos, előre nem törő halandó, a bánat, küzdés és vétek hosszú tanfolyamára nem lett volna szükség; de nem is érte volna el lényének azt a teljes kifejlődését, melyet csak ezen keserű, lelket kifürkésző fegyelem útján lehetett elérni. A jelen fokozaton az alapelv elfogadása különösen jelentős, mert mutatja, hogy most megtanulta vágyát annak ésszerű határai közé szoritni, a mi tényleg elérhető. Nem akarja többé fecsér-leni erejét a küzdelemben a Végtelennel. De az út, a melyen el kell érnie az embernek teljes értelmi és erkölcsi nagyságát, még eddig csak homályosan fekszik előtte. Lényegileg még mindig eudaemonista, személyes jólétet keres; minden gondolatának és tettének végső czélja és tárgya önmaga, saját boldogsága. Még nem tanulta meg, hogy a legfőbb boldogság mindig kerüli azt, a ki makacsul keresi. A »mély, csodás rejtelmek« fölfedezése, a melyeket saját keble magában foglal, csak egy meddő ismeretet képvisel, a míg az erőnek ezen egész teljét önző czélok elérésére fordítja Mondtam, hogy Faust magánbeszédét a földszellemhez intézte. Elfogadva Vischer meghatározását, hogy ez a szellem »személyesitése a természet életének nagy összeségében,« teljesen megegyező, hogy Faust neki köszönje ezt a mély belá tást a természet szerves egységébe. Hogy a »magasztos lény,« mint Hartung és mások állították, az Istenre vonatkoznék, alig hihető, először, mert nincs semmi bizonyíték az egész dra-mában arra, hogy Faustnak tudomása volt Mephisto fogadásáról az Úrral, és másodszor, mert a másik föltevés sokkal kielégítőbben fejti meg az ismeretet, melyet a Természet titkairól szerzett. De más oldalról az utóbbi elméletnek elfogadása egy igen szembetűnő ellentmondást foglal magában. Abban az alakban, melyben a drama most előttünk fekszik, az Úr, és 49 nem a földszellem, adja Mephistót, Faustnak tudta nélkül, melléje társul. Weisse, és utána Vischer, az által hárítják el ezt a nehézséget, hogy egy korábbi, félrevetett terv létezését teszik föl, melynek számos nyomát találják a jelenetben annak jelenlegi alakjában. Fölteszik továbbá, hogy ezen első terv szerint a földszellem küldte Mephistót Faust mellé. Nincs terem ahhoz, hogy a gonddal kidolgozott érvelést részletesen ismételjem, de figyelembe véve azt a tényt, hogy a Prologus a Mennyekben csak 1797-ben (tehát hét évvel a Töredék kiadása után) lett megírva, és így valóban utógondolat volt, a föltevés teljességgel nem látszik merésznek. Mindenki, a ki nyomon követte a drama növekedését Goethe levelezése útján Merck-kel, Zelterrel és Schillerrel, és megfigyelte az erőszakos állhatatlanságot, mellyel kiválasztott, elvetett és hozzáillesztett uj föltalálásokat a már létező anyaghoz, és a ki továbbá megemlékezik gyakori elcsüggedéséről és végső kijelentéséről, »hogy a költeménynek egyszer mindenkorra töredéknek kell maradnia,« el fogja ismerni, hogy Weisse föltevése nem foglal magában fél annyi tiszteletlenséget sem a költő müve iránt, mint a mennyit az gyakran szenvedett saját kezétől. Midőn például találomra egy csomó »Xéniát« (mind tömve személyeskedésekkel), a melyeket Schiller nem fogadott el a »Musenalmanach« számára, dobott »Faust« kellős közepébe, »Walpurgis-éji Álom, vagy Oberon és Titania Aranylakodalma« czím alatt, azt bizonyította, hogy minden mély műismerete mellett nem volt mindig a leglelkiismeretesebb művész. Továbbá szerette az ámitgatásokat, és jobban mondva öröme telt abban, hogy a kritikusoknak kemény diót adott feltörni. »Jönnek és kérdeznek,« mondá egyszer Eckermannak, »hogy mily eszmét szándékoztam megtestesitni ,Faust\'-omban. Mintha azt magam is tudnám, és őket értesitni képes volnék!« Emiitettem már, hogy a Töredékben ez a jelenet »A Kútnál« czímű jelenet után van helyezve, midőn Faust már lényegileg végrehajtotta Margit romlását. A helyzet megváltoztatásának oka magától értődik; Faust most habozik és fontolgat a tett előtt, és elhatározza, hogy visszavonúl, midőn még idő van rá. Hogy nagyszerűen bölcselkedjék a tett után, és köszönetet mondjon »a magasztos lénynek,« mivel megadta néki mindazt, miért könyörgött, csaknem ördögi volna; nehéz volna az olvasóra nézve Faust pályáját a rokonszenv valami fokával követni egy ily embertelen vonás fölmutatása után. A figyelmes olvasó mindazonáltal számos helyen oly ér- 50 telmet fog fölfedezni, a mely nem vág össze a jelenetek megváltozott czéljával. így e sorokban: „Serényen éleszt ő mohó tüzet Szivemben ama tündér no után. így lelkem vágyból élvbe tántorog, S az élvezetben vágy után halok meg," bizonyára benfoglaltatik, hogy Faustnak kedvese már ágyasa volt, a mely látszatot, a mint hinnem kell, a költő épen kerülni óhajtott. Miért helyezte át különben a jelenetet előbbi helyéről a jelenlegire? Mephistopheles feleleteiben szintén vannak ugyanily nemű czélzások, a melyeket nehéz kimagyarázni. A kisértő eddig még sohasem vetette le álarczát oly tökéletesen, mint ezen rövid, hatályos beszélgetésben. Először kigúnyolja Faustnak professori szokásait, azután panaszkodik saját fáradalmairól szolgálatában, és végre cynismusa, súlyosbítva a megnevezhetetlen taglejtéstől és arczjátéktól, leplezetlen trágársághoz közeledik. De Faustot magasztosabb hangulatában nem inditja meg a hivatkozás érzékiségére. Csak midőn Mephisto ravaszul a leggyöngédebb húrt érintette meg benne, hivatkozva részvétére, adja meg vonakodva bár magát: „Magát ő szörnyen únja ám, Elnézdegél a fellegek után, Mint ereszkednek a város falára. S „Lennék madárka!" így sír a danája Naponta, estve, éjféltájba; Olykor vidám, de nagy bús sokszor, Aztán piros a szeme olykor, Majd meg nyugodtabb színre, szembe, De mindig szörnyű szerelembe." Szerelmesének rajza, a mint könytelt szemekkel mereng az elvonuló fellegeken, egyszerre mélyen hatol Faustnak sóvár szivébe, és ingerült fölkiáltásában: »Te kigyó, te —!« már a vallomás rejlik, hogy legyőzték. Legyőzetése azonban, ha nem is nemes, nem aljas. Utolsó kitörése a Végzet ellen, a melyre tolja saját gyöngeségének gyalázatát, és heves önvádolása a romlás gondolatára, melyet okozott, — mindez úgy emberi, mint. szerelmeshez illő: „Segíts át, ördög, a kétség közén, Ha lenni kell, legyen meg rögtön; Roskadjon az ő végzete fölém, Mig őt magammal pusztulásba döntöm." 51 VII. A legtöbb magyarázó egyetért abban, hogy Faustnak úgynevezett hitvallását úgy tekinti, mint Goethe saját vallási nézeteinek megtestesülését és kétségtelenül abban az időben, midőn a jelenetet megírta, tűrhető pontossággal személyes meggyőződését fejezte ki. De más oldalról Goethe az utolsó ember volt, a ki megkisértse egy hitvallásnak megírását abban az értelemben, melyben a kifejezést rendesen alkalmazzák. Igen nagy tisztelet volt benne az igazság iránt, mint hogy azt egy phrasis szűk határai közé óhajtotta volna szorítni, a melyből annak idővel szükségképen ki kellett nőnie. Az absolut igazságnak, mondta volna ő, ember mélyére nem hatolhat és azt szó ki nem fejezheti, és így egy hitvallás puszta alanyi kifejezése annak, a mit egy ember vagy az emberek egy nagy testülete bizonyos időben hitt. Van valami kiválóan édes és gyöngéd Margit aggodalmában Faust lelki üdeért. Határozottan bizonyítja, ha egyáltalában szükség van bizonyítékra, iránta érzett szerelmének tisztaságát és teljes önzetlenségét: „Mondd meg, hogy állasz a vallás ügyébe? Szívbéli jó ember vagy, de félek, Hogy nem sokat törődöl véle." Biztonságban hitének szűk korlátain belül, annak positiv, jól megállapított dogmáival, nem képes fölfogni kedvese gondolatának nagyszivü, messzeterjedő egyetemességét. Egy oly hit mint az övé természetesen nem rokonszenvez a kétellyel; és jól is van, hogy ennek így kell lennie. Egy oly Isten, a kit nem lehetne kifejezni vagy vallani sőt tagadni, nem lehetne néki Istene. Nem tudna megfelelni személyes szükségeinek, és süket lenne könyörgéseire. Faustnak fenkölt szavalása tehát hidegen hagyja őt; mind igen szépen hangzik az, mondja ő, de mégis van benne valami bökkenő. Nem a keresztény hit. Faust nem gyónik, nem tiszteli a szentséges sacramentumokat, a melyek rá nézve az ájtatos hit végleges ismertető jelei. Első tekintetre úgy tűnhetnék föl, mintha Faust vallása, a mint az abbeli kísérletében, hogy meghatározza a meghatároz-hatatlant, ki van fejezve, pusztán szépészeti volna, teljesen kihagyva az ethikai elemet, a melyet Margit positiv hite különösen hangsúlyoz. Lehet, hogy ez a látszat szándékos volt a költő részéről; hogy ő »a hitvallással« csak egy ideiglenes állapotot 4* 52 akart megjelölni Faustnak lelki életében, melynek helyébe idővel aggkorának derült bölcsesége lépjen, midőn csak az önzetlen tettben, — jóakaró munkában embertársai jóléteért, keres majd boldogságot. De egészben véve ebből a szépészeti hitből nem hiányzik annyira az erkölcsi elem, a mennyire attól a hagyományos keresztény hit doctrinaristái félni látszanak. A szemlélődésnek ily fönséges magaslataira hágva, az ember alacsonyabb természete fölé emelkedik és nem oly könnyen támadható meg az aljasabb szenvedélyekből, a melyek lelkének alsóbb vidékein laknak. Emerson, szokásosan szerencsés kifejezésével, ugyanazon meggyőződést nyilvánitja ki: »Ügy vélem, hogy az értelem és az erkölcsi érzés öszhangzó dolgok; és hogy, jóllehet a bölcseség kiirtja a manókat, mégis természetes gátul szolgál a vétek ellen és sarkitásul a lélek számára. Azt gondolom, hogy minél bölcsebb az ember, annál bámulatosabbnak találja a természeti és erkölcsi rendet, és föltétlenebb bizalomra emelkedik.« Ez teljességgel nem foglalja magában azt, hogy a tudós, a ki, mint Faust, élesebben szemügyre veszi az igazságot mint a sokaság, képtelen vétkezni, jóllehet rendesen létének magaslatain mozog. A kísértés szava, habár ritkább időközökben, mégis eléri őt. A bölcseség, épen úgy mint a positiv vallás, nem föltétlen oltalom a vétek ellen. De, a mint már megállapítottam, nem kell feledni, hogy Faust esetében hivatkozással szerelmére, könyörületére, — nemesebb indulataira, — nyeri Mephisto hatalmát vissza fölötte, melyet a megelőző jelenetben majdnem elvesztett. Pompás vonás Margit jellemzésében ösztönszerű utálata Mephistopheles iránt; és mily szép naivsággal van az kifejezve: „Zaklatja véremet, ha látom. Szeretem a felebarátom; De a hogy rád vágyom szivemből, Oly titkos borzongás lel ettől, S gaznak nézem azonfelül! Isten bocsássa meg, ha ok nekül." És bájos, nyelvtanilag hibás hévvel könyörög kedveséhez, hogy szakítson véle. Jelenléte, úgymond, olyan mint egy teher keblén; rögtön látja az ember, hogy nem rokonszenvez senkivel: „8 ez rajtam oly erőt veszen, Hogy a mint jön, már ollyat érzek, Mikéntha már nem szeretnélek. Nem tudnék tőle imádkozni sem; S ez rágódik a szívemen. Te is ügy érzed, Henrik — nem?" 53 Faustnak sántikáló és félig humoristicus feleletei: »Hadd éljen ily csudabogár is,« és »Csak ellenszev,« magokon hordják az őszinteség hiányát, és azonfölül elárulják benső nyugtalanságát. Nem adhat fölvilágositást, és így csak azon aggódik, hogy a beszédet e tárgytól elterelje Ez az egyszerű, tanulatlan lányka, ki nyelvtani hibákat tesz és kéri kedvesét, hogy ne csókolja meg kezét, mert »olyan csúnya,« a legfinomabb szellemi érzékkel van fölruházva, a melyek képessé teszik őt arra, hogy ösztönszerűleg érezze minden embernek erkölcsi légkörét, a ki közeledik hozzá. így, midőn Faust és Mephisto először látogatták meg szobáját távollétében, visszatértekor azonnal érez valami idegen, más szellemű befolyást. Hirtelen, meghatározhatatlan félelem lepi meg őt, és kinyitja az ablakot: „Oly terhes, fülledt a lég itt benn; Pedig ma ott künn meleg sincsen. Hogy is vagyok — nem t\'om mi a\': Csak jönne már anyám haza. Hideg borzongás szállt belém — Bolond, félős lány vagyok én!" Minden érzékeny szervezetű férfiú vagy nő tudni fogja, hogy mik ezek az önkéntelen idegenkedések; sőt Goethe, kinek észrevevőtehetsége rendkívül finom volt, egészen odáig ment, hogy hitt »egy szellemi aura létezésében, melynek útján benyomások, függellenül a külső érzékektől, közölhetők volnának.« A következő jelenetekben Faustnak és Margitnak lefelé rohanó pályája tüzes, lelke-szakadt rohamossággal van vázolva; de mindegyik jelenetnek oly világos az értelme, hogy a magyarázatok egészen fölöslegesek volnának. A pletykálkodásban Lidivel a kútnál Margit teljes tudatára emelkedik a bűn szörnyűségének a világ szemében, a melyet elkövetett, és a Mater Dolorosához siet, hogy kitárja előtte szivének rejtett gyötrelmét. A sorok szakadozott, tántorgó menete imájában élénken kifejezi a kétségbeesett lányka hangjának vad, könyektől elfojtott ben-sőségét, midőn-ahhoz sikolt segélyért, ki ismerte a bánat keserűségét, a ki szakadó szívvel nézett föl megölt fiára: „Ki tudja, Mint fúrja A kín velőmet keresztül! Szegény szívem, hogy mit eped. Miért remeg, mitől reped, Te vagy tudója annak egyedül! 54 A hol járok, a hol vagyok, Ugy fáj, oly sajogva sajog, Itt a szívem alatt! S otthon ha vagyok megint, Sírok, sírok, sirva mind, A szivem meghasad!" És egyszerű virág-ajándokával reméli, hogy kiengeszteli az istenséget, melyet szerelmének hevében megbántott. Az ily sorokban: »Mint fúrja a kín velőmet keresztül,« egészséges, vissza nem riadó erőteljesség rejlik, mely nem áll meg finomítani és csiszolni, hanem merészen ragadja meg a legerősebb és legkifej ezésteljesebb szólásmódot, nem törődve semmi kritikai akadékoskodással. És épen ezen közvetlenségben, a művészetnek ezen látszólagos nem tudásában, van elérve a legmagasabb művészet. Mily ragyogó ellentétet képez ez a Második Rész csiszolt, classicus túlfinomságával! A legközelebbi jelenetben Bálint, Margit fivére, találkozik Fausttal éjjel, nővérének ablaka előtt, megtámadja őt, és Faust megöli. Faust mindazonáltal csak magát védi, és a megölés sem előre meg nem fontolt, sem nem szándékos. Mephisto bűvészete, a mely megbénítja, a támadó karját, ad Faust döfé-sének halálos erőt. Mégis a törvény és saját lelkiismerete előtt gyilkos, és midőn a küzdelem zaja fölébreszti a szomszédságot, menekülni kényszerül. Margit, Márta és egy néptömeg gyűl a haldokló katona köré, a ki hangosan hirdeti huga gyalázatát, és utolsó lehelletével megátkozza őt. Egy uj alaknak bevezetése és gondosan kidolgozott jellemzése, a ki csak azért tűnik föl, hogy meghaljon, és hogy halálával egy szükséges motívumot szolgáltasson a dramában, művészi szempontból, mint Düntzer és mások állították, kifogás alá eshetik. Mindenesetre, a mint a drama most előttünk áll, a motívum, melyet Bálint megöletése szolgáltat, nem igen volna nélkülözhető. Faust igeiglenes távozásának, mely másképen menthetetlen volna, van most legalább elégséges oka. Saját élete forog veszélyben, és az önfentartás ösztöne követeli, hogy menekülésben keressen biztonságot. így nem tudja Margit be-börtönöztetését és elitéltetését, de azonnal visszatér, hogy megszabadítsa őt, mihelyt megtudja azt. Bálintnak jelleme, a ki igazi typusa a vitéz, szókimondó, kissé dicsekvő középkori katonának (Landesknecht), Goethe legjobb időszakának összes 55 kicsiszolt, realisticus erejével van rajzolva. Nem a bűn maga kelti föl méltatlankodását; mert nagyon valószínűleg, hasonlóan legtöbb bajtársához, magának is sok ily bűne van rováson. Rövid magánbeszédében soha egy pillanatig sem téveszti el szeme elől önmagát. Büszke volt szép húgára, és szeretett dicsekedni szépségével és kitűnőségével. Most már nem dicsekedhetik többé: „Találós szóval, szemkacsintván Reám pirítson minden hitvány; Mint késedelmes adós üljek, Minden történet-szóra hűljek, S ha összeverném mind rakásra, Mégse\' hagyhatnám hazugságba!" Bukásának visszaverődése saját jó nevére teszi őt ingerültté, és a tisztán önző fölindulás adja ajkára a szívtelen szavakat, melyek mindannyi tőrként hatolnak Margit kebelébe, midőn haldokolva fekszik ajtajánál. A székesegyházi jelenetnek (mellyel az 1790-ediki Töredék végződik) borzasztó ereje előkészíti az olvasó lelkét az őrültségre, mely a szerencsétlen lánykát az őt fenyegető végromlással egyetemben meglepi. Hogy vájjon a gonosz lélek, a ki mögötte áll, a karénekbe vegyítve könyörtelen szavát, Mephi-stopheles-e vagy Sátánnak valamely kisebb küldöttje, csekély fontosságú dolog. Saját lelkiismeretének szava cseng hallhatólag fülében, rettegéssel töltve el őt, összezavarva gondolatait, és megháborítva szegény, félig összetört agyát. Az őrültség első rettentő előjelei, melyek ijesztőbbek az aggodalomban, melyet okoznak, mint a betegség maga, ragadják tova rémület-láto-gatta gondolatait kétség, lélekfurdalás és vad kétségbeesés viharában: -Jaj, jaj ! Nem eresztenek azok a gondolatok! Kasúl-keresztűl járnak bennem, Mind ellenemre! Elszorulok! Szorít a fal! Megfojt az oszlop! Ledől a boltozat! Levegőt!" 56 A zord régi gregorián ének bevezetése az Ítélet kérlelhetetlen hangjával páratlan vonás, mely mérhetetlenül emeli a jelenet tragikai hatását: „Quid sum miser tunc dícturus, Quem patronum rogaturus, Cum vix justus sit securus?" VIII. Kiki emlékezni fog, hogy eddig, valahányszor Faustot Mephisto az érzéki kéjelgésnek egy jelenetébe vezette, őszinte, határozott undort tanúsított. Auerbach Pinczéjében a lármás nyeglék aljas gyönyöreit megvetette; és a Boszorkány Konyhájában finom természete visszaborzad az undorító látványoktól és hangoktól, melyekben társa gyönyörködik. Azóta nagy változásnak kellett benne végbe mennie; folytonos pajtáskodása Mephistophelessel, és a vétkek, melyeket félig akaratlanul elkövetett^ lassankint hozzászoktatták őt a rosszhoz. Itt, a Wal-purgis Éjszakájában, először látjuk őt osztozni Mephisto élvezeteiben, belemerülve a boszorkányok Szombatjának eszeveszett forgásába, és oly kihágásokat követve el, melyeket bensőbb lényében megvet. És mégis alig tudom hinni (a mint Kreyssig hiszi), hogy Goethe a lélekfurdalások ezen látszólagos távollétével Faustnak készséges megnyugvását akarta föltüntetni az ördögnek az ő erkölcsi lealjasitását czélzó tervében. Egy vétek nem mindig bizonyít erkölcsi romlottságot. A tiltott gyönyör izgatott, erőszakos élvezete után az ember jobb természete képes magát ismét érvényesitni, és a míg ez a visszahatás tart, az üdvösség kapuja soha sincs elzárva; de a hol a tett csak természetes gyümölcse a lélek romlott állapotának, ott a lélek már elvesztette visszaható erejét, és ösztönszerű logikai kifejezését a rossz tettben találja. Hogy Faustnál nem ez az eset, azt a következő jelenetek eléggé bizonyitják; és Margit látomásszerü megjelenésével a véres gyűrűvel nyaka körül, mely őt szilaj dőzsöléseinek közepette hirtelen kijózanítja, Goethenek az volt a czélja, hogy jelképesen föltüntesse a visszavisszatérő lélekfurdalást, a mely szakadatlanul üldözi őt, és a melyet hasztalanul igyekezett elfojtani a boszorkányok tánczá-nek süketítő forgásában. Ő csak igyekszik elhallgattatni a lelkiismeret intő szózatát, elfojtani a viharos emlékeket, melyek nem hagyják őt nyugton, békében. M°phisto, ki előtt a rettentő 57 jelenség teljességgel nem szívesen látott, kifejti éles elméjét, hogy Faustnak figyelmét elvonja, és azt mondja néki, hogy az Medusa, a görög varázsló nő, kit Perseus megölt. Veszélyes ránézni; tekintete a szemlélőt kővé változtatja. De Faustot nem lehet így megnyugtatni: „Való, hogy ez halottnak szemepárja, Mit kedves kéz nem zárt le még. Ez a kebel, mit Margit nékem tára, Az édes test, melyet én élvezék." A jelenet kezdete lefesti Faustot és Mephistophelest, a mint fáradságosan másznak fölfelé a Harcz hegységnek meredek hasadékain és szakadékain keresztül, a melynek egyik csúcsán (a Brocken csúcson) tartották a boszorkányok, ősi német hagyományok szerint, évenkinti összejövetelöket Wal-purgis Éjszakáján (április 30-adika és május elseje közt). Faust gyönyörködik a tájkép nagyszerűségében, melyet üde, bővérű és erőteljes versekben ír le. A tavasz éledni kezd a fákban, és ő is érzi annak szelíd, fölvíditó hatását. Társa, kinek negativ természete nem tud gyönyörűséget találni az újra ébredő élet jeleiben körülötte, telet érez még mindig testében, és fagy és hó után vágyik. Az éj sötétül; a hold utolsó negyedében van, és csak csekély világot ad: „Mily búsan hozza, nézd, késő sugárát A vereslő hold csonka kereke!" Mephisto odaszólit egy lidérczet, és parancsolja néki, hogy világítsa meg az utat előttük, fenyegetve őt, hogy ha nem jár egyenest, »elfújja a lobogós kis lelkét.« Mindig fölebb és fölebb másznak, és a fák, sziklák és messzebb eső szirtek sajátságos, szeszélyes alakot öltenek magokra, a mint a holdtól megvilágított homályban mellettük elhaladnak: „Meg a hosszú szikla orrok, Egyik szippan, másik hortyog." A kuvik huhogása és a magányos bíbicz hosszú panaszos kiáltása olykor-olykor megtöri az éjnek csöndjét; szalamandrák puffadt hassal, vékony lábszárrakkal siklanak zajtalanul a bokrokon keresztül, és az óriási fagyökerek összetekerőzött kígyókként nyújtják ki görcsös, kampós karjaikat, mintha a vándorokat erős ölelésökbe akarnák szoritni. így, jól fokozott növekedés útján, a helyzet borzalma nő, a mint emelkednek; a hangulat, melyet a vad táj jelképez, mind bűbájosabbá és 58 zordonabbá válik. Éjfélkor nagy vihar támad, melyen a boszorkányok a földnek minden sarkáról a Brockenre nyargalnak. Faust veszélyben forog, hogy a mélységbe zuhanjon, és Mephisto tanácsolja néki, hogy ragadja meg a sziklák ősi bordáit. Az ágak nyöszörgésén, a lezuhanó törzsek bömbölésén és a vihar őrült süvöltésén keresztül hallatszik a boszorkányok karának »dühös varázsdala.« A boszorkányoknak, fél-boszorkányoknak és fölülről, alulról és távolból jövő hangoknak most következő karai nem egyebek, mint egy puszta leplezett satira, mely czélzásoktól hemzseg személyekre és a szerző irodalmi és személyes ellenségeskedéseire; valamennyien múlékony jellegűek és teljesen méltatlanok arra, hogy egy halhatatlan műben helyet foglaljanak. Teljesen érthetők csak Goethe kortársai előtt lehettek; jelenleg azon időszak irodalomtörténetének leggondo sabb lanulmányozása sem képes fölfedezni teljes értelmöket. Mindazonáltal, ha kétségbe is vonjuk hitvány, jelentéktelen személyek ilyetén halhatatlanitásának helyességét, a kikre most alig emlékeznének, ha nem érte volna őket az a megtiszteltetés, hogy Goethenek nemtetszését fölidézzék, mind a mellett el kell ismernünk, hogy ezen karok, gyötrő czélzásaikkal és a bölcseség és esztelenség zavart összekeverésével, megfelelnek czéljoknak a jelenetben, és épen azt a hatást idézik elő, melyet a költő czélzott. Nem várhatunk világos és logikailag összefüggő beszédet egy dühöngő söpredék-tömegtől, a mely érzéki gerjedelem őrjöngésében rohan tova. Német magyarázók már megoldották azt a föladatot, hogy a Walpurgis Éjszakájának költői zűrzavarában a szárazföld a víztől, a múlékony a lényegestől el legyen választva; de mindezen szellemes talányok végtére is csak alárendelt fontosságúak, és megoldásuk teljességgel nem szükséges a dramának mint egésznek megértéséhez. A ki akarja tudni, hogy mit jelképeznek állítólag Baubo, Örzse, a Proktofantazmista stb., az igen sok érdekes értesítést fog találni ezekre nézve Taylor Bayard-nak »Faust«-fordításához írt jegyzeteiben; és Düntzernek terjedelmes és kimerítő commentarjában minden legcsekélyebb czélzás a szövegben iszonyú nagyitóerejü kritikai górcső alatt van megvizsgálva. Mialatt Faust lélekszakadva rohan tova a rikoltozó boszorkányok és boszorkánymesterek tömegével, elszakad vezetőjétől, a ki a süketítő zajt és zűrzavart végre maga is megsokalja. Fölhívja Faustot, hogy tartson szorosan mellette, és félre vezeti őt reactionarius elégületleneknek egy kis csoportjához, a kik 59 egy tűz körül ülnek, aristokratikusan elkülönítve magokat a boszorkányok közös nyájától. Faust, a ki, mint felelete mutatja, azt remélte, hogy a rossznak ezen dáridójában a föladatnak magának valami megoldását fogja találni, vonakodva enged, kifejezve még mindig abbeli óhaját, hogy a többiekkel az oromra hágjon : „Én ott fenn szívesebben járnék. Fényt látok ott s flistoszlopot, Ott gylijti seregét a Sátán; Nem egy talány fejlik meg ott!" Hogy Goethenek látnia kellett, hogy valami nagy ellenmondás van Mephistophelesnek ezen különös szeszélyében, hogy Faustot a Brockenre viszi, hogy a boszorkányok Szombatját lássa, és azután, az utolsó pillanatban, félre vezeti, megakadályozva őt abban, hogy részt vegyen többi híveinek kicsapón-gásaiban, — azt a szöveg világosan mutatja. Nyilvánvaló tehát, hogy valami határozott okának kellett lenni ezen különös eljárásra, még ha azt nehéz is gyanítani. Lehet, hogy a sürgésselforgással a boszorkányok fölfelé röpülésében czélja volt a rossznak természetét mint a haladásnak egy elemét, mint egy sarkaló tényezőt az emberi művelődésben jelölni meg. Ezen alakban Mephisto, mint a tagadás szelleme, nem szereti a rosszat, és áldozatát attól távol kívánja tartani. Többre becsüli ő az elszigetelt csoportnak renyhe, önmagába mélyedt kéjelgését, melyet az előre haladó század hátra hagyott, a mely tespedt öntetszelgésben dédelgeti érzéki kedvtelését, saját magáért, a nélkül, hogy a polgári tevékenység zenebonájába vegyülne. Félreérthetetlenül erre czéloznak az elbocsátott minister, a letett tábornok, a népszerűtlen szerző és a királyi kegyből kiesett parvenü erőtlen panaszai. Mindnyájan dicsőitik a régi jó időket, és saját balsorsukat a serdülő nemzedék szemtelenségének róják föl, a mely nem akarja többé elismerni a solid értéket. Itt, a meztelen ifjú boszorkányok és az érzékiség eltompult hivei között, a" hol a magát romboló kedvtelést önmagában czél gyanánt hajhásszák, és a hol egészséges becsvágy nem kelti föl az emberi erély szunnyadozó maradványát, Mephisto igazi elemében van, és ide hívja Faustot, hogy romlását befejezze. És Faust elfogadja meghívását; de őrült tánczában az ifjú boszorkánnyal a rettentő látomás, a melyről már beszéltem, fölmerül előtte, és elveszi kedvét minden további gyönyörtől; 60 „Nem látsz, Mefisztó, ottan Egy szép, halvány leányt, távolban, elhagyottan v Magát úgy húzza csak odébb, Mint a ki lábán békót mozdít, Valóban, rémlik olyanképen, Hogy a jó Margithoz hasonlít." A tántorgó járás és a piros fonálka nyaka körül, »oly keskeny, mint egy késnek háta,« természetesen az .őt fenyegető sorsnak jövendölései. Mélyen fájlalnunk kell, hogy Goethe, a helyett, hogy megengedné Faustnak, hogy kövesse nemeslelkü ösztönét és siessen kedvesének megszabadítására, kényszeríti őt, hogy üljön le és hallgasson meg egy csomó gúnyoros epigrammát, a melyek nem befolyásolják telteit és semmiféle hatással sincsenek sorsára. Az epigrammák elég jók a magok nemében és a szerzőnek alkalmat szolgáltatnak irodalmi ellenségeinek ostorozására, de nem állanak szerves összefüggésben a dramával, és jelenlegi helyzetökben csak arra szolgálnak, hogy a cselekvényt szükségtelenül késleltessék. Az olvasó, mint Faust maga, aggodalomtól ég Margit sorsáért, és nincs oly hangulatban, hogy egy puszta irodalmi szórakozásra vagy a szerző személyes sérelmeinek előadására figyeljen. Attól a pillanattól fogva, midőn elhagyja a Brockent, az erkölcsi válság elmúlt Faustnak életében; a fölfelé törő ösvényen kezd haladni, és Mephistónak hatalma fölötte ezentúl állandóan enyészik. Az ördög, habár sikerült is neki vétekbe és nyomorúságba meritni őt, mégsem volt képes lényének legbensőbb részét megrontani. Lelkiismerete még mindig éber, és a nemeslelküség még mindig él benne. Menekült Margittól, nem tudva talán állapotát, hogy saját életét megmentse; most, mihelyt meghallja szerencsétlenségét, — hogy, megfosztva eszétől, megölte saját és az ő gyermekét, sokáig bujdosott a föld szi-nén, hogy elkerülje büntetését, és végre börtönbe vetették, — nem akar többé az okosság szavára hallgatni, hanem követeli, hogy vigyék hozzá. Hasztalanul igyekszik Mephistopheles féken tartani nemeslelkű hevét, hiába emlékezteti, hogy vér tapad kezéhez, hogy a »meggyilkolt nyugvóhelye fölött boszúálló árnyak lengenek, lesve a visszatérő gyilkost.« Faustnak vonagló fájdalom-kiáltásaira fagyos nyugalommal feleli: »Nem első.« Előtte, a ki az idők kezdetétől annyi millió emberi életet látott semmivé lenni és helyrehozhatatlan romlásba merülni, ez a yad kétségbeesés egyetlen jelentéktelen életnek rombadőltén 61 esztelennek és megfoghatatlannak tűnik föl. Miért csatlakozott Faust hozzá, kérdi ő, ha nem tud lépni véle? Miért óhajt repülni, ha szédülékeny a feje? Az erősen zaklatott halandó csak szitkokkal s üres átkozódásokkal tud felelni. A földszellemhez fordul, »a ki méltatta, hogy megjelenjen előtte, ki szivét-lelkét ismeri« (ismét egy nyoma az első, félbenhagyott tervnek), hogy kergesse vissza Mephistót eredeti ebképébe, a melyben először közeledett a gyanútlan vándorhoz, könyörög »a nagy, dicső szellemhez,« hogy szabadítsa meg őt e czinkostárstól, »ki kárnak örvend és romláson kéjeleg.« Nem lehet tagadni, hogy világi szempontból van az igazságnak némi látszata Mephisto megvető szemrehányásaiban; és valószínűleg ennek homályos érzete hajtja Faustot a düh és kétségbeesés ezen erőszakos, görcsös kitöréseibe. A háló, melybe nyitott szemekkel ugrott, összeszorúlt körülötte, és nem képes magát kiszabadítani belőle. Igaz, hogy a sétán Wagnerrel a város kapuja előtt egy madárnak szárnyai után vágyott, hogy a nap felé emelkedhessék; fölszólította a szellemeket, a kik vannak »ég és föld között sürgőben, lebegőben,« hogy ragadják őt »új, színes lét felé.« Egyik a szellemek közöl fölszó-litásának engedelmeskedett, és most annak hatalmában van. A közönséges halandók korlátolt végzete nem elégítette ki, és az után sovárgott, hogy keresztül röpüljön az életen, megízlelve annak gyönyöreit és részesülve bánataiban is, de méltatlannak tartotta magához, hogy azon kötelességek tartsák őt lekötve, a melyek az embernek közönséges összeköttetéseiből származnak az emberrel. Megátkozta mindazt, »a mi uralva bíztat, — mint hitvest, gyermeket, cselédet és ekét.« Már most, így érvel Mephisto, hogy ez a pálya, mely után Faust oly lángolón sovárgott, lehetséges legyen, szükséges, hogy fölszabaditsa magát a gyöngeség alól, hogy emberi indulatai legyenek; egyszer mindenkorra túl kell adnia a részvéten s szerelmen, mert ezen érzelmek hozzábilincselnék őt a szűk körhöz, a melyet fenkölt lelke megvetett. Ez a következtetés bizonyára eléggé elfogadhatónak hangzik; de mégis, mint Margit mondja kedvese hitvallásáról, »csak biczeg az egy kicsit.« Jobb és ethikai szempontból egészségesebb ez az okoskodás: Ha vágyad teljesítésével mindannak föláldozása jár, a mi a legjobb és legnemesebb benned, akkor a vágy maga hamis és jogtalan. Ha Faust maga nem jön azonnal ezen utóbbi következtetésre, az csak onnan van, hogy lelke igen mélyen el van merülve fájdalmában ahhoz, hogy magaviseletének eredményéből valami logikai következ- 62 tetéseket vonjon. A Második Rész mindazonáltal mutatja, hogy mindezen véteknek, szenvedésnek és kétségbeesésnek leczkéje nem veszett el rá nézve. A jelen pillanatban csak szenvedélyes szemrehányásokkal könnyithet szivének fulasztó túlteltségén; társának kegyetlen közönye fölingereli őt, és jó mentségül szolgál néki arra, hogy rátolja a felelősség összes terhét a szerencsétlenségekért, a melyek érték őt és azt, a kit szeret. És ez bizonyára igen emberi, és ezen esetben menthető is. Mit törődik ő hideg okoskodással és logikával; sőt mit törődik ő az élettel magával, midőn kedvese át van adva az emberi igazságszolgáltatás érzéketlen kezébe, és reggelre Ítéletének végrehajtását várja! Az ördög tehát, látva, hogy nem tudja többé visszatartani őt, és azonfölül tudva, hogy, ha nem enged, alkujok többé nem kötelező, vonakodva beleegyezik, hogy őt Margit börtönébe vezesse, és hogy megmentse Margitot közös vétkök-nek következményeitől. Ezen jelenetnek prózai formája meglepő, és alig előnyös ellentétet képez a drama többi részének bámulatos rhythmi-kai tökéletességével. Nem sok kétség fér ahhoz, hogy Taylor Bayardnak helyes az a hozzávetése, hogy Goethe ezen jelenetet csak sokféle sikertelen kísérletek után, hogy azt a drama többi részével metrikai öszhangba hozza, diktálta le végre (1803-ban) Riemernek jelenlegi alakjában. A Paraltpomenákban több terv található a Walpurgis Éjszakája és a börtön jelenet közötti hézag betöltésére; de mind félre lett vetve, valószínűleg mivel Goethe érezte, hogy a cselekvénynek rohamos fejlődése a vég felé fő fontosságú volt, még ha az a valószínűségnek némi föláldozását is tette szükségessé. A puszta külső valószínűséget ő mindig igen csekély fontosságúnak tartotta, és az Aristotelesi egységeket királyilag nem vette figyelembe. Ha számot kellett volna adnia az időről, melynek a Walpurgis Éjszakája (mely, a szöveg szerint két nappal Bálint megöletése után volt) és a végső jelenet közt le kellett folynia, kényszerítve lelt volna Margitot még tovább távol tartani szemünktől, és a feszültség fokozódása és a mozgás gyorsulása, a melyek a dra-mának alaptörvényei közt vannak, elveszett volna. Margit megszülte gyermekét s megölte őt; mint koldusnő messze elbujdosott hazulról; elfogták, törvény elé állították és elitélték, — fontos események sora, melyek egy hónapnál rövidebb idő alatt alig mehettek végbe. Faust, más oldalról, fölrázva a látomástól és nyugtalanítva a gyötrő lélekfurdalástól, elsiet a Brocken-től, és megtudván Mephistótól, hogy Margitnak élete veszélyben 63 forog, elhatározza, hogy megszabadítja őt. Kétségkívül azt kell következtetnünk, hogy erőszakos fájdalma nem tűrhet haladékot, és hogy azonnal útra kél, hogy tervét kivigye; és Mephisto bűvös paripáin nem lehet hosszú az utazás. Könnyű belátni, hogy itt az időt illetőleg szembeszökő ellenmondás van, és minden olvasónak, hacsak nem tudja kitalálni a nehézségnek valami uj megoldását, meg kell alkudnia véle úgy, a mint van. Azonban egy drama előadása magában is hivatkozás a kép-zelemre; nem lehet azt az idő és tér szigorú logikájával mérni, így »Faust« cselekvénye a megnyitó magánbeszédtől az Első Rész záró jelenetéig valamivel több mint egy évi időszakot ölel föl, míg színpadon három vagy négy órára terjed ki; és mégis a néző illasiója teljes, és képzelme nem ütközik meg látszólagos lehetetlenségeken. A képzelemnek tehát, a mely a színházban oly magasan az idő törvényei fölé emelkedik, nincs szüksége fönnakadni az ellenmondáson, melyet az imént kijelöltem. A következő .jelenetnek hat rímetlen sora elénk állítja Faustot és Mephistót, a mint rohannak a levegőn keresztül fekete bűvös paripáikon. Elhaladnak a vesztőhely mellett, a hol régi német hagyományok szerint a boszorkányok a vétek véres bűnhödését megelőző éjjel összegyűlnek. Faust látja őket különös mozdulatokkal lebegni a fölállított vérpad körül és borzadva kérdezi, hogy mit csinálnak. Az összes borzalmak, melyekkel a középkor babonás képzelme a vesztőhelyet körülvette, erőt vesznek rajta, és ő tova siet, nehogy igen későn jöjjön, hogy megfossza a hóhért áldozatától. A párbeszédnek tömör rövidsége élénk fogalmat nyújt sietségökről, és a hirtelenségről, mellyel a rettentő jelenség fölmerül előttük és ismét elenyészik. Megérkeznek a börtönhöz; Mephisto a börtönőrt mély álomba meríti, hatalmába keriti a kulcsokat, és odaadja Faustnak. A jelenet kezdő sorai azonnal megütik annak alaphangját: „Rég elfelejtett borzadály lel engem; A lét egész siralma sír szivemben." Elérte hát a czélt, a mely után epedt; nemének összes örömét és bánatát magára halmozá. De mennyire különbözik a szenvedés és bánat zord valósága azoknak puszta elméleti képzeletétől a bölcs agyában! Az emberi indulatokat illető gondatlan kísérleteivel, törekvéseivel, hogy magában felölelje nemének egyetemes tapasztalát, mit ért el? Romba döntötte az egyetlen életet, mely drága volt neki. Valóban, nyert egy érzést, melyet 64 eszmedús képzelete nem ismert előbb; mert sohasem tudta, ebben az értelemben, hogy mit tesz az, egy emberi élet szét-rombolójának lenni. Bűnének rettentő érzete megállítja őt az erősen elreteszelt és elzárt ajtónál; ott, benn, hallja a szegény tébolyodott leányka énekét: „Anyám, a kurva, Mért ölt meg engem V Apám, a hunczut, Megevett engem. Kis húgom fa alatt Elásta csontomat, így lettem csapodár, Erdei kis madár — Hess! De magasra jár!" A ballada félelmes összefüggéstelensége az ember vérét megfagyasztja. Midőn Faust kinyitja az ajtót és belép, a hóhérral téveszti össze őt; a halál összes borzalma megragadja; arczát a szalmaágyba rejti, majd lábaihoz borúi és könyörög, hogy kímélje életét: „Ha ember vagy, érezd gyötrelmemet!-\' És megindító egyszerűséggel mondja el néki azt, a mit, fájdalom! nagyon is jól tud: „Hisz még oly fiatal vagyok! Oly fiatal még s el kell vesznem. Szép is valék és az volt vesztem. Itt volt hívem, most messze jár, Koszorúm is volt, letépték már. Ne fogj meg olyan mérgesen, Nem bántottalak sohasem. Ne hagyj hiába itt esengnem — Hisz nem láttalak életembenl" Nincs szemrehányó szava annak számára, ki oka nyomorának; egyszer közel volt, mondja ő, most messze jár. Azután jönnek zavart sorrendben a gondolatok menyekzőjéről, — az összetépett koszorúról, a szétszórt virágokról, — és gyermekéről, a kit, úgy képzeli, az egész éjjel csókolgatott. Faust lesújtva a fájdalomtól, nem képes tovább hallgatni ártatlan őr-jöngéseit, térdre borúi előtte : „A kedves térdel! Öt tekintsed! Megoldja a nyomorbilincset !" Mégsem ismeri meg őt; hanem azt vélve, hogy a hóhér imádkozni óhajt véle, melléje borúi és a szenteket hívja segítségül; 65 majd a rettentő látomások, a melyeket fölindult lelke magányában alkotott, míg végre eszét megbáboritották. ismét fölmerülnek képzelme előtt: „Ni! E falak megett, E küszöb alatt A pokol riad. S az ördög ádáz, Dühében lármáz És döngedez!" Szivének gyötrelmében, megfeledkezve minden elővigyá-zatról, Faust most nevén szólítja őt, és a kedves, jól ismert szónak hangja egy pillanatra fölébreszti szendergő eszét. Örömteljes fölindulással szökik föl, a bilincsek, melyeket Faust megoldott, lehullanak tagjairól, és szorosan átöleli őt. Kezének érintésére és szavának hangjára a pillanat tragikai valósága elenyészik. Bánat hogyan tenyészhetnék, hogyha ő közel van? Élénk visszatekintésben ismét látja mult életüknek boldog jeleneteit, s szeretve csüng mindegyiknek emlékén: „Itt az utcza már előttem. Hol láttalak legelsőben —, S a kert, hol Mártával járunk, S téged várunk." Mily bámulatos bepillantást engednek nékünk e sorok Margit gyermekded, bizalomteljes lelkébe! Ez a teljes magaátengedés a pillanat indulatának, legyen az akár öröm akár bánat, csak gyermekek és egyszerű, gyermekded lelkek jellemvonása; és a hirtelen átmenet az indulat egyik végletéből a másik egészen ellenkezőbe hatalmasan megilleti a szivet magasztos egyszerűségével és pathosával. De Faust nem tud most boldogságra gondolni; nem tud keblén késlekedni, nem tudja viszonozni szerető édelgéseit; csak a veszélyre tudja emlékeztetni, mely fenyegeti mindkettőjüket, s menekülésre unszolni. Látszólagos hidegsége keserűen fáj Margitnak; nem akarja többé megcsókolni őt; kitanult a csókolásból, pedig egykor úgy csókolta, mintha meg akarta volna fojtani: „Oh jaj — hideg az ajkad — Úgy hallgat. Nem tudsz szeretni! Szerelmedből Ki vetkezett ki?" a mire válasza ismételt unszolás menekülésre: 7 66 „Kövess! Jer, — édes! — A félelmet űzd el! Ölellek százszor, ezerszeres tűzzel! Csak hogy kövess: ezt kérem én csupán." De a menekülés reménye csak bűne tudatát ébreszti föl benne, melyet jelenlétének öröme elfelejtetett véle. A gyötrő látomások visszatérnek, gondolatai reménytelen zavarban tévelyegnek, és esze ismét elborúl: „Add a kezed! Nem álom! — Az! Édes kezed! De nedves félig. Törüld le, kérlek! Mert úgy rémlik, Vért látok itten. Mit tettél? Uh nagy Isten! Minek ez a kard itt? Hagyd hüvelyében! Kérlek, kérlek szépen!" És midőn szelleme tovább időz a képeken, melyek előtte fölmerülnek, feszültebbé lesz látomása s reménytelenül hányódik ide s tova a legvadabb agyrémek tengerén. Látja gyermekét vergődni a habokban, látja elmerülni s ismét fölszínre jönni, és hangosan eseng hozzá, hogy mentse meg. De a borzalom tetőpontra hág, midőn bűbájos, realisticus eréllyel hozza vissza emlékébe anyjának halálát: „Csak ott ne mennénk el a hegynél! Ott guggol anyám egy kövön ; A hideg rázza iístököm! Ott guggol a kövön az édes anyám Es biczeg a fejével. Nem integet ám! Nem bólogat ám ! Csak nem bir a fejével, De sokat aludt! Ébredni se tud ! Elaludt a szegény, de miértünk ! Beh boldog időket is éltünk!" Milyen ijesztő realismus rejlik az anya ezen rajzában, a ki kövön ül s mindig biczeg nehéz fejével. Midőn B\'aust látja, hogy minden kérése és könyörgése hasztalan, végre arra határozza magát, hogy erőszakkal viszi el; de ő a kétségbeesés erejével áll ellent. A sötétségnek közepette, mely lelke fölött borong, még mindig él benne egy homályos, de ezért nem kevésbbé rendületlen meggyőződés, hogy a büntetés, mely vár reá, jóvátevése bűneinek. Nincs számára remény többé a földön, mondja ő. Miért menekülne ? Ügy is megtalálnák, és visszavonszolnák börtönébe. Az élet, melyet néki fölajánl, rosszabb lenne a halálnál; mert hogyan tudna 07 szeretve csüngeni a férfi oldalán, a ki bűnében osztozott és annak oka volt : „Oly sanyarú a koldus élet, Kivált ha bánt a lelkösméret." Midőn így visszautasítja a feléje nyújtott mentő kart, önkéntes bár csak félig öntudatos cselekedettel a büntetést választva, a melyet még korának szigorú törvényei szerint is csak félig érdemelt meg, halála többé már nem visszatorlás, melyet kívülről ráerőszakoltak, hanem szabad és hősi önfeláldozás. Ez az önkéntes halál ily módon őt, őrültségének s vétkének közepette, erkölcsi méltóságra emeli, a mely a végső, felülről jövő szózatot, hogy meg van mentve, úgy tünteti föl mint természetes megerősítését saját meggyőződésünknek, hogy vétke sohasem illette lénye belsejét, — hogy szivében ő még mindig jó, ártatlan s tiszta volt. Mindazonáltal a tett, a melyet egyszer elkövettek, tekintet nélkül az indokokra, a melyek arra rávihettek, kérlelhetetlen tény, a melyet meg nem történtté tenni nem lehet, — vétség a társadalom erkölcsi rendje ellen, melyet a társadalomnak, a mint az fönnáll, meg kell boszulnia. És gondolatainak minden tévelygésein keresztül, ez a mélyen meggyökerezett tudat folytonosan érvényesül, hogy, még ha ki is tudna menekülni a földi igazságszolgáltatás karjaiból, nincs számára többé nyugalom és béke. Gyermekded hite mégis a vigasznak egy forrása számára, mely el van zárva Faust elől; bizalomteljesen veti magát alá az Úr Ítéletének, Hozzá könyörögve, hogy segitse és vezesse : „Tied vagyok! Atyám, te védj meg engem ! Ti angyalok! Mennyei seregek! Borúljatok rám s védjetek! Henrik! Én félek tőled!" Mephisto, a ki belépett, hogy emlékeztesse őket, hogy a hajnal hasad, kimondja a kemény végzést fölötte, hogy »fején az ítélet,« de egy angyal szava fölülről biztosit, hogy »övé az élet.« Parancsoló hangon szólítja Faustot, hogy kövesse; de midőn eltűnik, Margit szavát halljuk, a mint aggódva elhalón kiált utána: »Henrik! Henrik!« És így végződik a tragoedia első része. A szerencsétlen lányka, kinek a földön utolsó napja épen most virad föl, még mindig telve van gyöngéd gonddal a férfiú sorsáért, a ki őt romlásba döntötte, de a kit mégis szeretni meg nem szünhetik. És, mint Vischer mondja, az ő 5* 6\'S aggódó, részvevő kiállása a számtalan rokonszenvező emberi szivek kivül álló hatalmas láthatatlan karának hangjává bővül; jelképévé válik az a számos aggódó kérdéseknek, a melyekkel követjük a vétekkel terhelt férfiút a nagy és fontos pályára, a mely megnyílni készül most előtte Az angyalok éneke a Második Rész végén így kétszeresen igazzá válik, hogy »a szeretet fölülről mindig kisérte őt.«* ^Popirii jQlbpi\'t. * A „Faust" Első Részéből vett idézetek Dóczy Lajos fordításából vannak véve, a Második Részből vett egyetlen idézett pedig a Dr. Várady Antaléból. III. A a) A rendes tantárgyak tanárai. 1. Csernus László, kegy. rendi tag; tanította a phys. földrajzot 3., a mennyiségtant 6. 7. 8. s a természettant a 7. 8. osztályban, heti 18 órában. A természettani szertár őre és az intézet meteorologusa. Tanit 3 év óta 2. Csintalan Pál, kegy. rendi tag; tanította a vallástant 2. 5. 6. 7. 8., a magyar nyelvet a 3. s a földrajzot a 2. osztályban, heti 17 órában. Főgymn. hitszónok. Tanárkari jegyző. Tanit 17 év óta. 3. Janky Károly, kegy. rendi tag ; az orsz. középisk. tanáregylet tagja; tanította a magy. nyelvet a 4., a német nyelvet a 8. oszt.-ban, heti 6 órában. A főgymn. igazgatója Tanít 27 év óta. 4. Karsay János, kegy. rendi tag; tanította a latin nyelvet 3. 6., a göiög nyelvet a 6 oszt.-ban, heti 17 órában A VI. osztály főnöke. Tanit 11 év óta. 5. Keller János, kegy. rendi tag; tanította a magyar nyelvet 2., a latin nyelvet 2. 5. osztályban, heti 18 órában. A II. oszt főnöke. Az ifjusági kisebb könyvtár őre. Tanít 3 év óta. 6. Keszthelyi Endre, kegy. rendi tag; tanította a magyar nyelvet és irodalmat az 5. 6. 7. 8., a német nyelvet a 7. s a philosophiát a 8. osztályban, heti 18 órában. A VIII. oszt. főnöke. A „Gyakorlóiskola" vezetője és az ifj. nagyobb könyvtár őre. Tanít 18 év óta. 7. Kövessy Kálmán, kegy. rendi tag; a magy. történelmi társ. rendes tagja; tanította a történelmet 3. 8., a mennyiségtant 2. 3. 4. osztályban, heti 17 órában. A III. oszt. főnöke. Tanit 18 év óta. 8. Matter János, kegy. rendi tag; tanította a latin nyelvet 7. 8., a görög nyelvet 8. osztályban, a történelmet a 4. oszt.-ban, heti 18 órában. Tanit 4 év óta. 9. Mészáros József, kegy. rendi tag; tanította a vallástant 1. 3. 4., a magyar és latin nyelvet az 1. osztályban, heti 19 órában. Az I. oszt. főnöke, algymn. hítelemző. Tanít 14 év óta. 10. Pflanezer Gábor, világi, az orsz. középisk. tanáregyesület s a kir. magy. term. tudom. társ. rendes tagja; tanította a rajzoló mértani az 1—4. és a szépírást 1. 2. oszt.-ban, heti 12 órában. A rajzterem szerelvényeinek őre. Tanit 18 év óta. 11. Pongráez Adolf, világi, tanította a tornázást 1—8. oszt.-ban, heti 16 órában. A tornaterem szerelvényeinek őre. Tanít 21 év óta. 12. Popini Albert, kegy. rendi tag. tanította a német nyelvet 3. 4. 5. 6., a latin nyelvet a 4. oszt.-ban, heti 19 órában. A IV. oszt. főnöke. Tanit 1 év óta. 70 13. Poór János, kegy. rendi tag; tanította a mennyiségtant 1. 5., a földrajzot 1., a természetrajzot 4. 5. 6. osztályban, heti 19 órában. Az V. oszt. főnöke. A természetrajzi szertár és a vegytani laboratórium szerelvényeinek őre. Tanít 2 év óta. 14. Vörös Mátyás, kegy. rendi tag; tanította a görög nyelvet 5. 7., a történelmet 5. 6. 7. osztályban, heti, 18 órában. A VII. oszt. főnöke, az egyházi ének vezetője. Tanít 9 év óta. b) Felekezeti hittanárok 1. Hoffmann Mór, világi, oki. főgymn. tanár, tanította az izr. vallású hittant 1—6. oszt.-ban, heti 6 órában. Tanít a főgymnasiumbau 9 év óta. 2. Hütter Lajos, evang. lelkész, tanította az ágost. evang. liitv. tanulókat, heti 2 órában. Tanít az intézetnél 7 év óta. 3. Matolcsi István, evang. reform, lelkész; tanította a helv. v. tanulókat heti 2 órában. Tanít az intézetnél első évben. 4. Dr. Neumann Ede, főrabbi; tanította az izr. vallástant a 7. és 8. osztályban, heti 2 órában. Tanít az intézetnél 6 év óta. 5. Pavlekovics Methód, gör. kel. vall. lelkész; tanította a gör. kel. vallású tanulókat, heti 2 órában. Tanít a főgymnasiumnál 12 év óta. e A rendkívüli tantárgyak tanárai. 1. Popini Albert, kegy. rendi tag; tanította a franczia nyelvet a kezdőknél és a haladóknál heti 4 órában. 2. Keszthelyi Endre, kegy. rendi tag; tanította a gyorsírást kezdők és haladóknál heti 4 órában. 3 Venczel Rezső, világi, tanította a zenét heti 4 órában. A zeneiskola szerelvényeinek őre. 4, Vörös Mátyás, kegy. rendi tag; tanította a műéneket heti 4 órában. Az énekiskola szerelvényeinek őre. III. Első osztály. Osztályfőnök: MÉSZÁROS JÓZSEF. Vallástan. Hetenkint 2 óra. Az ember rendeltetése és végczélja. A hit. Az apostoli hitvallás. Isten tiz parancsolata. Az anyaszentegyház öt parancsolata. A keresztény igazság. A malaszt eszközei: a szentségek és az imádság. — Tankönyv: Egri középkatekizmus. Eger. 1882. Tanár: Mészáros József. Magyar nyelv. Het. 6 ó. Olvasásra, elemzésre, meg a tartalom elmondásának gyakorlására kisebb elbeszélések, leirások, történelmi elbeszélések a görög, a római, a magyar történelem őskorából és az első magyar századok történetéből. Ezeken kivlil a helyes kiejtés, hangsúlyozás, általában az előadás gyakorlására kisebb történelmi elbeszélő és nemzeti lyrai költemények. Nyelvtani anyag; A szóhangok és betiik. A hangváltozások. A szók. A tő és a rag. A rag és a képző. A beszédrészek. A mondatrészek. Az ige és az ige ragozása. A mondatrészek értékeinek bővebb kifejtése. A beszédrészek alakulása mondatrészekké a ragok és névutók különféle értékei szerint. A határozók ismertetése különös tekintettel az állitmány jelentésének kiegészítésére. A mondatszerkesztés gyakorlása. Előkészítés az igetanhoz. A képzés. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Ihász-Mayer, Magyar Nyelvtan. Budapest, 1883. Szvorényí József. Olvasmányok I. r. Budapest, 1884. Tanár: Mészáros József. Latin nyelv. Het. 7 ó. A betiik felosztása és kimondása: a hangzók és a mássalhangzók felosztása és változásai: a szótagok elválasztása. Olvasás. — A beszédrészek. Az ige cselekvő és szenvedő jelentő-módjának jelene és fölszólító módja. A névszók. A névejtegetések. A fokozás. — A névejtegetések kiegészítése a rendhagyó- és a görög-ejte-getésii nevekével. A fokozás kíegészitése a határozók ismertetésében a fokozott melléknévi határozókkal. — A praepositiós casusok, és jelentés szerinti értékeik. A névmások. A számnevek. A nemek szabályai. Előkészítés az igetanhoz. Gyakorló könyvből: Rónia története 21 fej. és 10 mese könyv nélkül. Hetenkint egy iskolai Írásbeli dolgozat. — Tankönyv: Szepesi-Tóth Latin alaktan I. r. Budapest. 1887. Tanár: Mészáros József. Földrajz. Het. 4 ó. A magyar állam és Európa többi részeinek leírása; a magyar alföldek, a Duna és Dráva, továbbá a Dráva és Száva köze és a magyar felföldek hegy- és vízrajza, megyéi, nevezetesebb 72 városai és lakóínak ismertetése, nemkülönben az egyes vidékekre jellemző, hasznos vagy káros természeti tárgyaknak szemléltető leirása. Európa többi részeinek leírásainál Európa hegy- és vízrajza, éghajlata, politikai felosztása, állat- és növényvilága, fontosabb közetek és ásványok ismertetése. Európa egyes országai és nevezetesebb városai. Térkép vázlatok készítése. — Tankönyv: Visontay-Borbás. A magyar állam s Európa többi részeinek földirata. Budapest, 1887. Tanár: Poór János. Számtan. Het. 3 ó. A tizedes számrendszer; a római számjegyek ismertetése; a négy számolási alapmivelet nevezetlen és megnevezett egész számokkal, kiváló tekintettel a fejszámolásra; egyenlőségek: áttételi törvény; váltás; összevonás; törzsszám, tényezőkből összetett szám, viszonylagos törzsszám; a számok oszthatósága; a legnagyobb közös osztó; a legkisebb közös osztandó (többes); a közönséges törtszám; a törtek átalakítása; számolási mtiveletek közönséges törtekkel: — Tankönyv: Dr. Lutter Nándor. Közönséges számtan I. r. Budapest, 1877. Tanár: Poór János. Rajzoló mértan. Het. 3 ó. Planimetriai elemek: a pont, a vonalak szerkesztése, iránya és elnevezése, ugyanezekkel a négy számolási mivelet; a párhuzamos és az eltérő vonalak; a szögek, ezeknek hány-félesége és mérése szögmérővel; a szabályos és szabálytalan három-, négy és többszögek szerkesztésének különféle módja, elnevezése szögeik és oldalaik szerint; a hasonlóság és összeillőség; az ivvonalak és ezek osztása mértanilag; a kör és ennek nevezetesebb vonalai; a kerülék és még néhány fontosabb görbe vonal ismertetése és szerkesztése; terület-és térfogat számitások. Az egyenes és hajlott vonalak alkalmazása a görög, római, mór és byzanti mozaik sik ékítmények rajzolásánál. — Tankönyv: Landau Wohlrab Rajzoló geometria. Tanár: Pflanczer Gábor. Szépírás. Het. ló. — Tanár: Pflanczer Gábor. Tornázás. Het. 2 ó. Szabad és rendgyakorlatok; közös kezdő-gyakorlatok (többnyire függő eszközökön) és az ugrás különféle nemei. — Tanár: Pongrácz Adolf. Második osztály. Osztályfőnök: KELLER JÁNOS. Vallástan. Hetenkint 2 óra. A ker. kath. anyaszentegyház szertartásainak és szokásainak magyarázata. — Tankönyv: A ker. kath. anyaszentegyház szokásai és szertartásai. Veszprém, 1883. Tanár : Csintalan Pál. Magyar nyelv. Het. 5 óra. Mondattan; egyeztetés, szóvonzat, szórend ; összetett mondatok, mellé és alárendelt mondatok viszonyai; körmondatok ; szóképzés, szócsoportok; szóösszetétel. Elbeszélő prózai és költői olvasmányok tartalmi magyarázása s azok tartalmának szabadon való elbeszélése; emlézés, szavalás. Kéthetenkint egy írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Ihász-Mayer Magyar nyelvtan. Budapest, 1883. Szvorényi József. Olvasmányok II. r. Budapest, 1878. Tanár: Keller János. Latin nyelv. Het. 7 ó. Az alaktan befejezése, főleg: genusszabályok, a teljes cselekvő, szenvedő és deponens igeragozás; az igék múltja és supinuma; rendhagyó, hiányos- és személytelen igék; 75 szóképzés, szócsoportok összeállítása; fordítás, elemzés. Hetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Szepesi-Budavári Latin alaktan II. r. Budapest, 1877. Tanár: Keller János. Földrajz. Het. 4 ó. A Földközi-tenger medenczéjét környező országokon kivtil Európa, Ázsia, Afrika többi országai, Amerika és Ausztrália-Polynesia természeti viszonyainak ismertetése: városok és vidékek néprajza, a lakosok főbb foglalkozása, a feltűnőbb föld, és kőzetnemeknek, jellemzőbb állat- és növényfajoknak lehetőleg szemléltető leírása. — Tankönyv; Visontai-Borbás, Egyetemes földirat. Budapest, 1885. Stieler-Gönczy Iskolai atlasz. Tanár : Csintalan Pál. Számtan. Het. 4 ó. A négy alapmivelet közönséges törtekkel; számolási rövidítések, az u. n. számolási miveletek korlátolt pontossággal ; az arányosság fogalmának fejtegetése; az egyszerű és összetett hármasszabályhoz tartozó feladatok megfejtése az arány latok tana szerint; az olasz számolásmód; a lánczszabály és száztóli számítás. — Tankönyv : Dr. Lutter Nánd. Közönséges számtan II. r. Budapest, 1881. Tanár: Kövessy Kálmán. Rajzoló mértan. Het. 3 ó. Stereometriai elemek, a sík és térbeli egyenes; a testszögek ; az egyenes és hajlott felületű mértani testek ismertetése, szerkesztése adott méretekben a hasonlóság és egybeillőség alapján ; a testek hálózatának készítése; a testek felületének és köbtartalmának kiszámítása. Sik ékítmények rajzolása a sym-metria felhasználásával. — Tankönyv: Landau-Wohlrab : Rajzoló geometria II. r. Tanár: Pflanczer Gábor. Szépírás. Het. ló. — Tanár: Pílanczer Gábor. Tornáz ás. Het. 2 ó. Rendgyakorlatok; egyszerű és összetett könnyebb szabadgyakorlatok kézlőve] és botokkal, közösen I. és II. fokú gyakorlatok függő támasz eszközökön; magas- és távugrások-— Tanár: Pongrácz Adolf. Harmadik osztály. Osztályfőnök: KÖVESSY KÁLMÁN. Vallástan. Hetenkint 2 óra. Az isteni kinyilatkoztatás története a világ teremtésétől a Megváltó eljöveteléig. — Tankönyv: Róder Alajos, Bibliai történet I. r. Ószövetség. Budapest, 1871. Tanár: Mészáros József. Magyar nyelv. Het. 3 ó. A nyelvtan rendszeres áttekintése; a hangsúlyos verselés ismertetése; összefüggő történeti olvasmányok ; elbeszélő költemények. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat az iskolai olvasmánynyal kapcsolatban. — Tankönyv : Ihász-Barbarics Magyar nyelvtan; Budapest, 1886. Szvorényi József Olvasmányok 111. r. Budapest, 1884. Tanár: Csintalan Pál. Német nyelv. Het. 4 ó. Név- és igeragozás; a szóképzés elemei ; a mondatrészeknek, a fő- és mellékmondatoknak megkülönböztetése ; szótanulás az olvasmánynyal kapcsolatban és tárgyi csoportokban; szóbeli fordítás németből magyarra és magyarból németre; kisebb költői darabok betanulása. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. Tankönyv: Hotfmann Mór, Német nyelvtan I. r. Budapest, 1884. Tanár: Popini Albert. 74 Latin nyelv. Het. 6 ó. szókötés: az egyeztetés ek, esetvonzatok ; az elöljárók, névmások használata, infinitivusi és participalis szerkesztések, gerundivum, gerundium és supinum használata példamondatok fordításával. Összefüggő olvasmányul Livius történeteiből, a királyok korából 20 fejezet és 14 Phaedrus-mese. Hetenkint egy írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Szepesi-Tóth, Latin szókötéstan. Budapest, 1880. Eliscker József. Latin olvasókönyv. Budapest, 1880. Tanár: Karsay János. Történelem. Het. 4 ó. Magyarország története tekintettel a társadalmi viszonyok fejlődésére. — Tankönyv: Mangold Lajos. A magyarok története. Budapest, 1883. Tanár : Kövessy Kálmán. Physikai földrajz. Het. 2 ó. Halmazállapotok, nehézség szabadesés, víz, levegő, melegség, világosság, elektromosság, mágnesség, a foldfelület physikai jelenségei; a föld mint csillag, mozgása; a naprendszer és az álló csillagok. — Tankönyv: Heller Ágost, Physikai földrajz, Budapest, 1884. Tanár: Csernus László. Számtan. Het. 3 ó. Az egyszerű és összetett kamatszámolás; határidőszámolás; ráfizetmény; állampapírok; biztosítási ügy; váltók; egyszerű és összetett lerovat; göngysúly; társaságszabály ; elegyités-szabály. — Tankönyv: Dr. Lutter Nándor, Közönséges számtan III. r. Budapest, 1881. Tanár: Kövessy Kálmán. Rajzoló mértan. Het. 2 ó. A szerkesztő sikmértan; az egye nes vonalú sík idomok másolása és szerkesztése adott méretekben az egybeillőség és hasonlóság alapján; merőleges és párhuzamos egyenesek symmetrialis mértani szerkesztése ; távolságok és szögek aránya és osztása ; kisebbített mértékek ismertetése és alkalmazása a szögek szerkesztésénél és az idomok másolásánál; Pythagoras tantétele ; síkidomok átalakítása és osztása egyszerű képletekben kifejtve ; kisebb területek felmérése és rajzolása; a térkép-rajzolás elemei. A görög, arab és renaissance, maander-díszitmények összetettebb alakjai : styli-zált levél- és virágidomok szinezett rajzolása. — Tankönyv: Dr. Császár Károly, Szerkesztő planimetría I. r. Budapest, 1880. Tanár : Pflanczer Gábor. Tornázás. Het. 2 ó. Szabad- és rendgyakorlatok kézlővel és botokkal, közösen I. és II. fokú gyakorlatok függő támaszeszközökön; magas és távugrások. Tanár: Pongrácz Adolf. Negyedik osztály. Osztályfőnök: POPINI ALBERT. Vallástan. Het. 2 ó. Az isteni kinyilatkoztatás történetének folytatása: Előkészület a Megváltó eljöveteléhez; keresztelő szent János tanitása és élete ; a Megváltó és a Megváltás története; az anyaszentegyház alapitása és terjedése az l. században ; az apostolok cselekedetei. — Tankönyv: Róder Alajos Bibliai történet II. r. Újszövetség, 1881. Tanár : Mészáros József. Magyar nyelv. Het. 4. ó. Irálytan: az irálytan segédeszközei ; az elmélkedés és eszmekötés; érteményezés, részelés, felosztás és bővítés ; körmondatok készítése ; irálykellékek ; választékosság ; a képletek és alakzatok ; a hangsúlyos és ütemes verselés ; az antik-idő- 75 mértékes verselés. Nagyobb epikus olvasmányul Arany János Toldija; kisebb költői darabok alaki elemzése; prózai olvasmányok : leirások, élet- és jellemrajzok. Kéthetenkint egy Írásbeli házi dolgozat.—Tankönyv: Névy László, Stilisztika I. r. Budapest, 1880. Lehr Albert, Arany János Toldija. Budapest, 1880. Tanár : Janky Károly. Német nyelv. Het. 3 ó. Alaktani ismétlések után szócsalád, szóképzéstan és a teljes mondattan; rokon alakú és rokon értelmti szók szó- és mondatcsoportokban. Prózai és költői darabok olvasása, f\'orditása és elemzése s néhány költői darab beemlézése. Szótanulás. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Hotfmann Mór, Német nyelvtan és Olvasókönyv II. r. Budapest, 1882. Tanár: Popini Albert. Latin nyelv. Het. 6 ó. Mondatkötéstan ; az idők és módok használata; a mellé- és alárendezés részletesen; feltétes, kérdő és körmondatok; oratio recta et obliqua; prosodia és metrika. Összefüggő olvasmányul Livius történeteiből, a köztársaság kezdete (8 caput); a plebeiusok és patríciusok egyenetlenkedése (17 caput); a köztársaság korából : 7. Phaedrusmese. 3. Szemelvény Ovidiusból. Hetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat — Tankönyv: Szepesi-Tóth, Latin mondatkötéstan II. r. Budapest, 1886 Elischer József, Latin olvasókönyv Budapest, 1880. Tanár: Popini Albert. Történelem. Het. 3 ó. A hajdankori népek rövid ismertetése; a görögök és rómaiak története a császárság megalapításáig; a társadalmi élet és miveltségi viszonyok vázlata. — Tankönyv: Vaszary Kolos, Világtörténelem I. r. Budapest, 1880. Jausz Gy., Történelmi atlasz I r. Tanár: Matter János. Természetrajz. Het. 3 ó. Ásványtan. A chemia alapfogalmai; az ásványok physikai és alaki tulajdonságai; a chemiai összetételre alapított 5 főosztály ismertetése s ezekből az ásvány rendszer megalapítása fővonásokban ; az ásványok részletes leírása. Kőzettan: az egyszerű kőzetek megismertetése ásványtani alapon s az összetett kőzetek általánosan elterjedt, nevezetesebb fajai. Á geologia alapvonalainak ismertetése. — Tankönyv: Dr. Eoth Samu, Ásvány-, kőzet- és földtan. Budapest, 1885. Tanár: Poór János. Mennyiségtan. Het. 3 ó. Bevezetés a betliszámtanba; a négy alapmivelet egész- és törtszámokkal; a számok oszthatósága; a mértani haladvány; elsőfokú egyenletekegy ismeretlennel; aránylatok. — Tankönyv: Mocnik-Klamarik-Wagner, Algebra. Budapest, 1884. Tanár: Kövessy Kálmán. Rajzoló mértan. Het. 2 ó. A szerkesztő sikmértan; görbe-vonalu idomok; a húr és érintő ; a körben előforduló szögek tételei; a be- és körülirt egyenes vonalú idomok az ide tartozó tételekkel; két kör relatív fekvése; szerkesztések arányos távolságokkal Euklydes szerint; a kör osztása Renaldi közelitő módszere nyomán; a körök mint hasonló idomok és ezekre vonatkozó tételek; az ellypsis, hyperbola, parabola, ezek tengelyei, vezetősugarai, deréklői, érintők; tő- és iránykörök; körlefejtők, cykloisok, epicykleisok, hypocylois, csigavonalak stb., ezek mértani szerkesztése és tételei. Egyszerűbb épületek homlok- és alaprajzának, ugy metszeteinek megismertetése; oszlopfők és talapzatok szerkesztése. Vognola rendszere után; góth 76 mérivek és rosctták szerkesztése és különféle gyliriifonadékos szalag-diszitmények színezett rajzolása stylszerii ismertetéssel. — Tankönyv: Dr. Császár Károly. Szerkesztő planimetria II. r. Budapest, 1880. Tanár: Ptlanczer Gábor. Tornázás. Het. 2 ó. Kendgyakorlatok; összetett szabadgyakorlatok szerelvényeken: a tám-, függés-, fellendülés-, lengés-, forgásgyakorlatok, magas- és távugrások. Tanár: Pongrácz Adolf. Ötödik osztály. Osztályfőnök: POÓR JÁNOS. Vallástan. Hetenkint 2 óra. A katk. egély igazságának bizonyítása. — Tankönyv: Dr. Wapler. A katk. egély tankönyve I. r. Budapest, 1882. Tanár Csintalan Pál. Magyar nyelv. Het. 3 ó. Az Írásművek szerkesztésének általános szabályai. Költői olvasmányul: Arany János balladái; prózai olvasmányok: leirások, jellemrajzok, elbeszélések, beszélgetések, kisebb értekezések Havonkint egy írásbeli házi dolgozat. — Tankönyv: Névy László, Stilisztika II. r. Budapest, 1880. Gregus Ágost, Arany J. balladái. Budapest, 1880 Tanár: Keszthelyi Endre. Német nyelv. Het. 3 ó. A nyelvtani ismeretek ébrentartása mellett olvastattak válogatott románczok Herder Cidjéből és egyes prózai szemelvények: ugyanezek fordítása, elemzése és részben enilé-zése; német idiotismusok és synonymumok magyarázata, csoportosítása és emlézése. Fordítások magyarból németre. Havonkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: G. Heinrich, Deutsches Lehr- und Lesebuch I. B. Budapest, 1882. Herder Cidjének Reclam-féle kiadása. Tanár: Popiní Albert. Latin nyelv. Het. 6 ó. Kellő alak- és mondattani ismétlések mellett olvastatott Livius XXI. könyve a szükséges nyelvi és tárgyi magyarázatokkal. A római hadügy. A költői olvasmányokra való tekintetből tárgyaltatott a prosodia és metrica; olvastattak dactylicus sorok, Dionysius Cato erkölcsi mondatainak nagy része; Ovidiusból: Az idő hatalma a négy korszak. Bírvágy. Árion. Scytha tél. Vulgus amicitias utilitate probat. Phaedrusból: Leo senex, aper, taurus et asinus. — Cicada et noctua. — Simonides. — Kéthetenkint egy írásbeli iskolai dolgozat és extemporale. — Tankönyv: Bartal-Malmosi, Titi Livii ab urbe condita I. XXI. et XXII. Budapest, 1880. Siebelis Szamosi, Tiro-cinium poeticum Budapest, 1883. Tanár: Keller János. Görög nyelv. Het. 5 ó. Alaktau: a főnevek, melléknevek, névmások és számnevek ragozása; határozók w végzetii rendes igék haj -litása; a tiszta, néma és folyékony törzsű igék időképzése; szótanulás. A tárgyalt anyagnak megfelelő önálló mondatoknak és 15 Aesopusi mesének fordítása és elemzése. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat és extemporale. — Tankönyv: Szamosi János, Görög nyelvtan. Budapest, 1881. Mészáros Nándor Görög olvasókönyv. Buda, 1873. Tanár: Vörös Mátyás Történelem. Het. 3 ó. Az ókor befejezése a római császárság történetével és a kereszténység megalapításával és emelkedésével; közép-kor: a barbárok betelepedése a nyugati birodalomba: a moha-medanismus: a nyugati császárság megújítása; uj népek bevándorlása 77 és megtelepedése ; a hűbériség; a császárság és pápaság küzdelme ; keresztes hábornk; a középkori intézmények bomlása. — Tankönyv: Vaszary Kolos. Világtörténelem I -II. r. Budapest, 1882. Jausz Gy. Történelmi Atlasz I—II. r. Tanár: Vörös Mátyás. Természetrajz. Het. 2 ó. Növénytan. Néhány leginkább öszszel található növényfaj leirása után a növénytan rövid története Linnéig; Linné rendszere; a virágtalan növények; moszatok, gombák, mohok, edényes virágtalanok; a virágos növények: nyitvatermők, egy-és kétszikliek; szövet-, alak-, élet- és rendszertan. — Tankönyv: Dr. Rotk Samu. A növénytan alapvonalai. Budapest, 1885. Tanár: Poór János. Mennyiségtan. Het. 4 ó. Algebra. Hatvány- és gyökmennyiségek tevőleges egész számokkal; kéttaguaknak magasabb positiv egész hatványai; Pascal-féle háromszög: a binominalis tétel; az arith-metikai haladvány ; a gyökök ; a négyzetek négyzetgyöke ; az irrationalis négyzetgyök; az imaginarius négyzetgyök; négyzetes egyenletek egy ismeretlennel; számműveletek négyzetgyökökkel; a köbgyök ; elsőfokú egyenletek több ismeretlennel. Mértan. Sikmértan. — Tankönvv : Mocnik-Klamarik-Wagner. Algebra. Budapest. 1881. Mocnik-Klamarik-AVagner, Geometria Budapest, 1883. Tanár: Poór János. T o r n á z á s. Het. 2 ó. Szabad- és rendgyakorlatok kézlővel és botokkal; csapattornázás; I. II. és Ill-ad fokú gyakorlatok különféle eszközökön ; ugrások rúddal, bakon és lovon. — Tanár : Pongrácz Adolf Hatodik osztály. Osztályfőnök: KARSAY JÁNOS. Vallástan. Hetenkint 2 óra. Kath. hitágazattan. — Tankönyv: Dr. Wapler. a kath. egély tankönyve. Budapest, 1880. Tanár: Csintalan Pál. Magyar nyelv. Het. 3 ó. A rhetorikai műfajok: történetírás, értekezés és szónoklat elmélete : megfelelő müvek olvasása és taglalása ; költői olvasmányul Shakspeare Coriolanusa, ennek tartalmi magyarázata mellett a drámai szerkezet szabályai. Havonkint egy Írásbeli házi dolgozat. — Tankönyv: Névy László, Rhetorika. Budapest, 1885. U. a. Olvasmányok. Budapest, 1886. U. a. Shakspeare Coriolanusa. Budapest 1886. Tanár: Keszthelyi Endre. Német nyelv. Het. 3 ó. Mondattani ismétlések és idiotísmu-sok tanulása mellett olvastattak balladák és egyes prózai szemelvények. Havonkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv G. Heinrich, Lehr- und Lesebiich I. B. Budapest, 1882. Heinrih G. Német balladák és románczok. Budapest, 1879. Tanár: Popíni Albert. Latin nyelv. Het. 6 ó. Nyelv- és mondattani ismeretek folytonos gyakorlása mellett olvastatott: Livii ab Urbe condita lib. XXII. Ciceronis oratio de imperio Cn. Pompei. Vergilii Aeneidos lib. II. Tárgyi és tartalmi magyarázatok. A rómaiak hadügye és államélete a szükséges históriai és mythologiai ismeretekkel. A prosodiai és metrikai ismeretek kibövittettek, Kéthetenkint egy Írásbeli dolgozat és extem-porale. — Tankönyv: Bartal-Malmosi, Titi Livii ab urbe condita 1. 78 XXI. et XXII. Budapest, 1880. Veres Ignácz, Vergilius. Budapest, 1880. Klotz, Cicero. Lipcse 1883. Tanár; Karsay János. Görög nyelv. Het. 5 ó. Az alaktan egészben, a mondattan főbb részleteiben. Jelesebb különálló mondatok és összefüggő olvasmányok fordítása görögből magyarra és viszont. Fordíttatott Aesoplms-féle mese 30. Xenophon Cyropaediájából az ifjabb Cyrus neveltetése. Az I. II. III. IV. könyvből szemelvények. Socrates nevezetességeiből néhány részlet. Réthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Szamosi János, Görög nyelvtan. I. r. alaktan. II. r. Mondattan. Budapest, 1881. Sckenkl-Horváth. Chrestomathia Xenophonból. Budapest, 1883. Tanár: Karsay János. Történelem. Het. 3 ó. A renaissance és a nagy felfödözések; a reformatio és ellenreformatió; vallásháborúk; a nagyhatalmak meg-alakusa és az állami élet kifejtése; a fejedelmi absolutismus kora, a demokratikus mozgalmak; a franczia forradalom és Napoleon kora. — Tankönyv: Vaszary Kolos, Világtörténelem III. r. Budapest, 1883. Jausz Gy., Történelmi atlasz III. r. Tanár: Vörös Mátyás. Természetrajz. Het. 3 ó. Állattan. Altalános állattan; előismeretek ; az állatok szervei és szervrendszerei; a kültakaró; a mozgás és szervei; az érzés és szervei; az anyagcsere; a szaporodás; az állati szervek berendezése alapján az állatkörök megismertetése, rendszerezése; az egyes typusok általános és részletes jellemzése s egyes osztályok főbb képviselőinek leírása, különös tekintettel hazánkra s a közéletben gyakoribb állatéleti jelenségekre. — Tankönyv: Dr. Roth Samu. Az állattan alapvonalai. Budapest, 1882. Tanár: Poór János. Mennyiségtan. Het. 3 ó. Algebra: hatvány-és gyökmennyiségek tagadó és törtkitevőkkel; számrendszerek; logarithmusok tana és a műveleti szabályok. Mértan: síkháromszögtan és alkalmazása: a tömör-mértan főbb tételei és a szögletes testek mérése. — Tankönyv: Mocnik Klamarik-Wagner, Algebra. Budapest, 1884. MocnikKlamarik-Wagner, Geometria. Budapest, 1883. Tanár: Csernus László. Tornázás. Het. 2 ó. Rendgyakorlatok helyben és menetközben, összetett szabadgyakorlatok, I. II. és Ill-foku gyakorlatok különféle eszközökön, ugrások rúddal, bakon és lovon. — Tanár: Pongrácz Adolf. Hetedik osztály. Osztályfőnök: VÖRÖS MÁTYÁS. Vallástan. Het. 2 óra. K kath. erkölcstan. — Tankönyv: Dr. Wapler. A kath. erkölcstan. Budapest, 1881. Tanár: Csintalan Pál. Magyar nyelv. Het. 3 ó. A költészettan szabályainak áttekintése, a költői műfajok elmélete, tekintettel történeti fejlődésükre, ugyanazok tartalmi és alaki magyarázata. Havonként egy írásbeli házi dolgozat. Tankönyv : Verbőczy István, Költészettan. Pécs, 1878. Névy László, Olvasmányok. Budapest, 1879. Tanár: Keszthelyi Endre. Német nyelv. Het. 3 ó. Goethe Hermann und Doretheájának és Schiller Wilhelm Tell-jének fordítása, elemzése, tárgyi és szerkezeti magyarázata. Német közmondások, idiotismusok és synonymumok csoportosítása és elemzése. Havonkint egy írásbeli iskolai dolgozat. — Tan 79 könyv: P. Thewrevvk Árpád, Német tan- és olvasókönyv II. r. Budapest, 1873. Goethe Hermann und Dorotheájának és Schiller Wilhelm Telijének Reclam-féle kiadása. Tanár: Keszthelyi Endre. Latin nyelv. Het. 6 ó. Hang- és alaktan ismétlésekkel párhuzamban olvastatott alaki és tárgyi magyarázatok mellett, — utóbbi főkép az irodalomtörténetből — Cic. in Catilinam III. Pro Arch. p. Vergilius Aeneisének hasonló iránvu és prosodiai magyarázatokkal kisért III. IV. és V. éneke. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Köpesdy Sándor, Cicero, Budapest, 1882. Veress Ignácz, Vergilius. Budapest, 1882. Tanár: Matter János. Görög nyelv. Het. 5 ó. Alak- és mondattani magyarázatokkal kisérve olvastatott s tárgyilag fejtegettetett Homeros Odysseajának I. és II. éneke és egyes szemelvények Herodotos müveiből. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv: Abel Jenő, Homeros Odes-seaja, Budapest, 1881. Dávid István. Szemelvények Herodotos müveiből. Budapest, 1880. Tanár: Vörös Mátyás Politikai földrajz. Het. 2 ó. Európa, Ázsia és Amerika független államainak történelme, természeti leirása, ipara, kereskedelme és állami szervezete, lakosai vallás és nemzetiség tekintetében, alkotmánya, honvédelmi és gyarmatügy, viszonyai, tekintettel azon történeti főbb jellegekre, melyek századunkban a közéletre befolyással voltak. — Tankönyv: Scholtz Albert, Politikai földrajz. Budapest, 1883. Tanár: Vörös Mátyás. Természettan. Het. 4 ó. Altalános tulajdonságok; az erő fogalma; a szilárd, folyékony és légnemű testek egyensúly- és mozgástana ; a rezgő mozgás törvényei; hang- és fénytan. — Tankönyv: Fehér Ipoly, Kísérleti természettan Budapest, 1882. Tanár : Csernus László. Mennyiségtan. Het. 3. ó. Algebra: a másodfokú egyenletek teljes elmélete; a másodfokuakra visszavezethető felsőbb fokú egyenletek; a haladványok s ezek alkalmazása a tőke-, lakosság felszaporodásra stb., a végtelen mértani lialadvány. Mértan : Tömörmértan: — Tankönyv: Mocnik-Klamarik-Wagner, Algebra. Budapest, 1883. Tanár: Csernus László. Tor n ázás- Het. 2 ó. Szabad- és rendgyakorlatok kézlővel, és botokkal; csapat tornázás; I. II. és III. fokú gyakorlatok különféle eszközökön; ugrások rúddal, bakon és lovon. — Tanár: Pongrácz Adolf Nyolczadik osztály. Osztályfőnök: KESZTHELYI ENDRE. Vallástan. Hetenkint 2 óra A kath. Egyház története. — Tankönyv: Dr. Wapler. A kath. egyház története. Budapest, 1881. Tanár: Csintalan Pál. Magyar nyelv. Het. 3 ó. A magyar irodalom fejlődésének áttekintése kapcsolatban a művelődés történetével s tekintettel Magyarország oknyomozó történetének előadására; a régibb irodalomnak Bessenyeiig rövid tárgyalása után főleg az ujabb irodalom tüzetesebb ismertetése, a nevezetesebb irodalmi jelenségek méltatása s a főbb irányok megjelölése. Havonkint egy írásbeli házi dolgozat. — Tan- 80 könyv: Beöthy Zs. A magyar nemzeti irodalom ismertetése, I. r. Budapest, 1883. II. r. Budapest, 1881 Tanár: Keszthelyi Endre. Német nyelv. Het. 2 ó. Goethe Iphigenia auf Taurisának olvasása, fordítása, elemzése és fejtegetése; a német irodalom vázlata; német idiotismusok és synonymnmok csoportosítása és elemzése. Havon-kint egy Írásbeli iskolai dolgozat — Tankönyv: P. Thewrewk A. Német tan- és olvasókönyv II. r. Budapest, 1873. Tanár: Janky Károly. Latin nyelv. Heti 5 óra. Tananyag: Horatii Carm. lib. I. 1. 2. 3. 4. 11. 12. 14 20. 22. 24 II. 3. 10. 13. III. 1.-2 6. 30. IV. 3. Carmen seeulare. Epod 2. 7. 13. Sat. I. 1. 4. fl. II. 6. Epist. I. 1. 4. 9. 20. Tacitus Annaleseibó\'l I. k. 45 fejezet. Tk.: Bartal-Malmosy Horatii Flacci Opera oninia. Budavári József.- Tacit\'i Annales 1. I. Tanár: Matter János. Görög nyelv. Het, 4 ó. Olvastatott valamint nyelvi és tárgyi magyarázatokkal értelmeztetett Plató Apologiája és szemelvények Homer Iliásának 1. 3. és 4 énekéből. Tankönyv: Csengery Homerosa. Kéthetenkint egy Írásbeli iskolai dolgozat. — Tankönyv : Szamosi János Plató Socrates védelme. Budapest, 1880 Tanár : Matter János. Történelem. Het 3 ó. Magyarország oknyomozó története a honfoglalástól 1848-ig tekintettel az állam- és műveltségi viszonyok fejlődésére és a főbb kútfőkre; megfelelő földrajziak. — Tankönyv: llibáry József, Magyarország oknyomozó történelme. Budapest, 1878. Helmár Ágost Történelmi térkép. Pozsony, 1878. Tanár: Kövessy Kálmán. Természettan. Het. 4 ó. Hőtan; delejesség ; villamosság; a vegytan legegyszerűbb tételei, és a Kosmographia elemei. — Tankönyv : Fehér-Ipoly, Kísérleti természettan. Budapest, 1882. Kruesz-Fehér. A vegytan alapvonalai. Budapest, 1879. Tanár: Csernus László, Mennyiségtan. Het. 2 ó. Algebra; a határozatlan egyenletek elmélete ; a kapcsolástan elemei ; a kéttagú tantétel. — Tankönyv : Mocnik-Klamarik-Wagner, Algebra Budapest, 1884. Tanár: Csernus László. Bölcsészeti előtan. Het 3 ó. Psychologia ; a lelki életről általában ; a lelki jelenségek főbb csoportjai; érzetek, képzetek, a tudat, a tudat és képzetek tüneményei, kedélymozgalmak, a mozgások tüneményei. Logika : előismeretek ; a logikai gondolkodás fejlődése ; az általános és a rendszeres gondolkodás formái; a tudományok felosztása és a főbb módszerek — Tankönyv : Dr. Pauer Imre, Pliilo-sophiai propaedentika. I. r. A lélektan elemei. Budapest, 1882. Tanár: Keszthelyi Endre. T o r n á z á s. Het. 2 ó. Szabad- és rendgyakorlatok kézlővel és botokkal ; csapattornázás; 1. II és III. fokú gyakorlatok különféle eszközökön; ugrások rúddal,* bakon és lovon. — Tanár: Pongrácz Adolf. IV. a) A magyar nyelvből és irodalomból. V. osztályban. Isten, világ, ember. Értelmezés. — Az ősz. Leirás. — Addig verd a vasat, niig tüzes. Kifejtés. — Szilágyi és Hajmási. Elbeszélés. — A házi állatok. Állatrajz. — Mi a ballada? Magyarázat. — Az évszakok és életkorok. Párhuzam. — Éji látogatás. Mümagyarázat. — A munka nemessége. Kria. — Kedves Barátom. Levélalak. VI. osztályban. Coriolán. Jellemzés. — A történelem fontossága. Ért. — Mi és mért szükséges az iskola? Értelmezés, bizonyítás. — Kölcsey-Paraene-sise. Vázlat. — Haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog. Ért. — Mik a jó szavalás kellékei? Szónoklattani ért. — Mik a szónoki beszéd hatásának eszközei? Szón. ért. — Melyek az újkor nevezetesebb eseményei? Tört. ért. — Mért tanuljuk az állattant? Természettud. ért. — A legjelesebb magyar szónokok. Szónoklattört. ért. VII. osztályban. Mi a költészet jelentősége ? Széptani ért. — A magyarokhoz. Taglalás. — A vas szerepe. Természettud. ért. — Goethe Hermann já-ból I. Ének. Fordítás. — A lyra és epos. Megkülönböztetés. — Cserhalom. Méltatás. — Milyen regényeket olvassunk? Szépt. ért. — Coriolán tragoedia személyei. Jellemzés. — A magyar költészet történeti vázlata. Költészettani ért. — Mire tanit a természettan? Természeti, ért. VIII. osztályban. Az ősmondák jelentősége. Irodalomtört. ért. — A halotti beszéd fejtegetése. Nyelvtört, ért. — A könyvsajtó feltalálása és haszna. Mü-veltségtört. ért. — A lelki élet főbb jelenségei. Lélektaniért. — Mátyás király és kora. Korrajz. — Zrínyi és Gyöngyösi. Irodalmi összehasonlítás. — A reform-korszak jellemzése. Tört. ért. — A logieai gondolkodás kifejlődése. Logicai ért. 6 82 b) Érettségi dolgozatok. 1. Magyar dolgozat. Feladatott: a) Bajza J. hatása irodalmunkra, b) A jó regény kellékei, c) Irodalmunk hanyatlásának okai a mult században. Dolgozott 15, az a) tételt 14, a b) tételt 1; és pedig: jelesre 2, jóra 4, elégségesre 9. 2. Német dolgozat. Feladatott: A levélírás. (Blair-Kis János Rhe-torikaí leczkéi. II. k. 151. 1.) Dolgozott 15; jelesre 5, jóra 6, elégségesre 3, elégtelenre 1. 3. Latin dolgozat. Feladatott: Mátyás megválasztatik királynak i Vagáes-Schiebinger-féle Latin irályképző gyakorlatok 201. §.) Dolgozott 15; jelesre 1, jóra 8, elégségesre 5, elégtelenre 1. 4. Görög dolgozat. Feladatott: Xenophon Anabasijából lib. V. c. I. 8. pontig. Dolgozott 15; jelesre 1, jóra 7, elégségesre 7. 5. Mennyiségtani dolgozat. Feladatott: a) Az algebrából: Valaki 10 évig 1200 frtnyi évi jövedelmet akar magának biztosítani, hány egyenlő részletet kell annak évvégenkint elhelyezni 25 évig egy pénzintézetié, ha az 41/2°/o-°t ad? b) A geometriából: Mekkora sugarú gömböt, az alap átmerőjével egyenlő magasságú kúpot és hengert lehet készíteni 15-3114 kgr. vasból, ha a sliriiség 7-8? Dolgozott 15; jelesre 3, jóra 5, elégségesre 6, elégtelenre 1. V. Adatok a fogym.riasium. történetéhez az 1887—8. tanévben. A) A tanintézet beléletére vonathozó fontosabb mozzanatok. a) A tanári karban történt változások. A mult évben az intézetnél alkalmazva volt rendi tanárok közöl Cserei József a trencséni főgymna-siumhoz igazgató-tanárul — Brenner Lajos a s.-a.-ujhelyi nagygymna-siumhoz tanárul — Szabó József a kolozsvári tud. egyetem látogatása végett áthelyeztetvén, helyöket Matter János, Poór János és Popini Albert foglalták el. b) A tanév kezdete. 1887. évi aug. hó 27-én tartotta a tanári testület alakuló gyűlését, mely alkalommal a tantárgyak szétosztása az osztályfőnökök kijelölése, valamint a tananyag módszeres beosztása és a tanitás menetének egybevágó alakítása és kezelésének tüzetes megbeszélése mellett megállapittatott a tanórák rendje. A beiratások, fölvételi- pót- és javitó vizsgálatok aug. hó 30. 31. és szept. hó 1. 2. napjain történtek. Beíratott 308 tanuló, akiknek számát családi körülményeknél fogva később más tanintézetekből átjött 2 tanuló szaporította. Az ünnepélyes Veni Sancte szept. hó 4-én tartatott. A rendes tanitás szept. 6-án vette kezdetét. c) A tanitás tervében és menetében, nemkülönben a rend és fegyelem fentartásában minden részletre vonatkozólag irányadók voltak az 1883. XXX. t cz. továbbá a nmlt. vallás és közokt. m. kir. minisztérium által adott rendeletek és utasítások, nevezetesen az 1887. évi 8619. sz. a. kelt gymnasiumi tanitás terve, mihez még a tank. kir. főigazgatóságnak utasításai járultak. d) Valláserkölcsi és fegyelmi állapot. A róm. katli, ifjúság — a téli időszak kivételével — az előadások előtt 7V2 órakor, vasár- és ünnepnapokon pedig kivétel nélkül 81/a órakor sz. misét hallgatott tanárai kiséretében. A vasárnapi isteni tiszteletet lelki oktatás előzte meg két tanteremben. Hogy a vasár- és köznapi egyházi énekek összhang-zatosak és ájtatosságot emelők voltak, abban el nem hallgatható érdeme van nt. Vörös Mátyás tanár urnák, aki azokat lelkesült és lelkesítő buzgalommal vezette — és tek. Venczel Rezső zenetanár urnák, aki szabatos orgonajátékával kisérte. A naponkénti tanítást imádság előzte meg és fejezte be. — A szent gyónás- és áldozáshoz négyszer járult a r. k. ifjúság; jelen volt a szokásos húsvéti sz. gyakorlatokon, a keresztjáró és urnapi körmeneteken, továbbá I. Ferencz József; dicsőségesen uralkodó apóst, királyunk és Erzsébet királyné Ő Felségök legmagasab névnapján tartott isteni tiszteleten s kegyelettel ülte meg jun. 8-án koronázásuknak évfordulóját. 6* 84 Ő Szentségének XIII. Leo pápának 50 éves áldozári jubileuma alkalmából jan. hó 6-án Ünnepélyes sz. misét hallgatott az ifjúság. A más felekezetű tanulók részt vettek a saját vallásuk szerinti isteni tiszteletekben s vallástanukban oktatást saját felekezeti hitoktatóiktól nyertek. A felső tanhatóságilag jóváhagyott és megeröMtett iskolai rendszabályokat szept. hó 17-én a négy felső osztálynak az igazgató —a négy alsónak az osztályfőnökök ünnepélyesen kihirdették és megmagyarázták. Fegyelmi tekintetben egyes könnyelműségből eredt vétséget leszámítva semmi olyan kihágás nem fordult elő, mely komolyabb következményt vont volna maga után. e) Főigazgatói látogatás. A pécsi tankerület kir. főigazgatója ngos Mészáros Nándor, kir. tanácsos ur a tanév folytában kétszer szerencséltette intézetünket látogatásával. Az első alkalommal (nov. 12—16.) több izben meghallgatta minden egyes osztályban a tanárok előadását és a tanulók feleletét, megvizsgálta a szer- és könyvtárakat, megjelent a magántárgyak oktatásán; látogatása végeztével pedig tanácsülést tartott a tanári testülettel a tanintézet szellemi és anyagi állapota fölött; második megjelenése alkalmával (jun. 9—12.) az érettségi vizsgálatokon elnökölt. í) Jíz évvégi nyilvános vizsgálatok sorát máj. hó 26-án az ének- és zenevizsgálat nyitotta meg, mely alkalommal a tanintézet kebelében fenálló „gyakorló iskola" egész évi működéséről és a pályázatok eredményéről nt, Keszthelyi Endre tanár urnák, mint a gyakorló iskola buzgó elnökének, jelentését Pranger József 8. oszt. tanuló, mint jegyző a nagyszámú és diszes közönség feszült érdeklődése mellett olvasta fel. Az ünnepély műsora, melynek minden egyes pontja köztetszésben részesült, a következő: 1) Alkonyi dal. Mendelssohn tól. Előadja a főgym-nasiumi énekkar. — 2) Szerelmi kettős. Konti J-től. Előadja a főgym-nasiumi zenekar. — 3) Dalkeringő. Abt F-töl. Előadja a főgymn. férfikar — 4) „Boute-en trainKetterer E-től. Előadja zongorán Száz Sándor 7. oszt. tanuló. — 5) Szavalat. Előadja Tóth Károly 8. oszt. tanuló. — 6) Hegedű Solo, vonósnégyes kísérettel, Deiukard 6-től. Előadja a zenekar több tagja — 7) Magyar népdalok. Előadja a főgymn. énekkar. — 8) A pályázatok eredményének kihirdetése. — 9) Induló. Zs. E-től. Előadja a főgymn. ének- és zenekar. — 10) Disztomázás. A vallástani vizsgálatok jun hó 7-én tartattak ngos és ftdő Papp Károly, cz. kanonok, kis-komáromi esperes-plébános és püspöki biztos ur jelenlétében ; a többi rendes tantárgyból pedig osztályonként két, illetőleg három szakcsoportra osztva, jun. hó 15 —23-ig, a rendkívüli tantárgyakból jun 23-án folytak a vizsgálatok. — Az érettségiek Írásbeli része jun. hó 19—25. szóbeli része pedig u. hó 11 — 12, napjain tartatott, miről az eredmény táblázatos kimutatásban alább közölve van. A tanév junius hó 29. ünnepélyes „Te Deum"-mal záródik, amely után a bizonyítványok az os/.tályfőnökök által kiosztatnak. B) Rendkívüli tantárgyak. a) A franczia nyelvnek mint rendkívüli tantárgynak elsajátítására 17 tanuló íratta be magát. Ezek két csoportba voltak osztva : 12 kezdő és 5 haladó. A tanitásra két-két órával hetenkínt 4 óra fordíttatott 10 85 frt évi tandíj mellett. Tankönyv: Noel-Sasváry franczia nyelvtan és Atala, Rene par Chateaubríand. b) A gyorsírás e tanévben is a Gabelsberger-Markovits rendszere szerint készült tankönyv módszere után adatott elő heti két órában. A tanulók szama 28 volt. kik közöl 8 haladó és 20 kezdő; ezek a gyorsírás elemeibe vezeitettek be, amazok a magasabbfokú gyorsírás elsajátításával szabadon használták iskolai jegyzeteik készítésénél, és olvasták a „Gyakorló Gyorsíró,\'\' „Fővárosi Gyorsíró" és „Szépirodalmi Munkák" gyorsirási mezben, czimü lapokat Két legszorgalmasabb tanuló egy-egy gyorsirási könyvjutalomban részesült: Bődy Zoltán 6. oszt. t. haladó gyorsíró és Löbl Tivadar 6. oszt. t. kezdő gyorsíró. c) Az énekkar, mely 95 tagból állott négyes, vegyes és gyermekkarra volt osztva. A heti 4 órából egy a kezdőkre esett, kiknek száma 25 volt. Az ének-órák egyházi és világi darabok betanulására fordíttattak. A világi énekek és dalok egy része az énekvizsgálaton volt bemutatva: folytonos haladásának a vasár- és ünnepnapi isteni tiszteleteken adta bizonyságát az ifjúság. Halottak napja előestéjén, és május hóban a ker. jótékony nőegylet által szolgáltatott sz. misén nyilvános föllépésével és jeles alkalmi énekek előadásával aratott dicséretet a tanuló ifjúság énekkara. Az ének- és zenetanár díjazására a beiratások alkalmával az igazgató egy-egy frtot szedett énekdíj czimen minden tanulótól — a szegények kivételével. d) A zenekar ez évben is megalakult 19 működő taggal. Volt 6 első 4 másod- 3 secund- és 1 mély hegedűs, 2 fuvolyás, 2 gordonkás és 1 nagybőgős. Hetenkint 3 óra fordíttatott világi zenedarabok begyakorlására. e) A szabadkézi rajzot, mint magántárgyat, e tanévben 3 felső oszt. tanuló tanulta. Évi dija 5 frt, mely a városi pénztárba foly, de a városi tanács egy korábbi határozatából a rajztanárt e fáradságért 100 frt tiszteletdíjban részesiti. D) Gyakorló iskola. A gyakorló iskola, mint irodalmi önképzőkör, e tanévben is megalakult a kör alapszabályainak értelmében a főgymnasium négy felső osztályának tanulói által, kiknek összes száma 98 volt; ezek közöl a 7. és 8. oszt. tanulók mint működő tagok, az 5. és 6. oszt. pedig mint hallgató tagok vettek részt. Az összes tagok szepL 17. összegyülekezvén, a fögymn. igazgató lelkesítő bevezető beszéddel ernyedetlen kitartásra buzdította és -a megalakult kört a vezető tanár gondjaira bízta, ki miután a kör ezéví működésének feladatát, irányát és módját kijelölte, megválasztatott a kör tisztikara következőképen: A kör főjegyzője I\'rangér József 8. oszt. t., aljegyzője Kondor Jenő 8. oszt. t., főkönyvtárosa Tóth Károly 8. oszt. t., alkönyvtárosa Kajdos József 7. oszt. t., pénztárosa Csigaházy Antal 8. oszt. t. lett, s végre bíráló bizottságok jelöltettek ki. A kis kör e tanévben tartott J alakuló, 18 rendes, 2 dísz éz 1 záróülést, melyeken dicséretes szorgalomról tanúskodó kisebb-nagyobb lantos és elbeszélő költemények, életrajzok, értekezések és tanulmányok szám szerint 68, továbbá 88 szavalat biráltattak meg. 86 A jelen tanévben kihirdetett pályázatok eredménye következő: 1) Egy szabadtárgyu természettudományi értekezés jutalomdiját, a Pap János-féle 200 frt alapítvány kamatját, „A villamosság vegytani hatása" czimli értekezés szerzője Kondor Jenő, 8 oszt. t. nyerte. A második mü „A föld ős története" czimíí értekezésnek szerzője Csiga-házy Antal 8. oszt. t. I aranyat, T. Simon Gábor ur jutalomdiját érdemelte. 2) A történeti értekezés 2 arany diját Tek. Hirschel Ede ur adományából a „Mohácsi vész okai és következményei-" czimti tanulmány szerzője Schwarzenberg Mór 8. oszt. t. nyerte. 3) A történeti költői elbeszélés dijára, mely Tek. Ebenspanger Lipótféle alapítvány kamatja, a „Johanna" czimtt elbeszélés szerzője Fárnek Dezső 8. oszt. t. érdemesittetett. 4) A satira pályakérdésre beadott 6 gúnyvers közöl „Az örökös" czimü találtatott érdemesnek az 1 arany díjra, melynek adományozója Tek. Knausz Boldizsár ur. Végre Főt. Letlinger Kelemen szt. Ferenczrcndi tartományi főnők ur 1 arany szíves adományával Pranger József, a „Gyakorló iskola" buzgó jegyzője jutalmaztatott meg az ülések jegyzőkönyveinek fáradságos és pontos vezetéseért. Az ifjúsági segélyző egyesület f. iskolai év tartamára szept. hó 17-én alakult meg. Miután ugyanis az alapszabályok felolvastattak és tudomásra hozatott az egyesület vagyoni állapota, az igazgató elnöklete alatt megválasztattak az egyesület tisztviselői. Elnök lett Fárnek Dezső, titoknok Tóth Károly és pénztárnok Csigaliázy Antal 8. oszt. tanulók. Szavazás utján választmányi tagokká lettek : Katacsics Vladimír, Zánkay Adolf 8-ik, Hoffmann Ágost ellenőr, Kajdos József, Török János, Eger Zsigmond, Száz Sándor 7-ik, Gyömörey György, Sterbeezky József 6-ik és Erdélyi Elemér, Bartoss Gyula 5 ik osztályú tanulók. Pénzsegélyben évközben 34 tanuló részesült, valamint az egyesület könyvtára, mely 610 kötet iskolai könyvből áll, 60 tanulónak 320 kötetlel állott használatára. E) Ifjúsági segély ző-egyesület. Évi forg-alom: a) Bevételek: Maradék a m. isk. évről ...... A szt. Istvánnapi népünnepélyt rendező bi- 89 frt 95 kr. ságtói...... Tőkék kamatja febr. 22-én Tagdijakból befolyt jun. 23. 25 „ - , 207 „ - „ 43 „ 50 „ Összeg: 365 frt 45 kr. 87 b) Kiadások: Könyvekre és könyvkötésre \'Segélyül kiosztatott . . A tőkéhez kapcsoltatott . 42 frt 40 kr . 207 „ - , 100 „ - „ Összeg: 349 frt 40 kr. Pénztári maradék 16 frt 05 kr. Az egyesület kamatozó tőkéje 4700 frt, mely a helyi két takarékpénztárban van elhelyezve. a) A Szalay-féle 500 frtos alapítványnak, mely a főgimn. igazgatóság kezelése alatt van, ezen évi 22 frt 75 kr. kamatját Schwar-zenberg Mór 8. Kirschbauer Endre 7. Palkó József 6. Zrínyi Miklós 4. Kopácsi István 4. Mair József 4. Kripácz Lajos 3. Fábján Jenő és Erdélyi Béla 2. oszt. tanulók, mint szorgalmas énekesek és zenészek különböző részletekre felosztva nyerték. b) A Grossmann Ignácz tanár emlékére alapított 150 frtos ének-ösztöndij ezen évi 7 frt 2 kr. kamatja Harsay György 7. és Zeller Elek 5. oszt. tanulók jutalmazására fordíttatott. c) A t. Polgári Egyletnek 50 éves fennállása alkalmából évenkénti jutalmazásra fölajánlott és átszolgáltatott 2 darab csász. aranyára a magyar irodalomban főleg pedig a költészetbeu legszebb haladást tevő-Schwarzenberg Mór 8. osztályú tanuló érdemesittetett. d) Tek. Plihál Ferencz, nagy kanizsai kir. közjegyző ur 200 frtos alapítványának 20 írtra kiegészített kamatját, mely az érettségi vizs gálaton a magyar irodalomból és a történeimből a legjobb feleletet adott ifjúnak Ítéltetik, ezen évben Csigaházy Antal kapta. e) A nagykanizsai takarékpénztár részvénytársaság 20 frtos ösztöndijának 10 -10 frtos részletét f. évben Sukup Vladimir 4. és Habus Mihály 2. oszt. horvátajku tanulók nyerték, kik a magyar nyelvben szép előhaladást tettek. -- Ugyancsak ezen jótékonyságáról ismert pénzintézet e tanévben is 20 frtot ajándékozott a tanintézet javára. f) Az ifi. Fesselhofer-féle 100 frtos ösztöndij alapnak 5 frt kamatját az alapitó szándéka szerint jun. hó 14-ikén Sárecz Károly 2. [o. tanuló mint iparos szülök szorgalmas és jóviseletü gyermeke kapta. g) h) A Nagy-Kanizsa város által kezelt Kis József-féle 50 frtos — valamint a Taródy-féle 50 frtos ösztöndijalapnak f. évi kamatjai ismét a tökéhez csatoltattak. i) Ösztöndijak..Folyó tanévben a főgymnasíum 17 növendéke élvezett rendes ösztöndijat, nevezetesen: 1) Horvát-szlavon állami ösztöndijat egyenként 200 frttal: Antolek-Oresek János, 2. Gillming Arthur, 3. Schram Károly, Sukup Vladimir, 4. Katicsies Vladimir 8. oszt. tanulók. 2) Zágrábi érseki ösztöndíjas egyenként 120 frttal: Kornfeind Jenő, 2. Tkaltsits József, 3. Zrinyi Miklós, 4. Csizmák Mihály, 5, Ivadia Imre 6. oszt. tanulók. 3) Zalamegyei nemesi alapból: Gyömörey György 6. oszt. tau. 200 frtot, Pálffy László 7. oszt. tan. 80 frtot, Séllyei Pál 7. oszt. tan. 300 frtot. 4) A Varga János-féle családi alapból Bődy E) Jótékonyság, ösztöndíj és jutalmak. 88 Zoltán 6. oszt. tan. 105 frtot. 5) Néhai Hauser csehoveczi plébános alapítványából Habus Mihály 2. oszt. tan. 100 frtot. 6) A magy. kir. pénzügyőri jövedék birsági alapból Bernárd Győző 3. oszt. tanuló 100 frtot. j) Nt. Mészáros József tanár ur három első osztályú tanulót, név-szerint Zemanek Aladárt jó viseleteért és a hittanból tanúsított szorgalmáért 1 db csász. aranynyal, Deutsch Henriket a magyar nyelvben, Kereskedő Lászlót a latin nyelvben tanúsított előmenetelökért 1—1 tiz frankos arany jutalmazásban részesítette. k) Tek. Sártory Oszkár ur Miskolczról 1 db tiz. frankos aranyat küldött az igazgatósághoz azzal a kijelentéssel, hogy e jutalom 8. oszt. horvát származású tanulónak adassék, ki a magyar nyelvben tett szép előhaladásával az elismerést leginkább kiérdemelte. E jutalomban Kati-esics Vladimír részesült. 1) Tek. Hirschel Ede urnák jutalmazás végett átszolgáltatott harmadik db csász. aranyát a tornázásban legügyesebb és legszorgalmasabb Hoffmann Ágost 7. oszt. — egy névtelen adományozónak 5 frtját pedig Eger Zsigmond 7. és Stampach Károly 6. oszt. tanulók, mint szintén jeles tornászok nyerték el. m) Nagy-Kanizsa város tanácsa együttesen a főgymn. bizottsággal 70 tanulót részesített a folyó tanévben a tandíjmentesség kedvezményében. Mindezen valamint a fonebbí szíves jutalmakért az illető nemes lelkű adományozónak a szépre és jóra törekvő tanuló ifjúság nevében hálás köszönetet mond a főgymn. igazgatóság. F) Tanítási eszközök. Nagy-Kanizsa város képviselő testülete ezen iskolai évben utólagos elszámolás mellett 1010 frtot bocsátott az igazgató rendelkezésére, mely összegből 746 frt taneszközökre és 264 frt a főgymn. tanárok részére és egyéb szükségletekre fordíttatott. a) A természettani szertár részére szereztetett: Üres és tömör fémhenger Archimedes tételének bebizonyítására, Bourdon-féle aneroid, diffusio készülék, drótspiralis. készülék a keresztrezgések előállítására, livegharang a hangrezgések kimutatására, hanginterferentiacső fából, fagyási thermometer, higanyfagyasztó, üres vasgolyók, készülék a hőmath. egyenértékének kimutatására Puluj után, elektromos bábtáncz készülék, készülék a drótolvasztására, Riess-féle megosztó készülék, isolalt vezető sodronyok, Daniell, Meidinger, Bunsen chrómsav elemek, készülék a a savaknak az elemekbe és kiöntésére, vízszintes áramtájoló. Összesen 180 frt. b) A chemiai laboratórium részére 30 frt értékű vegyszerek vásároltattak. c) A természetrajzi muzeum számára szereztettek borszesz-készit-mények: Amphioxus lanceolatus, üctopus vulgáris, Salpa maxima, Scor-pio occitanus. Lepas anatifera, Nereis pelagica, Serpula vermicularis, Rhizostoma Cuvieri. Zippel és Bollman növénytani táblái. Gomba gyűjtemény: 24 ehető, 24 mérges gomba; Haidinger-féle dichroscop; 18 db üvegdugós henger, eszközök, míkroskopiai praeparatumok készité- 89 séhez. Ajándékozás utján gyarapodott a muzeum 1 db termés kénnel Topliezáról, ajándékozta Tripammer Károly VII. o. tanuló. Tek. Zatureczki Zsigmond ur ajándékozott egy havasi nyulat, Tek. Ács Vendel ur 1 db szépen képződött rézgálicz kristályt, (mütermény). Neu Miksa I. oszt. tan. egy tengeri tühalat (Syngnathus). Eperjesi Imre 5. oszt. tanuló egy Maja fejtorát. Ezeken kivttl több — a tanulók magán-és a szaktanár vezetése alatt tett kirándulásokon gyűjtött állat- és növénypéldány jutott a muzeum birtokába. d) A tanári könyvtár a lefolyt tanévben a következő müvekkel gyaradott: a) Ajándékozás folytán: A magyar tudományos akadémia kiadványaival József Főherczeg: Czigány nyelvtan. — Almanach 1888. — Bayer József: A nemzeti játékszín története 2 kötet. — Szilágyi: Erdélyi országgyűlési emlékek XII. — Magyar Könyvszemle XI. folyam I—VI. XII. I—VI. füzet — Kúnos Ignácz : Oszmán-török népköltési gyűjtemény. — Thanhoffer Lajos: Adatok a központi idegrendszer szerkezetéhez. — König Gyula: A dynamika alapegyenletei. — Történelmi Tár. 4. füz. — Gelcich József — Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország oklevéltára 1. köt. — Wenczel G. Rosztizlaw. Gergely-Pettkó: Alvinczi Péter okmánytára 111 — Marczali: Magyarország II. József korában III. köt. — Nyelvemléktár: Érsekújvári codex IX. X. köt. — A magy. tud. akad. Értesitője 1887. XXI. évf. 7. 8. XXII. 1. 2. — Pesti Frigyes : Magyarország helynevei I. köt. Mathem. és természettudom. Értesítő VI. 1887. 1. 2. 3." 4. 5. 6. 7. füzet. Név- és tárgymutató Marczali történelméhez — Szádeczky: Izabella és János Zsigmond. — Pisztóry: Nemzetgazdaságtan az utolsó 15 év alatt. — Balthazár: Budapesti bölcsészethallgatók segítő egyesületének Évkönyve I. évf. — Rentmeister: Lex. Falcidia. Értekezések a nyelv és széptudományok köréből. XIV, köt. 5. 7. 8. 9. szám. — Értekezések a természettudományok köréből: XVII. köt. 2. 3. 5. 6. szám. — Értekezések a társadalmi tanulmányok köréből IX. köt. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. szám. — Emlékbeszédek IV. köt. 9. 10. szám. V. köt. 1. szám, — Nyelvtudományi közlemények XX. 3. — Mathematikai és természettudományi közlemények: XXII. köt. 4. 5. 6. 7. 8. szám. XXIII. köt. 1. szám — Kolozsvári egyetemtől Fasciculns I. II. III. Tanrend. Pozsonyi akad. Tanrend. Földtani intézettől; Zsigmondy : Mittheilungen tiber die Bohr-thennen — Franklin társulattól: Bauer Simon : Goethe : Egmont. — Vozári: Czuczor: Botond. — Vozári: Vörösmarty: A két szomszédvár. — Lutter: Betliszámtan. — Lutter: Mértan. — Fehér: Kísérleti természettan. — Varga: Történelem. — Eggenbergertől: Brózik-Pasz-lavszky: Földrajz II. — Csengeri: Jegyzetek Homéros Iliásához. — Krüger: Physika. — Laufertől: Felsmann: Német Grammatika. — Szemák : Német Olvasókönyv. — Szeniák : Német Nyelvtan. — Lam-peltől: Hátsek Ignácz: Magyarország magassági és vízrajzi térképe.— Hátsek Ign. Magyarország térképe. 1 db Iskolai térképek 5 db. — Cherven FI. Osztrák-Magyar-Monarchia földirata. — Hermannus Noll : Ciceronis orationis Vol. III. De imp. Pompei et in Catilinam. — Veress .• Vergil Aeneise I. füz. u. a. Homéros Odysseája I. fliz. Holub-Kempf: Sallustius: de coniuratione et de bello Ingurthino. — Lévay-Vida: Görög-magyar szótár. — Rzach: Homeri Iliadis carmina I—XII. Pars prior. — Sasváry: Franczia nyelvtan I. 11. rész. — Tomor-Várady : 90 Magyar olvasókönyv I. III. — Schultz Dávid kisebb latin nyelvtana, u. a. Latin olvasó és gyakorlókönyv. — Heinríck: Deutsches Lekr- und Lesebuck II. — Szerzőktől: Tersánczky József: Szabadhegy mouog-raphiája. — Lenkey: Eletem emlékei. — G. J. Volapiik. — G. J. Volaptik tan- és olvasókönyv kulcscsal 1 ftiz. — Cserei József: Római és görög irodalomtörténeti tábla 2 db. —• b) Vétel utján: Közoktatás. — Nyelvőr. — Tanáregyeslileti Közlöny. — Philologiai Közlöny. — Természettudományi Közlöny. — Földrajzi Közlemények. — Természetrajzi füzetek. — Budapesti Szemle. — Történelmi -életrajzok. -Osztrák-Magyar monárchia Írásban és képben. — Művészi ipar. — Magyar philosophiai Szemle — Mocnik-Klamarik-Wagner Algebra 3 pd. — Geometria 1 pd. — Heller: Physikai földrajz. — Elíscher-Fröhlich: Szótár Homér két eposzához. — Szepesí-Tólh: Latin alaktan. — Szepesi Tóth: Latin mondattan. — Landau-Wohlrab: Rajzoló geometria. — II. rész. — Csengeri: Homér Iliása. — Heinrich: Deutsches Lesebu-h I. — Ihász-Barbarics: Magyar nyelvtan. — Horváth M. 25. története 18-—20 füzet. — Homan: Pindar versezetek — Leunis: Synopsis. — A lefolyt tanévi szaporodás 91 mű, 80 kötet és 71 füzetben. e) A segélyző egyleti könyvtár e tanévben 55 kötet könyvvel szaporodott. Gyarapításához járultak szíves adományukkal t. Sölétormos ur 1 k. Katicsics VI. 1 k. Harsay Gy. 1 k. és i rajztáblával, Kirsch-bauer E. 3 k. Oberhammer J. 1 k. Berdin K 1 k. Fridrik J. 2 k. Tripammer K. 8 k. Klazer J. 1 k. Pammer J. 4 kötettel. f) Az ifjúsági könyvtár e tanévben gyarapodott vétel utján 49 művel, 40 frt 71 kr, értékben, adománykép 13 művel, összesen 62 művel, s így a könyvtár jelenleg 1186 művet tartalmaz. Adományoztak: T Sebők L. 16 évfoly. Vasárnapi Újságot, T. Sölétormos Gy. papnövendék 4, Kirschbauer E. 7. o. t. 1, Pálffi L. 7. o. t. 1, Séllyei P, 7. o. t. 1, Erdélyi E. 5. o. t. 1, Fürst 0. 5. o. t. 1, Galambos J. 5. o. t. 1, Lő-rincz Gy. 5. o. t. 2 müvet. A könyvtár részére járt a Vasárnapi Újság s Hasznos Mulattató. Beköttetett 85 könyv 19 frt 70 kr. ért. Összes kiadás 63 frt 80 kr. A könyvtár számára T. Fischel Fülöp ur 10% árleengedést s a Zala cz. lapot, T. Wajdits József ur a Zalai Közlönyt szívességből adja. A tanulók előmenetele. A) A kötelezett tantárgyakban. ELSŐ OSZTÁLY. Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztündijas-e ? Maga visel et Vallástan Magyar nyelv Latin nyelv Földrajz Számtan Rajzoló mértan Szépírás Tornázás Aradi József 1 1 2 2 1 1 2 1 3 Babics Lajos 2 1 1 2 1 1 2 3 2 Barla Dezső, helv. 1 1 2 2 1 2 2 2 3 Eaum Jenő, m. v. 2 1 1 1 1 1 1 1 2 5 Bendekovics Ferencz 2 2 4 4 4 4 4 3 3 Blankenberg Géza, m. v. 2 1 2 3 2 2 2 2 3 Bőhm Lajos, m. v. 2 3 3 4 2 3 2 2 2 Cseresnyés Sándor, helv. 2 3 3 3 3 2 3 3 3 Desgyek János 2 3 3 4 3 3 2 3 3 10 Deutsch Henrik, m. v. 1 1 1 1 1 1 1 1 2 Fagyas Géza 2 1 2 1 1 1 1 1 2 Fialovits Lajos 1 2 3 3 2 4 2 2 3 Fleischacker Ernő, m. v. 1 1 2 2 3 3 1 1 3 Freund Géza 2 1 2 2 2 2 2 2 3 15 Fridrich Jenő 2 2 3 3 3 3 3 3 3 Fülöp György 2 3 4 4 4 4 3 3 3 Gálos Béla 1 3 3 3 2 4 3 2 3 Hajgató Béla 1 2 3 2 2 2 3 2 2 Halvax Ödön, ág. v. 1 2 2 2 2 2 1 1 3 20 Horváth Dezső 1 1 3 3 3 3 3 2 2 Horváth Elemér 1 1 1 2 2 3 3 3 2 Horváth Nep. János 2 1 2 2 2 2 I 1 3 Iwsits Károly 2 1 2 2 2 2 3 2 3 Junker József 2 2 3 3 3 3 4 3 2 25 Kereskedő\'László 2 1 1 1 1 1 1 1 2 Kohn Géza, m. v. 2 1 1 1 1 2 2 2 3 Kohu Lipót, m. v. 1 1 1 1 1 1 3 2 2 Kollarics István 2 2 4 4 4 4 3 3 3 Konkolits Pál 3 2 4 3 3 3 2 2 2 30 Krausz Aladár, m. v. 2 1 2 3 2 3 3 2 3 Krausz Ernő, m. v. 2 3 3 2 3 3 2 2 3 Markó Jenő, ism. 3 3 3 3 3 3 3 3 2 92 Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösz(öndijas-e\'/ Magaviselet Vallástan -1 Magyar nyelv Latin nyelv Földrajz -1 Számtan Rajzoló mértan i Szépírás Tornázás Maschanzker Bódog, m. v. 2 1 2 1 1 i 1 i 3 Menz Bódog 2 2 2 3 3 2 2 2 3 35 Miltényi Sándor 2 1 3 2 3 3 2 3 3 3 Misner Nándor, m. v. 2 3 4 3 4 4 4 3 3 Neu Miksa, m. v. 2 3 3 3 3 3 4 3 Orning Károly 2 2 3 2 3 4 4 3 3 Idősb Perger Kálmán 1 1 1 1 1 1 2 1 3 40 Ifj. Perger Kálmán 2 1 2 3 3 3 3 3 3 Perger Miksa 2 1 2 2 3 3 2 2 2 Pintér János 1 3 3 3 3 4 2 1 o ü Plichta Lajos 2 3 4 4 4 4 4 3 3 Rechnitzer Sándor, m. v 1 1 1 1 1 1 1 1 2 45 Sábján Gyula 1 1 1 1 2 2 2 •> 2 Salamon János., ism. 2 3 3 3 3 3 2 1 2 Salamon Jenő, ism. 2 2 3 3 3 3 3 3 3 Schreiber Sándor, m. v. 2 3 3 3 3 3 4 4 3 Schvarz Oltó, m. v. 1 1 1 2 1 2 1 1 3 50 Sebők Lajos 2 2 3 3 3 4 3 3 2 Szabó József 1 1 1 2 1 1 1 1 3 Szálinger Rezső 1 2 2 2 1 2 2 2 3 Szetler János 2 3 3 4 4 3 3 3 2 Szorkó György 2 3 4 4 4 4 4 4 3 55 Thobik József, ism. 2 2 3 3 3 3 3 3 2 Tóth Béla 2 2 3 3 2 3 3 3 3 Tscheik Gusztáv, ág, v. 2 2 3 2 1 1 1 1 3 Veszely Ferencz 1 1 2 2 1 1 1 1 3 Yidákovits Árpád 2 2 3 3 4 4 4 3 3 60 Wrábl Bódog 2 3 4 4 4 4 4 3 3 Zábó György 2 3 3 3 3 3 2 2 3 Zemanek Aladár 1 1 2 2 1 2 2 1 3 Kimaradtak : Mantuano Ernő, Szabó István. 93 MÁSODIK OSZTÁLY. Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e\'? Magaviselet Vallástan - Magyar nyelv Latin nyelv Földrajz Számtan Rajzoló mértan Szépírás Tornázás Antolek-Oresek János, <"> d. 2 1 2 2 2 3 2 2 2 Beck Sándor, m. v. 2 2 2 3 4 3 3 2 3 Cirkvencsics Ede 2 1 2 2 2 3 1 1 2 Deutsch Hugó, m. v. 2 2 3 3 2 4 3 3 3 5 Erdélyi Béla 1 1 1 2 2 2 2 2 2 Fábián Jenő 1 1 1 2 2 3 1 1 2 Fleischer Alfréd, m. v. 3 3 2 3 3 3 2 3 3 Fleischer Pál, m. v. 3 3 3 3 3 2 2 2 2 Habus Mihály 1 1 1 1 1 2 1 1 2 10 Herendics Ferencz 1 2 1 2 2 2 1 1 2 Horváth György 1 3 2 2 2 3 2 2 2 Horváth Lajos 2 2 3 3 3 3 1 1 2 Höffer Adolf. 2 1 1 2 1 1 1 1 2 Keresztury Ödön 2 3 3 3 3 3 2 2 3 15 Kopácsy György 1 1 1 2 1 2 2 1 2 Kósa Gyula 2 3 2 3 3 3 3 1 2 Kostyák Lajos 1 1 1 2 1 1 1 1 2 Kovács Dénes, helv. h. 3 1 1 3 2 3 3 3 1 Kovács Lajos, helv. li 3 1 1 2 2 3 4 3 3 2.) Kovácsics József 1 1 1 2 1 1 1 1 2 Kukuberger Ignátz 2 3 3 3 3 3 2 2 2 Major Gyula 1 1 1 2 1 1 1 l 2 Marton József 1 1 1 1 1 1 1 l 1 Maschler István 2 2 3 3 2 3 2 2 2 25 Muzikár Ferencz 1 2 2 2 3 2 2 2 2 Nagy Antal ism. 2 2 2 3 2 1 1 1 2 Pelz Szilárd 1 1 1 1 1 1 1 1 2 Raspotnik László 2 2 3 3 3 3 1 2 2 Récsey János, m. v. 1 1 1 1 1 I 1 1 1 30 Saller Ottó - 2 3 4 4 4 2 4 3 1 Sárecz Károly 1 1 1 2 1 1 1 1 2 Sebők Kálmán 2 3 4 4 3 4 3 3 3 Skublics Sándor 1 3 3 3 3 3 3 3 3 Schmidt Frigyes 1 2 2 3 2 2 1 2 2 35 Sümeg Gusztáv 2 2 3 3 3 3 2 2 2 Thomka Lajos, ág. v. 2 1 2 2 3 3 2 3 2 Unger János 2 3 3 4 4 4 2 3 1 94 A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-c ? Maga viselet Tantárgyak Vallástan Magyar nyelv Latin nyelv Földrajz Számtan Rajzoló mértan Szépírás Tornázás Varga Gyula 1 2 2 2 3 2 3 2 2 Varga István 1 3 3 3 3 3 3 3 2 40 Veres Lajos 2 3 3 4 3 4 3 2 3 Weisz Jenó\', m v. 1 1 1 1 2 1 2. 1 2 Wolt Frigyes 1 3 2 3 3 3 2 2 2 Kimaradtak : Tallián László, Csipkés Gyula. HARMADIK OSZTÁLY. A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e? Magaviselet Tantárgyak Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Történelem Természetani föld Számtan Rajzoló mértan Tornázás Bechine László 3 3 2 3 4 3 4 4 2 2 Berke József 2 2 2 4 4 4 4 3 4 3 Bernárd Gyó\'zó\', ö. d. 2 2 3 3 3 3 3 3 2 3 Böhm Andor, m. v. 2 3 2 3 3 2 3 3 3 3 5 Bölcskey Lajos 1 1 1 2 1 1 í 1 2 2 Burkovics Kálmán 1 1 2 3 3 1 2 3 1 2 Csányi László 2 3 2 3 3 3 3 3 2 2 Dani József 1 1 1 2 1 1 1 1 2 1 Dezsényi Ödön 2 2 3 4 3 2 3 3 3 2 10 Dobrovics János. g. kel. 2 2 2 4 3 3 3 3 3 3 Dominica Mihály 2 3 3 3 3 3 3 3 1 3 Friedmann Miksa, m. v. 3 3 2 4 4 1 3 2 3 2 Gillming Artkúr, ö. d. 2 1 1 2 2 1 2 2 3 3 Gyarmaty János 1 2 3 4 4 3 3 3 3 2 15 Hein Ede 3 2 3 4 3 3 3 2 4 2 95 Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e ? Magaviselet Vallástan Magyar nyelv j Német nyelv i Latin nyelv Történelem Természetani föld. Számtan Rajzoló mértan Tornázás Holzer Zsigmond, m. v. 1 1 1 1 l 1 1 í 1 3 Horény Pál 2 3 3 4 4 3 4 4 3 3 Horváth József 2 3 3 4 4 2 3 3 3 3 Horváth Lajos 1 2 2 3 3 1 2 1 3 3 20 Horváth Zsigmond 2 2 3 3 3 2 1 2 3 2 Kanász János, ism 2 1 2 2 3 1 1 2 3 2 Keresztúry Károly 2 3 3 4 4 2 3 4 3 2 Kopitlánszky Ferencz 2 2 3 3 3 2 3 3 2 fm Korníeind Jenó\', ö. d 1 3 3 3 3 1 3 2 3 3 25 Kraut Albert, m. v. 2 2 2 3 3 1 2 2 2 3 Kripácz Lajos 2 2 1 2 3 2 2 2 1 2 Kriszt Árpád 2 1 1 2 3 1 2 3 3 3 Kúh Győző, m. v. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 Landler Jenő, m. v. 2 1 1 2 1 1 1 1 1 2 30 Lasky Géza 2 1 2 3 2 1 2 3 2 2 Lerch István 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 Mantuano Jenő 2 2 3 3 2 2 3 3 1 1 Mátéfy Andor 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 Hátéfy Gábor 2 3 3 3 4 3 3 3 3 3 35 Matkovits Boldizsár 1 2 2 2 2 1 2 1 2 2 Mattosch Jenő 2 2 3 3 2 2 2 1 3 2 Mester Ferencz 2 2 3 3 3 3 3 3 2 2 Neumann Henrik, m. v. 2 1 2 3 2 1 3 3 3 3 Nóvák Nándor 2 1 2 3 3 2 2 1 3 3 40 Páhr Károly 1 1 1 2 2 1 1 2 2 3 Preiszner Károly 2 2 3 3 4 2 4 3 3 2 -Rózsa János 1 1 2 2 2 1 2 2 3 1 Sebestén Károly 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 Schlegl János 2 2 2 3 3 1 2 3 3 3 45 Stefaics Aladár 1 1 2 3 2 1 1 3 2 3 Szabady Bálint 2 1 2 3 2 2 2 2 2 2 Szalmay Antal Tauber Hugó., m. v. 2 2 2 3 3 2 3 3 3 2 2 1 1 2 3 1 2 1 2 2 Tkálcsits József, ö. d. 2 1 2 3 3 2 1 2 3 3 50 Vérth József 3 1 4 4 4 3 4 2 3 3 Vincze Kálmán 1 2 4 4 4 3 3 3 2 3 Wachter Kálmán 2 3 3 3 3 3 3 3 4 2 Weisz Ferencz, m. v. 2 1 2 2 1 1 1 1 3 3 Zrinyi Miklós 2 2 3 3 3 3I 2 3 1 3 96 NEGYEDIK OSZTÁLY A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e V Magaviselet 1 Tantárgyak Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Történelem Természetrajz Mennyiségtan Rajzoló mértan Tornázás Augeufeld Zsigmond m. v. 2 2 2 3 3 3 2 2 3 í Baa László 2 1 2 3 2 2 2 3 3 3 Berdin Kálmán 2 1 1 2 3 1 1 2 1 Bettlheim Ottó m. v. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 _ o Bőhm Himér m. v. 2 2 2 3 3 1 1 2 2 3 Bucbberger Pál 2 2 3 3 3 2 2 3 3 3 Bún Károly m. v 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 Cseresnyés Géza helv. v. 2 1 2 3 3 2 2 2 2 2 Csigaházy József 2 l 2 2 2 1 1 3 3 2 10 Csullag István 2 1 2 3 3 3 3 4 3 3 Ebenspanger Géza m. v. 2 2 2 2 3 2 1 2 3 3 Ekes Béla 2 2 4 4 4 3 4 4 4 2 Erdélyi Iván 1 2 2 3 3 2 2 3 3 2 Fisclier János 3 3 4 4 4 3 3 3 4 2 15 Hirschel József m. v. 2 2 2 1 2 2 1 1 1 2 Hóbor Lajos 2 2 3 4 4 3 3 4 3 3 Janda Károly 2 2 2 3 3 3 3 3 3 2 Kopácsy István 1 1 1 2 2 1 1 3 2 2 Koronya Lajos 2 2 3 4 4 2 3 4 3 3 20 Kovács Kálmán belv. v. ism. 2 2 2 3 3 3 3 3 3 3 Kurtz Árpád ág. v. 2 1 3 3 3 2 2 3 3 2 Lessner Alfréd m. v. 3 2 3 3 3 2 2 3 3 3 Lisztner Győző 2 2 3 4 4 2 3 3 4 1 Lukmann józsif 3 3 3 4 4 3 4 4 2 2 25 Mair József 2 2 2 2 3 2 3 2 1 3 Mesteri Ferencz 2 2 3 3 3 2 3 4 1 2 Mészáros Gyula 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 Molnár György 2 2 l 3 3 2 2 2 2 2 Németh Gergely 2 : 2 3 4 4 3 3 3 3 2 30 Neusiedler Jenő 2 1 1 3 3 2 2 3 3 2 Nóvák István 1 1 1 2 1 1 1 2 1 2 Pammer Jenő 2 2 3 3 3 2 2 3 3 2 Samuely Pál m. v. 2 2 3 3 2 3 1 2 2 Sattler Ernő m. v. 2 1 3 3 3 1 1 3 3 2 35 Schmidkunz Frigyes 2 2 3 3 3 2 2 3 3 2 Schram Károly ö. d. 2 1 3 3 3 2 2 3 3 2 Schwarz Károly m. v. M 1 1 1 1 1 1 1 1 3 97 ------i L---- Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e? Magaviselet Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Történelem Természetrajz Mennyiségtan Rajzoló mértan Tornázás Sebestén Géza 1 1 2 2 3 1 2 2 3 3 Spitzer Nándor in. v. 3 2 3 3 3 1 2 3 2 2 40 Stolzer László m. v. 1 1 1 1 2 1 l 1 l 3 Strém Károly m. v. 3 3 4 3 4 3 3 3 4 3 Sukup Vladímir ö. d. 1 1 1 1 2 1 l 1 1 2 Tauscher József ág. v. 1 1 1 2 2 1 1 2 1 3 Trampusz János 1 L 1 2 1 1 1 1 1 3 45 lídvardy Sándor 2 1 2 3 3 2 2 2 2 3 Varga János 2 2 3 3 3 2 2 M o 2 3 Zrinyi Miklós ö. d. 2 2 2 3 3 1 1 2 3 3 Kimaradt: »Saller Pál. ÖTÖDIK OSZTÁLY. Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e? Magaviselet Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Görög nyelv Történelem Természetrajz Mennyiségtan Tornázás Bachracli Lajos, m v. 2 1 3 3 3 3 2 2 3 3 Bedenies Sándor 2 2 3 3 3 3 3 3 4 3 Bednaics Márton, ism. 2 1 3 3 2 2 2 1 2 1 Bó\'dy Károly 1 1 1 1 1 2 1 1 1 3 5 Crnjakovics István, ism. 2 3 3 3 3 3 3 2 3 3 Eisinger Géza, m. v. 3 1 2 1 2 1 1 1 1 3 Engel Jakab, m. v. 2 1 3 3 2 2 2 2 3 2 Eperjesy Imre 1 1 3 2 2 3 2 1 2 3 Erdélyi Elemér 2 1 3 3 3 3 2 2 2 2 10 Fürst János, m. v. 2 1 2 2 3 3 1 1 2 3 Fürst Oszkár, m. v. 2 2 2 3 3 3 3 2 3 3 Füzessy Gusztáv 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 7 98 Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e ? Magaviselet Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Görög nyelv Történelem Természetrajz Mennyiségtan Tornázás Galambos István 1 1 3 3 3 3 2 1 3 3 Hegedűs László 2 3 4 3 3 3 3 3 3 3 15 Hencz Ede 1 1 3 3 3 3 1 1 3 2 Hertelendy Aladár 2 1 3 2 3 3 3 2 3 fm. Juhász Béla 1 1 2 2 3 3 1 2 3 2 Klaser Jenó\' 2 3 3 4 3 3 3 3 3 2 Kovács Béla, helv. v. 2 1 3 4 4 3 3 3 4 3 20 Lisztner Aurél 2 2 3 4 4 4 2 3 4 3 Ló\'rincz Gyula Magassy Sándor 1 1 1 1 1 2 1 3 1 3 1 3 1 1 1 1 1 3 3 2 Molnár Mihály Nagy Béla ism. 1 2 3 3 3 3 2 2 3 3 2 2 2 3 3 3 2 2 3 2 25 Pichler Károly 1 1 2 1 1 1 1 1 1 2 Rézler Bencze 2 2 3 3 3 3 3 3 4 2 Rugs Jenó\' 1 1 3 3 3 3 1 1 3 3 Spörer Károly, ág. v. 2 1 3 3 3 3 3 3 3 1 Stern Dezsó\', m. v 2 2 3 3 3 3 2 2 2 3 30 Stern Sándor ism. 2 2 3 4 3 3 3 3 3 1 Strausz Antal 2 2 3 3 3 3 1 3 2 3 Totola Károly 2 2 3 2 3 3 1 1 3 2 Treiber Kálmán 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Weisz Lajos, m. v. 2 1 2 1 1 1 1 1 1 2 35 Zeller Elek 2 1 3 2 3 2 1 2 2 3 Zemanek Nándor 2 1 2 2 3 3 1 1 2 1 Kimaradtak: Bartos Gyula, Gulyás Jenő. 99 HATODIK OSZTÁLY. Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e ? Magaviselet Vallástan Magyar nyelv Német nyely Latin nyelv Görög nyelv Történelen Természetrajz Mennyiségtan Tornázás Bárdió Ferencz 1 2 3 3 3 3 2 2 2 2 Bó\'dy Zoltán 1 1 1 2 3 3 1 1 2 2 Csigaházy Kálmán 1 1 2 1 1 2 1 1 2 2 Csizsmák Mihály 1 2 3 3 3 3 3 2 3 3 5 Gyömörey György 2 2 3 2 3 3 3 2 2 1 Haasz Lajos 2 2 4 4 4 3 3 3 3 1 Hirsch Sándor, m. v. 1 2 3 3 3 3 3 1 2 3 Hoffmann Sándor, m. v. 2 1 2 1 2 2 1 2 3 3 Jankovics János 1 1 3 3 3 3 2 1 3 3 10 Kadia Imre 1 1 2 2 2 3 3 2 2 3 Larnszak István 1 1 3 3 3 4 3 2 3 3 Löbl Tivadar, m. v. 2 1 3 1 1 2 3 1 2 1 Murk István 2 2 2 2 3 3 3 1 3 3 Palkó József 1 2 3 2 2 3 3 1 2 2 15 Pongrácz Géza 2 3 3 3 4 3 3 3 3 2 Boming Lajos 1 1 3 3 3 3 2 2 3 3 Samuely Ottó, m. v. 2 1 3 2 3 3 2 1 3 2 Sinkovits Nándor 1 1 3 1 1 2 1 1 2 2 Skála Vincze 1 1 3 1 2 3 1 1 3 3 20 Stampach Károly 2 2 3 3 3 3 3 2 3 I Sterbeczky József 2 2 3 4 3 3 3 2 3 2 Szép Ödön 2 3 3 3 3 3 3 2 4 3 Unger Kálmán 2 3 3 3 3 3 3 3 2 2 Valpatits István 2 n D 3 3 3 3 3 3 3 2 Vidos József 2 2 3 3 3 4 2 1 2 1 Weisz Manó, m. v. 3 2 2 3 3 3 2 2 3 3 Wendl Ede, ism. 2 1 3 3 3 3 3 2 3 3 7* 100 HETEDIK OSZTÁLY. Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e V Magaviselet Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Görög nyelv Történelem Természettan Mennyiségtan Tornázás Bettlheim Aladár, m. v. 1 1 2 2 2 1 1 1 2 2 Bezák Ferencz 1 2 2 2 3 3 3 3 3 2 Eger Zsigmond 2 1 3 3 3 3 3 3 3 1 Fischl Ármin, m. v. 1 1 2 2 3 2 2 1 2 2 5 Grlinhut Frigyes, m. v. 1 1 2 2 2 2 1 1 2 3 Harsay György 2 3 3 3 3 3 2 3 3 3 Hirsch Alfréd, m. v. 3 l 2 2 3 3 1 3 4 2 Hoffmann Ágost 3 3 3 3 3 3 3 2 3 1 Kajdos József 1 1 2 2 3 3 2 2 2 2 10 Keller Sándor 1 1 3 3 3 3 2 3 3 3 Kirsckbauer Endre 1 1 2 2 2 3 1 3 3 3 Kovács Pál 3 2 3 4 4 4 3 3 2 2 Mátyás József 2 2 3 4 3 3 2 3 4 2 Oberhammer József 2 1 2 2 2 2 1 1 2 1 15 Pálffy László, ö d. 2 3 3 3 3 3 3 3 4 2 Pollák Gyula, m. v. 2 1 2 1 2 2 2 2 3 3 Séllyey Pál, ö. d. 2 3 3 3 3 3 3 3 4 — Stern Bernát 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 Száz Sándor 2 1 3 3 3 3 3 3 4 — 20 Török János 1 3 3 3 4 3 3 3 3 1 Tripammer Károly 2 2 3 4 3 3 3 4 4 1 Zakály Károly 1 2 3 3 3 3 2 3 3 3 Zakál Zsigmond, h. v. 3 2 ö 3 3 3 3 3 3 3 101 NYOLCZADIK OSZTÁLY. Tantárgyak A tanuló neve és vallása, ismétlő, vagy ösztöndijas-e ? Magaviselet Vallástan Magyar nyelv Német nyelv Latin nyelv Görög nyelv ; Történelem Természettan Mennyiségtan Bölcsészettan j Tornázás Csigaházy Antal 1 1 1 1 1 1 í 1 1 1 2 Fárnek Dezső 1 2 2 2 2 3 í 1 2 2 - Fürst Béla, m. v. 2 1 2 2 3 3 2 2 3 2 1 Katiőiö Vladimir, ö. d. 2 1 2 1 3 3 2 1 2 2 3 5 Kondor Jenő, m. v. 1 1 2 1 2 2 2 1 2 2 2 Milhofer Ignácz, m. v. 2 1 2 2 3 2 2 3 3 2 2 Pranger József, ág. v. 1 1 2 1 2 2 1 1 1 2 2 Schwarzenberg Mór, m. v. 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 Szegő Húgó, m. v. 1 1 2 1 2 2 1 1 1 2 2 10 Tóth Károly 2 3 3 3 3 3 2 2 3 3 2 Zakál Gyula, helv. v. 2 1 3 3 3 3 2 2 2 3 2 Zánkay Adolf, ism. 2 1 2 3 3 3 2 3 3 3 1 B) A nem kötelezett tantárgyakban. /. Franczia nyelv. Érdem jegy Érdem jegy I. osztály. V. osztály Bőhm Lajos 3 Erdélyi Eleméi- 2 II. osztály. Kovács Béla 3 10 Totola Károly 1 líécsey János 3 Zeller Elek 2 III. osztály VI. osztály Gillming Arthur 2 Bárdió Ferencz 3 Kúli Győző 1 Bődy Zoltán l IV. osztály Gyömörey György 1 5 Erdélyi Iván 2 VII. osztály Kovács Kálmán 3 15 Oberhammer József 1 Udvardy Sándor 2 1 II. Gy orsirás. a) Haladók. 5 Schwarz Károly 1 VI. osztály Stolzer László 2 Bődy Zoltán 1 V. osztály Hoffmann Sándor 1 Bachrach Lajos 1 VII. osztály Flirst János 2 2 FUrst Oszkár Fischl Ármin 1 10 Hertelendy Aladár 2 Hirsch Alfréd 2 Juhász Béla 2 5 Kajdos József 1 Pichler Károly 1 Török János 1 Zeller Elek 1 VIII. osztály VI. osztály Flirst Béla ; 1 Bárdió Ferencz 1 Milhofer Ignácz 1 15 Löbl Tivadar 1 Stampach Károly 2 Íj) Kezdők, Weisz Manó 2 IV. osztály VII. osztály Bettlheim Ottó 2 Mátyás József 2 Ebenspanger Géza 3 Oberhammer József 2 Janda Károly 2 20 Séllyei Pál 2 Sattler Ernő 2 III. Miiének. 103 Érdem Érdem jegy jegy I. osztály Kopácsi György 1 Aradi József Barla Dezső 1 1 Kostyák Lajos Kukuberger Ignácz 45 Masler István 2 2 1 Babics Lajos Bendekovics Ferencz 5 Blankenberg Géza Bőbm Lajos 1 1 3 3 Nagy Antal Pelcz Szilárd Varga István 2 1 1 Destyek János 1 III. osztály Deutsch Henrik Fleischaker Ernő 10 Gálos Béla Hajgató Béla Halvax Ödön Henz Bódog 3 2 3 1 2 1 Bernát Győző 50 Burkovics Kálmán Kripácz Lajos Latky Géza Lerch István Mattos Jenő 2 1 1 2 1 2 Horváth Dezső 15 Horváth Eleméi-Junker József Kollarics István Kohn Géza Konkolics Pál 1 1 1 3 3 2 55 Veckter Kálmán Vincze Kálmán Gilming Árthur Mester Ferencz Zrínyi Miklós 2 2 2 1 2 20 Krausz Ernő 3 IV. osztály. Kvausz Aladár Kereskedő László Masanczker Bódog Orning Károly 3 1 1 1 60 Buchberger Pál Fischer János Kopácsy István Mair József Trampusz János 65 Varga János Zrínyi Miklós 2 2 1 i 25 ifj. Perger Kálmán Idb. Perger Kálmán Plicbta Lajos Salamon János 2 1 3 2 X 1 2 1 Rechnitzer Sándor 3 V. osztály. 30 Sebők Lajos 2 2 Szalinger Rezső 1 Erdélyi Eleméi- Szetler János 1 Galambos István 2 Szorkó György Tscheik Gusztáv 1 Hencz Ede 1 1 70 Zeller Elek 1 35 Tobik József -Veszely Ferencz 1 1 VI. osztály. II. osztály Haaz Lajos 1 Hirsck Sándor 2 Beck Sándor 2 Jankovics János 2 Czirkvencsics Ede 1 Palkó József 1 Erdélyi Béla 1 75 Stampach Károly 1 40 Fábján Jenő 1 Sterbeczky József 2 Horváth György 2 Sinkovics Nándor 1 104 ¡¡Érdem | jegy j Érdem jegy Unger Kálmán Valpatics István 80 Vendl Ede Vidos István VII. osztály Bezák Ferencz Eger Zsigmond Harsay György 85 Hoffmann Ágoston Kajdos József 1 1 1 1 2 1 1 1 1 Kirschbauer Endre Mátyás József Oberhammer József 00 Török János Tripammer Károly. Zakály Károly VIII. osztály. Fárnek Dezső Kondor Jenő 95 Tóth Károly 1 1 1 1 2 1 1 1 1 IV. Zene. II. osztály Muzíkár Ferencz III. osztály Bernáth Győző Kripácz Lajos Páhr Károly 5 Weisz Ferencz IV. osztály Bún Károly Hirschl József Mair József Samuely Pál 5 Sattler Ernő Schwarz Károly 2 3 2 3 2 1 1 1 1 3 2 VI. osztály. Palkó József Waipatics István VII osztály. Hoffmann Ágost VIII. osztály 10 Farnek Dezső Kondor Jenő Katicsics Wladimir Schwarzenberg Mór Tóth Károly 2 3 1 1 1 1 1 Statisztikai tálolázatok. A) A tanulók általános áttekintése. 1 I. ii A tanulók száma III. *) Vallásúak IV. Minő nyelveket beszélnek ? V. Szülőik polgári állása VI. Előmenetelük VII. illetőségük A mult lanetiez képest Osztály Beíratott Elhalt Kimaradt Az év végén volt Rom. kath. Gör. kel. Helv. hitv. Ágost. vall. Móz. vall. magyar magy. német magy. horvát magy. tót magy. német, horvát magy. német, frariczia magy. vend. magy. német, tót magy. német, horv. franczia Értelmiség Önálló ősterm. Magántísztvia, Önálló keresk. és iparos Személyes szol.1 tevő. munkás Haladók Ismétlők Helybeliek Vidékiek Növekedés Apadás I. 64 2 62 43 — 2 2 15 41 15 3 — 3 - — - 24 6 3 25 6 60 4 28 36 2 — II. 44 2 42 33 2 1 6 29 10 3 -- 14 11 — 7 12 43 1 27 17 — 5 III. 54 54 44 1 32 14 F, 2 1 12 6 9 18 9 52 o 28 26 q IV. 48 1 47 30 2 2 13 30 10 3 — 2 2 -- 12 6 6 19 5 47 1 27 21 5 — V. 38 2 36 27 1 1 7 23 6 3 1 1 2 — - 13 8 3 7 7 35 3 18 20 3 — VI. 27 27 22 — 5 15 5 5 — — — 1 1 - 9 6 5 3 4 26 1 7 20 — 5 VII. 23 23 17 — 1 — 5 15 5 — — 1 2 — 6 8 — 6 3 22 1 10 13 8 — VIII. 12 — — 12 5 — 1 1 5 6 5 1 — — - 4 1 2 5 11 1 7 5 — 10 Összesen 310j — 7 303 221 1 I9 7 65;19lj70|22 1 10 6 1 1 1 94 52 28 90 46 296 14 152 158 21 20 3 10 3 03 30 3 31 0 31 0 3: m¡> vek. 1 *) A III. és IV. rovatban csak az év végéig iskolába járó ifjak vétetnek számba, az V. VI. és VII. rovatban pedig az év elején beirt tanulók foglaltatnak. B) A tanulmányok eredményének áttekintése osztályonhint. Tantárgyak I. osztály II. osztály III, osztály IV. osztály V. osztály VI. osztály VII. osztály VIII. osztály jeles jó elégséges 1 elégtelen jeles jó elégséges elégtelen í jeles jó I elégséges elégtelen jeles i jó ! elégséges elégtelen jeles jó elégséges elégtelen jeles -Í jó elégséges elégtelen jeles jó j elégséges elégtelen jeles i JO elégséges elégtelen Vallástan 26 17 19 18 11 13 21 21 12 21 23 3 22 10 4 12 11 4 11 7 5 11 1 Magyar nyelv 12 17 25 8 16 12 12 2 11 20 21 2 12 16 16 3 3 9 23 1 1 5 20 1 — 9 14 — 2 8 2 — Német nyelv — — — - —■ — — — 3 12 28 11 7 9 24 7 6 7 19 4 5 6 14 2 1 8 11 3 6 3 3 — Latin nyelv 10 20 23 9 5 17 18 3 7 10 26 11 6 8 25 8 5 4 25 2 3 4 18 2 — 5 16 2 2 4 6 — Görög nyelv — — — — — — — — - - — — — — — —- 5 4 26 1 — 4 21 2 1 4 17 1 2 4 6 — Történelem — — — - — — — — 23 14 16 1 17 • 9 11 _ 15 10 11 — 5 6 16 — 4 7 12 — 5 7 — — Földrajz 18 13 22 9 10 13 16 3 — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — Phys. földrajz — — — — — — — — 12 15 22 5 Természetrajz — — — — - — - -- — — — 18 16 11 2 15 11 10 — 11 12 4 — — — — — — — — — Természettan — - — — — — — — — — — — — —. — — — — — — _ — —- — 4 3 15 1 7 3 2 — Mennyiségtan 13 14 22 13 9 10 19 4 12 13 26 3 8 13 20 6 6 8 18 4 — 11 15 1 — 6 11 6 4 4 4 — Rajzoló mértan 13 21 18 10 16 14 10 2 9 15 27 3 13 9 21 4 — - - - — — - — — - — — — — — — Bölcsészettan 2 7 3 — Szépírás 18 19 23 2 17 14 11 _ _ — — _ — _ _ _ _ _ _¡. _ _ — _ _ _ — __ - - — — Tornázás - 20 42 — 4 22 16 — 3 23 21 fim. 2 23 19 — 5 11 19 5 9 13 — 5 8 — 8 2 8 2 — 107 C) A beirt tanulók származási helyének áttekintése. Származási hely Osztály Összesen I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Nagy-Kanizsai 29 15 21 19 7 7 5 6 109 Zala-megyei 22 12 14 14 13 9 9 2 95 Somogy-megyei 5 4 10 3 6 2 4 1 35 Pest 2 1 — 1 1 1 — — 6 Fehér » 1 3 — 2 — — — — 6 Győr 1 1 Sopron » 1 1 — 1 — — 1 — 4 Hajdú » 1 1 Szatmár » 1 — — — — — — 1 Vas 1 4 — 5 1 3 — 14 Heves » 1 — 1 Nyitra » — — — — 1 — — 1 Esztergom » — 1 -- — — — — 1 Veszprém » 1 — 1 1 — — — Szabolcs » — — — — 1 — — 1 Árva » — — — 1 — — — 1 N.-Küküllö » — 1 1 Baranya » — — 1 1 — — — 2 Tolna » 2 — 1 — 1 — — 4 Pozsony » — — 1 — 1 — — 2 Bihar » — — 1 — — — 1 2 Horvátországi 1 1 3 2 2 4 2 16 Összesen 64 42 54 47 38 ! 27 23 12 307 ! D) A tanév végén megvizsgált tanulók életkoruk szerint. Osztály 101 11 í 12 13 141 i 15 16 17 181 19 20 21 21 nél több Összesen évesek I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 14 1 1 1 I! 1 18 12 12 4 14 19 4 1 2 5 13 19 3 2 5 6 17 18 7 1 3 6 9 5 6 1 5 5 6 2 1 7 tí 7 3 5 2 1 — — 62 42 54 47 36 27 23 12 Összesen 14 | 27 42 42 42 55 30 19 21 10 1 — - ! 303 108 E) Az érettségi vizsgálótól4 ered mén gének áttekintése az 1887-—88. tanév régen. jelentkezett 1 Szóbeli vizsgálatot tett j Az Írásbeli vizsgálaton 1 megbukott 1 Érettnek Ítéltetett A szóbeli vizsgálat után Az é r e t\'t e k közöl jele sen jól egyszerűen \' javító i ismétlő i végleg visszavette tett papi jogi orvosi bölcsészeti technikai erdészeti postai katonai gazdászati | vizsgálatra utasitatott pályára készül 15 14 1 1 1 4 5 2 3 II — 1 1 4 4 1 1 2 2 - A sorozatban használt érdemjegyek fokozata. Szám Előmenetel Magaviselet 1 jeles jo 2 jó szabályszerű 3 elégséges kevesbbé szabályszerű 4 elégtelen rossz Röviditések jelentménye. Ág. v. =: ágostai vallású; helv. = lielvét vallású; m v. = mózes vallású; ism. ismétlő: ö. d. = ösztöndíjas; — = felmentetett; a hol a név után a kötelezett tárgyakba vallás jelezve nincsen, ott római katholikus értendő. Értesítés a jövő 1888—89. tanév megnyitásáról. A jövő tanévre a beiratások aug. 30 és 31., valamint szept. 1-ső és 2-ik napján történnek.—A felvétel szabályai a következők: 1. A növendék szülői vagy ezek megbízottja kíséretében jelentkezik az igazgatóságnál s itt felmutatja az előbbi tanévről szóló iskolai bizonyítványát, továbbá keresztelő levelét, illetőleg születési bizonyítványát. Az első osztályba csak 9 évet betöltött tanuló vétetik fel, kí a népiskola IV-ik osztályának tananyagában kellő jártassággal bír, miről felvételi vizsgát tenni tartozik. 109 2. Felsőbb osztályba csak azon tanuló léphet, ki a megelőző osztályban minden rendes tantárgyból legalább is elégséges osztályzatot nyert. Azon tanulónak, ki egy tárgyból kapott elégte-len osztályzatot, az intézet tanártestülete megengedheti, hogy a következő iskolai év kezdetén vizsgálatot tehessen. A ki k é t tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az csak rendkívüli esetben, a nmlt. vall. és közoktatásügyi miniszter engedélyével tehet javító vizsgálatot. Nem adatik meg a javitó vizsgálati engedély a két tárgyból bukott tanulóknak : 1. Ha a tanulónak az erkölcsi magaviseletből »kevésbbé szabályszerű« vagy »rosz« érdemjegye van. 2 Ha a latin nyelvből vagy a mennyiségtanból érdemelte ki elégtelen tanjegyeinek egyikét. A ki kettőnél több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az javitó vizsgálatra semmi esetre sem bocsáttatik. A javitó és pótló-vizsgálatot azon tanintézetben kell a tanulónak letennie, melynél az elégtelen osztályzatot kapta, illetőleg a vizsgálatot elmulasztotta; más tanintézethez csak a nmlt. vall. és közoktatásügyi miniszter engedélyezheti a vizsgálatot. A javitó vizsgálatok letehetéséért vagy áttételéért a folyamodványok a nmlt. vall. és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz czimzendők, 50 kros bélyeggel szabályszerűen ellátandók, az iskolai bizonyitvány hozzájok melléklendő, a folyamodó tartózkodási helye rájok irandó s igy kellőleg fölszerelve és kiállítva az intézeti igazgatóságnál legkésőbb julius 5-ig benyújtandók. Később érkező vagy közvetlenül a minisztériumhoz küldött folyamodványok figyelembe nem vétetnek. 3. Tandij fejében egész évre 12 frt fizetendő. Ezenkívül azon tanulók, akik először lépnek az intézetbe, 2 frt 10 kr, felvételi díjat, valamint az ének- és zenetanító tisztelet-díjának fedezésére 1 frtot fizetnek, mely utóbbi összeg minden tanulótól (a szegények kivételével) szedetik. A szülőknek vagy ezek helyettesének kötelessége az iskolán kivül a tanulók erkölcsös magaviselete fölött őrködni; különben az igazgatónak jogában áll megkövetelni, hogy olyan szállásadóktól, kiknél a felügyeletet elégtelennek tartja, az ifjúk alkalmasabb helyre vitessenek. ftUW pi. 59. T.Uton; 334. H.. |
